Nem a köztársasági elnöki hatalom volt Törökországban az erős, hanem a katonaság. Eddig. Musztafa Kemál ("Atatürk") pasa az általa "megreformált" állam őrzőjévé - maga is katona lévén - a hadsereget tette. Egyéb tetteiről és tulajdonságairól most ne essék szó. Őt nevezik a modern Törökország alapítójának, nappal szimbolizált arcképe az isztambuli repülőtér ékessége. Arra a kérdésre, hogy ez a modernitás jót tett-e Törökországnak, vagy sem, legfeljebb Pangloss mester válasza adható, némi beletörődéssel. Törökországban a "rend" őrzője mindezidáig a katonaság volt. Majd jött Recep Tayyip Erdoğan elnök. Róla ha akarják, olvashatnak másutt, ehhez én nem kellek. Diktátorkénti megítéléséhez sem kellek. Ha ma nem az, előbb-utóbb azzá válik.
Amikor tegnap (ma) éjjel megpróbáltam értékelni a helyzetet, a sietség bűnébe estem. Abból kiindulva, hogy a Nyugat nem szereti a diktátorokat, úgy gondoltam, a cél Erdoğan megbuktatása, és akkor a puccsot legalább olyan alaposan készítették elő, mint mondjuk a líbiai "forradalmat". Csakhogy a helyesnek tűnő premissza nem az, hogy a Nyugat nem szereti a diktátorokat, hanem az, hogy a Nyugat nem szereti a beágyazódott, nevesíthető, konkrét és stabil hatalmat. Ez pedig Törökországban (eddig még) nem az elnöki hatalom, hanem a KATONAI. Amelyet az elnök veszélyeztetni látszik, és ezt néhány főtiszt fel is ismerte. Lehet, hogy a többi is felismerte, de ugyanazt tette, mint a náci vezérkar java része 1944. július 20-án. Kussolt és kivárt. Hitlert is Claus Philipp Maria Schenk von Stauffenberg EZREDES próbálta likvidálni, noha voltak tábornokok is a kísérlet hátterében. Ők sem úszták meg, ahogy a mostani török tábornokok se fogják megúszni. Senki nem fogja megúszni, aki különb a mai török hadseregben, mint a Lakeitel-nek (Lakájnak) csúfolt Wilhelm Keitel tábornagy (a Véderő Főparancsnokságának - OKW - főnöke) volt a Wehrmachtban. 1944. július 20-án személyesen szabadította, majd kísérte ki a sebesült Führert a Wolfschanze (Farkasodú) romjai közül. Aztán a bukás után őt is felakasztották.
Utólag persze könnyű okosnak lenni. De ami késik, nem múlik. Ha most Erdoğan a saját kezébe koncentrálja a hatalmat, a következő célpont ő lesz. Mindegy, mikor. Valamikor. Ha itt az alkalom és előtte meg nem hal vagy valamiért le nem mond magától. És még valamit. Nem gondolom, hogy ez az éjszakai akció kizárólag néhány elégedetlen török tiszt műve lett volna. Ilyen a mai világban, a mai hírszerzési eszközök birtokában, egyszerűen nincs. Azt se hiszem, hogy Erdoğan kizárólagos manővere lett volna. Azt gondolom, hogy mindenki fel lett ültetve. A puccsisták is, ők egyenes ágon, az elnök is, csak ő csavarosabban. Hagyta, mert sok választása nem volt. Kizárt, hogy VALAMIRŐL ne tudott volna. Az is kizárt, hogy - ha már szóba jött a második világháború - F. D. Roosevelt ne tudott volna a küszöbönálló japán támadásról. Hiszen ő maga provokálta ki. És jelentették neki jó előre. A 2001. 09. 11-i New York-i és washingtoni terrorakciókat le se írom. Igen, ezek is olyan dolgok, amelyeket fel kell vetni. Felvetések maradnak, ameddig bizonyossággá nem válnak, de számolni kell ezzel is.
Tehát a teljhatalomra aspiráló török elnöknek ürügyre volt szüksége. A hátában nem tűrhetett meg egy másik hatalmat. Kivéve, ha gyenge Törökországot akart, de nem ismerte fel, hogy Törökország így lesz igazán gyenge. Szándékosan nem írtam az iszlámról. Majd írnak helyettem elegen, de ehhez az iszlámnak ugyanannyira semmi köze, mint a menekültekhez. Vagy mint a párizsi merényletekhez. Ürügy, és mesterséges köd a sokkjátékosos játszmában. Ha tudni akarják, mi az iszlám, menjenek el egy szúfi közösségbe, vagy nézzenek meg pár mevlevi táncoló dervist (a "dervis" a "szúfi" perzsa neve).
Önökbe azt fogják majd belesulykolni, hogy az egésznek az iszlám az oka. Ahogy mondjuk a keresztes háborúknak (amelyek közül az egyik a keresztény Bizánc kifosztásánál akadt el) a kereszténység volt az oka. Ki-ki össze fogja kapcsolni azzal, amit a "reálpolitika" szempontjából célszerűnek tart, Orbán Viktortól Donald Trumpig. Természetesen Erdoğan is, csak másképp. A nizzai kamionos ámokfutás Marie Le Pen előrehozott (augusztus 5-én született) születésnapi ajándéka volt.
Erdoğan vagy a katonák, édes mindegy. Nem kell se az iszlámról, se a "demokráciáról" hadoválni. A cél a gyenge Törökország. A lehetőségek új hazája, hogy meglegyen a mai cinizmusom is. És ebben Putyintól Obamáig mindenki egyetért. S a nép, az istenadta nép? Azt nem kérdezi senki. Ők beérik a Grimm testvérek és Hans Christian Andersen mai politikai megfelelőivel. Akár a kamion volánja mögött ülnek, akár előtte szaladnak.
2016. 07. 16.