"540-ben (sic!) meghalt az utolsó magyar király - Szapolyai János - akit a magyar Szent Koronával koronáztak meg. Ettől kezdve a Magyar Királyság területét, majd a törököktől visszaszerzett részeket elfoglalták az osztrákok, és csak osztrák uralkodók fejére került a Szent Korona." Az 540 persze elírás, lemaradt előle az 1.
Az idézett cikknek ez csak a bevezetése. A továbbiakban egészen másról szól, jelesül arról, hogy az osztrák ármány sorolt minket finnugor rokonságba, gyűjtögető , halászó, vadászó, idegen népek kultúráját elorzó erdőlakók közé, letörendő a magyar büszkeséget. Belső-Ázsiában sem az osztrák, sem a szovjet hatalom, sem a Magyar Tudományos Akadémia, a tudomány legnagyobb ellensége nem engedett kutatásokat végezni. Néhány sor erejéig foglalkoznunk kell ezekkel, tudniillik pro és kontra részét képezik annak a sok zagyvaságnak, ami az átlag magyar ember fejében keveredik, világnézettől és pártállástól függetlenül.
Az erdőlakókat nem kell nagyon lebecsülni. Ezt a hibát már a rómaiak is elkövették, amikor Krisztus után 9-ben benyomultak a teutoburgi erdőbe, és megütköztek az ott élő germánokkal (a "germán" szó kelta gúnynév volt, "gaizman", "kérkedő", "zajongó"), jelesül a Hermann (Úrember, Úriember vagy egyszerűen Úr), római nevén Arminius vezette keruskokkal. Három teljes légió, 15 000 római rekedt az erdőben parancsnokukkal, Publius Quinctilius Varussal együtt. Aki életben maradt közülük, azokat mind egy szálig feláldozták, például a fákra akasztott ketrecekben megsütötték. Még évtizedek múltán is térdig lehetett gázolni ott a római csontokban, páncélokban és fegyverekben, Augustus császár pedig a halálos ágyán is ezt ismételgette: "Varus, add vissza a légióimat!" De a szovjetek is keserű tapasztalatokat gyűjtögettek 1940-41 telén a primitív erdőlakókkal vívott ütközetekben, Finnországban. Szóval az a bizonyos vadászó, halászó, gyűjtögető életmód semmivel sem alávalóbb, mint a puszták büszke szittya népeinek élete, legeltetéssel, vándorlással, legeltetéssel, vándorlással, rablással, gyilkolással, legeltetéssel, vándorlással. Üldözünk, minket üldöznek, üldözünk, minket üldöznek.
A kultúra ellopása régi nóta. Leginkább a zsidókkal kapcsolatban - savanyú a szőlő - szokták emlegetni, elegánsan szemet hunyva a mai európai kultúra és vallás (zsidó-római, igazából görög, némi keleti, például perzsa beütéssel) eredete felett. De ha már zárójelben megint előkerültek a rómaiak: ha valaha létezett nép, amely a jogrendszerén kívül - amire a kormányzáshoz volt szüksége - történelme kezdeteitől más népek kultúrájából élt, a filozófiától a művészetig, akkor az éppen a római volt. Nem is csináltak titkot belőle:
"Más faj - elismerem - élethűbb ércszobrokat alkot,
s arcot olyant farag, úgy, hogy szinte beszél az a márvány,
jobb ügyvéd is akad, s ki leírja a csillagok útját
mérőbotjával, vagy számontartja kelésük:
ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj,
el ne feledd - hogy békés törvényekkel igazgass, és kíméld,
aki meghódolt, de leverd, aki lázad!" (Vergilius: Aeneis)
Hogy az őshazakutatást nem engedték volna az osztrák elnyomók - majd mindjárt szó lesz erről is -, arra csak két ismert nevet szeretnék megemlíteni, Kőrösi Csoma Sándort és Vámbéry Ármint. Kőrösi leragadt a phuktáli kolostorban Tibetben, de Vámbéry élete kockáztatásával egészen a nem muszlimok elől teljesen elzárt Szamarkandig, Timur Lenk, Sánta Timur (ahol a mauzóleuma is áll) egykori fővárosáig jutott. Persze ő is a más népek kultúráját ellopó semmittevők közé sorolható, akár Rejtő és Radnóti. Pár évtizeddel később könnyen lehetséges, hogy velük végezte volna munkaszolgálatban vagy egy halálmenetben.
A szovjeteknek pedig aztán az égvilágon semmi oka nem volt az ősmagyarkutatás akadályozására. Már csak azért sem, mert a kérdéses területek éppen az ő fennhatóságuk alá tartoztak. Mondhatni, a feltételezett bölcső a Szovjetunió területén ringott.
Végül a Magyar Tudományos Akadémia. A tudományos nézetek állandóan változnak, az új információk tükrében. Enélkül nem is tudomány a tudomány. Csakhogy a kutatásnak, szintúgy, mint a kiértékelésnek, vannak szabályai. Ezeket lehet figyelmen kívül hagyni, de akkor az már nem tudomány, hanem valami más. Mondjuk, elképzelés. Hogy ezek a szabályok még MAJDNEM teljes bizonyosság esetén is milyen szigorúak, példa rá a Higgs-bozon. Félreértés ne essék: én sem hiszek a finnugor eredetben, de ez nem tudomány, hanem az én pillanatnyi véleményem. És ha a tudomány szigorú és konzekvenciára törekvő, attól még nem képtelen a nézetei megváltoztatására. Csak lassú, előbbi okoknál fogva. Abban a pillanatban, hogy képtelen lesz, már nem tudomány, hanem rögeszmék gyűjteménye.
És akkor jöjjenek most a magyar területeket elfoglaló osztrákok és az osztrák császár-királyok. A Habsburgok jogalapja a magyar trónra III. Frigyes német-római császár és Hunyadi Mátyás magyar király 1463-as bécsújhelyi megállapodása volt, amelyben kijelentették, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal meg, a magyar koronát Frigyes fia, Miksa örökli. Ezt 1491-ben II. Ulászló és I. Miksa megerősítette. II. Ulászló fia a mohácsi csatavesztést követően a Csele-patak vizébe fulladt, utód nélküli II. Lajos volt. A bevezetőben idézett részlet azt a benyomást ülteti el az Olvasóban, mintha Szapolyai Jánosig kizárólag magyar fejen lett volna a magyar korona. Bár, ha iskolai tanulmányaira visszagondol, homályos emlékként előkúszhat a sötétből mindjárt az Árpád-házi királyoknál Orseolo Péter és Aba Sámuel, aztán az Anjouk, Luxemburgiak és a már említett Jagellók. És most jön a mai, nacionalista világból származó további téves közhiedelem. Az európai uralkodóházak SEM voltak nemzeti uralkodóházak, hanem nemzetek felettiek voltak. Még az Árpád-ház is. Az uralkodók vegyes házasságokat kötöttek, és ezekkel sokszor országokat is örököltek. Hogy is mondta éppen Mátyás éppen III. Frigyesről? "Bella gerant alii, et tu, felix Austria, nube!". "Háborúzzanak mások, te, boldog Ausztria, házasodj!" Ha a nacionálét nézzük, már államalapító királyunk fia, az Intelmek címzettje, Imre herceg félig német (bajor) volt. Na jó, igaza van a kedves Olvasónak, ő nem került trónra. De I. András fia, a kijevi nagyfejedelem lányától született Salamon már igen, utóda, a félig lengyel I. Géza szintén. I. Géza öccse, Szent László értelemszerűen ugyancsak félig lengyel volt. Könyves Kálmánnal a drága magyar vér tovább hígult: ő I. Géza fia volt, anyukája pedig Loozi Zsófia, a belga-limburgi Arnulf herceg lánya. Következett a MAGYAR trónon II. István, Kálmán és Buzilla, szicíliai-normann hercegnő gyermeke. Utána jött II. (Vak) Béla, Géza unokája, szintén egy kijevi nagyfejedelem-lány fia. Vak Béla I. Uros szerb nagyzsupán lányát, Ilonát vette feleségül (bővebbet lásd Spíró György: Árpád-ház), utóduk lett II. Géza, aki Eufrozina kijevi hercegnőt vette nőül, kettejük frigyéből született III. István. Jött két ellenkirály, majd III. István öccse, III. Béla, utána pedig az ő és Chatillon Anna antiochiai hercegnő frigyéből származó Imre. Innentől nem folytatom. Mindenesetre többek között az említett uralkodókat javasolta a magyar vérre oly büszke Vona mester memorizálásra, oda s vissza.
Ugyanígy áll a dolog a Habsburgokkal (Habsburg-Lothringenekkel) és a világ összes uralkodóházával, a Babenbergektől, Hohenstaufoktól, Hohenzollernektől a Capet-Anjoukig, Capet-Valoiskig, Capet-Bourbonokig, a brit-angol uralkodókig, az orosz uralkodókig. A Habsburgok ugyanúgy nem osztrákok voltak (nem is annak tartották magukat), hanem Habsburgok, mint ahogy például a Bourbonok sem franciák, hanem Bourbonok. Még Habsburg Ottó is azt mondta MAGÁRÓL a rendszerváltozás környékén, hogy örüljünk, hogy az Európa Tanácsban ott ül egy MAGYAR.
Tehát egyrészt nem osztrák fennhatóság alá került a törökök kiűzése után Magyarország, hanem a Habsburg-birodalom részévé vált, másrészt nem elfoglalták, hanem felszabadították. Mindezt pedig teljesen a korabeli jognak megfelelően.
Előbbieket pedig miért írtam le ilyen hosszan? Két végső tanulság végett. Az első, hogy soha ne legyünk felületesek, és ne nyeljünk be semmit automatikusan, mint kacsa a nokedlit. A másik, hogy nem egy birodalom, egy ország is csak akkor képes hosszú távon működni, ha a vezetői - legalábbis cselekedeteikben - megpróbálják EGY EGÉSZNEK tekinteni, és ezen az egészen belül nem csatlakoznak egyik versengő félhez sem. Vagyis SAJÁT SZEMÉLYÜKBEN szuverének.
2012.09.04.