Hóseás (Ozeás) az első az úgynevezett kis próféták közül. "Végy feleségül egy házasságtörő asszonyt", parancsolta neki az Úr. "Legyenek bűnben fogant gyermekeid." Az asszony nagy valószínűséggel csak később lett házasságtörő, legalábbis a vonatkozó kommentárok szerint, de ez most mellékes. Így vagy úgy, a prófétának három gyermeke született tőle, sorban és héber nevükön Jiszréel, Ló Rukhána és Ló Ammi. Jiszréel egy völgy Megiddó közelében, a legtöbb ószövetségi csata színtere. Ló Ammi (szándékosan vettem előbbre) azt jelenti: Nem Népem. Ló Rukhána pedig azt, hogy NINCS IRGALOM. Az első gyermek fiú volt, a másik kettő lány. Hóseás sorsa maga is jövendölés volt: bűnei miatt Jiszréel völgyében Izrael vereséget szenved, mondta az Úr, nem népe többé, és nem lesz neki irgalom.
Nincs irgalom, idézte ezt a történetet az az egykori református lelkész, akitől én is először meghallottam. Ha jellemezni akarná a női nemet, mondta, akkor ezzel a két szóval tudná a legtalálóbban jellemezni.
A kedves Olvasó bizonyára ismeri Madarász Viktor híres képét, amelynek címe: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben. A 17. század durván közepétől Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc Kristóf, akik mindannyian Magyarország legnagyobb főurai közé tartoztak, összeesküvéseket kezdtek szőni a király, I. Lipót ellen. Amikor ez eljutott az aktív kivitelezésig, a bécsi udvarnál feljelentették egymást és önmagukat. Ezután Bécsbe utaztak, leborultak a király előtt és kegyelmet kértek. Lipót jóságosan elbocsátotta őket, és ők megígérték, hogy többé ilyet nem tesznek. Amint hazaértek, ismét összeesküvést terveztek, majd újból feljelentették egymást és önmagukat.
Időközben Wesselényi meghalt. A végső kibontakozásnál mindezt még egyszer – harmadszor is – végigcsinálták. Valószínűleg azt gondolták, hogy ezt a végtelenségig folytathatják. Nem folytathatták. A harmadiknál Lipót türelme elfogyott. Bíróság elé kellett állniuk, amely halálra ítélte őket. 1671. április 30-án a hozzájuk csatlakozott és velük együtt elítélt Nádasdy Ferenc országbíróval együtt Bécsújhelyen a fejüket vették. Mit gondol a nyájas Olvasó: az egyetlen Habsburg uralkodónő, Mária Terézia is ennyit lacafacázott volna? Ha kétségei támadnának, vessen egy pillantást az erdélyi Mádéfalva történetére.
Még mielőtt a kedves hölgyolvasók felháborodnának: eszem ágában sincs a világ összes irgalmatlanságát a nők nyakába varrni. Eszem ágában sincs olyat állítani, hogy a hölgyekben nincs irgalom és könyörületesség. Pláne, hogy egyikben sem. Igen sok könyörtelen és irgalmat nem ismerő férfit is teremtett az Úr. Talán pont ugyanannyit, mint nőt. Talán sokkal többet. De a férfi irgalmatlanság általában...hogy is mondjam...úgyis sértődés lesz belőle: valahogy személytelenebb. Nem önmagában való. Valami elérésének a velejárója. Melléktermék. Nem azon van a hangsúly. Eszköz. Ösztönszerűségében is célirányos. Háborúban a javak felégetése (törökül jiktilár-jaktilár, égesd-pusztítsd, katonai alapszabály volt az oszmán hadseregben) és a nők megerőszakolása (a nemzetség kiterjesztésének maradványa) egyformán a behódolást és a lázadás gondolatának is a kitörlését szolgálja. Persze nyilván mindig akad, aki élvezi, de ez egyrészt kompenzálás, a megváltozott helyzethez való alkalmazkodás, ugyanúgy, mint a heteroszexuálisok börtönbeli homoszexualitása, másrészt az eleve meglévő aberrációk - ugyancsak a megváltozott viszonyok közti - felszínre kerülése.
A női irgalmatlanság...hát az már kacifántosabb történet. Eszem ágában sincs belemenni. A hímsoviniszta még így is a legenyhébb jelző lesz ezek után, amit kapni fogok. Pedig egyáltalán nem a nemek (minden tiltakozás ellenére is kétségtelen) különbözőségéről akarok írni, végképp nem a férfinem nem létező felsőbbrendűségéről. Sőt. Sokkal több olyan nő van, aki a szó mindenféle értelmében nőnek nevezhető, mint ahány férfi, aki férfinak. De nincsenek illúzióim, hogy ezek után az ilyen és hasonló állítások, bár mindig is így gondoltam őket, segítenének rajtam. Hiszen...menjen vissza a kedves Olvasó a hat mondattal előbbi mondatra. Majd nézze meg a kommenteket, és képzelje el, hogyan reagálnának a férfiak, ha előbbieket egy (különösen, ha szép) hölgy állította volna RÓLUK. Segítek. Mosolyogva. Igen, utolsó gazember vagyok. Nem érdemellek meg, te tündér. Elmondom én ezerszer is, csak megdughassalak végre.
Most ezért a továbbiakban nincs "nő" és nincs "férfi". "Ember" van, bármennyire is elvont lesz így. Mindenekelőtt tisztázzunk három fogalmat. Kegyelem, irgalom, könyörület. Egy-egy aktus. Mind a három a SZERETET aktusa. Ezúttal sem a köznapi értelemben vett szereteté, hanem az agapéé, az "annak ellenére való" szereteté. Ami különbözik, az a POZÍCIÓ. A kegyelem HATALMI aktus. FELSŐ pozícióból érkezik. Az irgalom és a könyörület AZONOS pozícióból. Mindkettő FELEBARÁTI aktus. Természetesen egy uralkodó is megkönyörülhet az alattvalóján, de abban nem az uralkodói, hanem a felebaráti énje dominál. Ha egy bűnözőn vagy a legyőzött ellenségen könyörül meg, akkor KEGYELMET gyakorol. Ha hivatalánál fogva olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek könnyítenek a terheken, emelik az életszínvonalat, megszüntetik a visszásságokat, akkor csak a kötelességét teljesíti.
A Kyrie. Abban a pillanatban, ahogy ezeket leírtam, eszembe jutott. "Uram irgalmazz!...Krisztus kegyelmezz!" Domine miserere. Miserere mei, Deus. Irgalmazz nekem, Isten. Ószlávul a szerb nagymamám temetésén hallottam. Goszpodi pomiluj. Szebbet azóta sem.
- Dehát ez...dehát ez...FORDÍTVA VAN! - gondoltam azután. "Uram, kegyelmezz, Krisztus irgalmazz!" Így kellene mondani. Ezúttal hiába vár tőlem megoldást, kedves Olvasó. Isten Krisztusban lett emberré. Krisztusként gyakorolt irgalmat és könyörületességet. Atyaként fog megkegyelmezni. Egyedül Krisztus érdemeiért, mondja a református. Némileg a mieinkért is, ha vannak, mondja a katolikus. Bár a kegyelem érdemet nem talál, de LÉTESÍT az emberben.
Akárhogy, az ének szövege nem így hangzik. Én meg nem mondom, miért. Talán így jobban jött ki. Végtére is ez nem dogmatika.
Folytatjuk.
2014. 10. 02.