Először a lemmingekre (Lemmus) gondoltam. Például a norvégiai avagy közönséges lemmingre (Lemmus lemmus). "A lemming a populáció-dinamikát kutató ökológusok egyik kedvenc példája. Időnként rejtélyes módon elszaporodik, de olyan hirtelen, mintha a földből nőnének ki az utódok. Régen úgy gondolták, hogy az esővel érkeznek. Újabban pedig matematikai modellekkel magyarázzák szaporodásukat. A lényeg, hogy ilyenkor hatalmas csapatokban indulnak új élőhely felkutatására" - írja a bédekker.
Mármost, ha történetesen egy tó vagy folyó keresztezi útjukat, akkor átússzák. Ha a tenger, azt is megpróbálják, mert kis lemmingagyukkal (először rágcsálóagyat akartam írni, de aztán eszembe jutottak a patkányok, amelyek kifejezetten értelmesek - egy patkány soha nem vágna bele vaktában ilyen bizonytalan kísérletbe) nem tudnak különbséget tenni, aztán belefulladnak. A régi élőhely kiürül, és az ottmaradtak vagy oda érkezettek szaporodhatnak kedvükre, egészen a következő népességrobbanásig.
A patkány (Rattus), ha már szóba került, az más. A legismertebb fajai a házi patkány (Rattus rattus) és a vándorpatkány, a Rattus norvegicus. Na igen, megint a norvégok. Hans Christian Andersen, aki A rendíthetetlen ólomkatonát írta, benne a csatornapatkánnyal, ugyan dán volt, de skandináv ő is, és tulajdonképpen e szempontból egyre megy. Viking, vagy viking. (A vikingek nagyjából úgy vikingek, mint ahogy az indiánok indiánok: a vik-ekről, északi tengeröblökről nevezték el őket. Ők magukat svédeknek, dánoknak, norvégoknak hívták.) Szóval, a házi patkány vagy tetőpatkány nem csatornalakó, ellentétben nagyobb rokonával. Okos, kedves kis jószág, és imád minket. Bolhásabb, mint a vándorpatkány, már csak azért is, mert ha teheti, nem szeret vizes közegben lakni. Neki és a bolháinak voltak köszönhetők a pestisjárványok. Aztán jött a vándor óriás, és kiszorította, s kiszorult véle a pestis is. Az európaiak nagyrészt a vándorpatkányoknak (akik a lemmingekhez hasonlóan jól úsznak, három napig is képesek egyhuzamban) köszönhetik fennmaradásukat. A legtöbb házi kedvencként tartott patkány vándorpatkány.
Nos, a patkány az, ami gyakorlatilag az emberrel egy időben jött létre, és az ember mellett lett olyan, amilyen. Ismeri minden rigolyánkat. Nem is szeret - különösen a házi patkány - máshol élni. Olyan, mint mi vagyunk, például rágcsáló létére ő is mindenevő. De a patkány szemetel, betegségeket terjeszt, kárt okoz a természetben! És mi? Ráadásul vándorol, velünk és nélkülünk, négy lábacskáján, a hajóinkon, vagy egyéb járműveinken, még repülőgépen is. Ugyanazért, mint a lemmingek. Ugyanazért, mint mi. Neve ellenére a házi patkány sem kivétel.
Tehát sokáig azt gondoltam, hogy mi valójában lemmingek vagyunk. Akkor nem néztem rendesen utána e tüneményes kis jószágoknak, és gyermekkori emlékeimre támaszkodva azt gondoltam, hogy tengerbe veszésük nem helytelen útirányválasztás és vak hit következménye, hanem népességszabályozás a'la lemming. Bár embertársaimat elnézve gyanakodnom kellett volna. Épp múlt szerdán folytattunk egy házi eszmecserét az abortuszról, de nincs az az Isten, hogy ebbe a darázsfészekbe most belenyúljak. Amiben konszenzusra jutottunk, azt nyugodtan vállalhatom: előtte kellene gondolkodni, nem utána. Kivéve persze, ha egy kétezer éves egyházi törvény az ellenkezőjét nem parancsolja. Akkor jöhet a lemming és az óceán.
Így volt ez mindmáig, ameddig eszembe nem jutott a vándorsáska. Mondjuk, az egyiptomi vagy afrikai vagy pusztai vándorsáska (Schistocerca gregaria). Megvan, kiáltottam föl. Ez vagyunk mi. Az élet - nem bibliai - keletkezéséről amúgy is azt gondolom, hogy EGYETLEN sejtből indult ki. Egyetlen sejt keletkezett valamiképp, valahol. Vagy egyetlen - valamiféle - csíra. És minden, ami élő, tőle lett. Egysejtű, növény, állat. Nem mond ellent semminek, de ebbe se fogunk belemenni. László András - róla álmodtam tegnap - most azt mondaná, hogy épp fordítva. Minden az emberből - az ős- vagy kozmikus emberből, Adam Kadmonból, a Kezdet Emberéből - lett. Aki a mai embert és az összes állatfajt teremtette, önmagából kivetve, mint eltévelyedési lehetőséget. Ez se mond ellent semminek, ha úgy nézzük, ahogy nézni érdemes, de ezt se fejtjük most ki. A növények itt valahogy elsikkadtak, vagy csak én vagyok figyelmetlen, de mindegy. Ha a növények és köztünk nem volna hasonlóság, nem növényt ennénk, se növényt evő állatot, vagy növényevő állatokat evő állatot, és nem növénnyel gyógyítanánk magunkat, vagy legalábbis nem azzal, ami a növényekben megtalálható. Egy szó, mint száz: az eredet EGYETLEN valami. Nem kettő, nem három, hanem EGY. Mint az -
És itt megint nem fogunk belecsúszni a vallásokba.
A vándorsáska alapjában véve magányosan él. Nem annyira magányosan, mert ezer meg ezer kis homokszín és zöld társával, de a legnagyobb békességben, senkinek sem ártva. MINDADDIG, AMEDDIG TÚL SOKAN NEM LESZNEK. Ha a napi érintkezés során sokszor összedörzsölődnek - ezt mesterségesen is ki lehet váltani -, vagyis a személyes terük lecsökken, megváltoznak. A színük pirosra, sárgára, fekete-sárgára változik, hatalmas (több milliós vagy tízmilliós) rajokba verődnek, és elindulnak, amerre látnak. Nem ésszel, ebben hasonlítanak a lemmingre, mert irányt is képtelenek váltani, bele a vakvilágba. A magas hegyeket nem, de tengereket és óceánokat képesek átrepülni. És mindent megesznek, ami növényi. Amit pedig nem esznek meg, azt az ürülékükkel megmérgezik. Végül elpusztulnak.
A nyugtalanság. Minden nagy utazás azzal kezdődik. Ha lemming, ha patkány, ha sáska, ha ember. Lecsökken a személyes tér. De lehet, hogy nem csak ezért. A Földanya eddig meg nem magyarázott (nem megmagyarázhatatlan) okból megrázza magát. A Földet is szokták egyetlen organizmusként elképzelni. Megint lehetne metafizikai magyarázattal is szolgálni, de most ez szintén elmarad. Nem akartam mélyebb fejtegetésekbe bocsátkozni, csak -
Valamilyen egyensúly felbomlott. A természet valamiféle egyensúlya, és ez most megpróbál helyreállni. Velünk, vagy nélkülünk. De ha velünk, nem ennyiünkkel, erre mérget lehet venni. És akkor mindez a gyűlölködés, az ankarai robbantás, egyéb robbantások, a tálibok, az ISIS, a magyar keresztények, a kommunisták, a nácik, az egyebek csak eszközök-szolgák. A természet vak eszközei és szolgái.
Nem a világ vége közeledik. Csak ENNEK a világnak a vége. A nagy utazás, bele a semmibe. Pont afféle, mint amiről Jorge Semprún írt. A megérkezést tekintve, legalábbis.
2015. 10. 10.