Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

(a műhely)

Megpróbálom elmagyarázni a kedves Olvasóknak - bár ez a kérdés ennyire direkt módon vagy bírálat formájában még nem hangzott el -, hogy mit csinálok, miért csinálom, hogyan csinálom, és mire jó. Ez utóbbit azonnal pontosítom is: minek szánom. Hogy aztán falra hányt borsó lesz-e, vagy nem, már nem rajtam múlik. Ha megsaccolhatom, eleinte biztosan az lesz. El is mondom, miért. Kétféle olvasóm lehet: férfi és nő. Ezen belül olyan, aki azonosulni tud azokkal, amiket leírok, és olyan, aki nem. Aki azonosulni tud, azért tud azonosulni, mert ő maga is hasonlókat gondol (azt gondolja, hogy hasonlókat gondol). Szimpatikusnak tart engem. Jó végszót adok neki saját magához. Rokon lelkek vagyunk, gondolja. Uraknál ez feltétlenül így van, hölgyeknél némileg másképp. Ők hölgyek. Az ellenkező nem. Amit szeretnek egy férfi munkájában, nem feltétlenül kizárólag a munka minőségéért szeretik. Ha nő lennék, akkor a férfiakról mondanám ugyanezt. Tart pedig mindez addig, ameddig az érdeklődés másfelé nem irányul. Az első esetben az olvasmányok csak ürügyek. Jó végszók, írtam. A hatás nem az észen keresztül történik. Valami máson keresztül. A tömegen keresztül. Ami nem hatásvadász, az is ki tudja fejteni a hatását, de lassan. Idő kell hozzá. Arisztotelészt is ismerik, Kantot is, de elég hosszú idő eltelt a haláluk óta, hogy ismerjék őket. Fekete Pákónak a tört része is elég volt, sokkal nagyobb ismertséghez.
Régen a tömeg nem volt mérvadó. Most se kellene, hogy az legyen, de most az. Régen Arisztotelésznek azért volt tekintélye, mert az egyház azt mondta. A nép még csak olvasni sem tudott, nemhogy megérteni, amit olvasott. Az írástudók, akiket a Biblia is emleget, nem azok az emberek, akik nem analfabéták. Azok, akik meg is értik. Ma már szinte mindenki írástudó, mert szinte semmit nem kell megérteni. Merő szórakozás, vagy még az sem. Ha meg kellene érteni, egy maroknyian se volnának.
Így lesz azokkal is, amiket én írok. Jó vagy rossz mulatság. Eltelik velük az idő. Lehet rajtuk örömködni vagy bosszankodni.

De mit is csinálok? Mindenekelőtt megpróbálom értelmezni a körülvevő világot. Most is leírom: a magam számára. Hát ki egyéb számára értelmezhetném ÉN? Szempontokat adhatok. Más megvilágítást. Késztetést, hogy ne fogadjunk el mindent úgy, ahogy a szánkba akarják rágni. Hatalom, egyház, ideológusok. NE TISZTELJE A TEKINTÉLYT, kedves írástudó Olvasó. Se egy királyét, se egy államfőét, se egy miniszterelnökét. A dalai lámáét se (ő nem is tart rá igényt), a római pápáét se, a papokét se, a bírákét se. Senki emberfiáét. AZT TISZTELJE, AMIT A TISZTELET MINDENKORI TÁRGYA KÉPVISEL. Ami a tekintély MÖGÖTT van. Már, ha van mögötte valami. Már, ha az a valami tiszteletreméltó.
De a környező világ akkora, hogy meddő erőfeszítésnek tűnik minden értelmezési kísérlet. Szegmenseket tudunk kiragadni. Innét, onnét. Ezeken aztán elrágódunk, mint szamár a kecskekórón. Hétmérföldes csizma ebben a cipőboltban nincs. Illetve van, azt úgy hívják, hogy absztrahálás. Amikor elkezdünk gyűjtőfogalmakkal dolgozni. Elméleti ember, fogják mondani rólunk. A gyakorlati kitisztítja a lefolyót, megcsinálja a vízcsapot, lenyírja a füvet, elviszi a gyereket az óvodába, ez meg csak töri a fejét mindenféle életidegen faszságon. Ha most azt várja, kedves Olvasó, hogy tiltakozni fogok, akkor ne várja. UGYANIS ÍGY VAN. Így LEHET. Ott lehet ragadni. Semmi haszna nem lesz akkor az egésznek. Eltelik vele az idő. De keresztrejtvényfejtéssel ugyanúgy eltelne. Van különbség a kettő között? SEMMI AZ ÉGVILÁGON.

Hát akkor? Ha egyszer a világ,a maga részletességében ugyanúgy megragadhatatlan, mint a részletek összevonásában? Gyakorlatilag ugyanúgy, mint elméletileg? Akkor meg kell próbálni a részletekben meglátni az egészet. Ha ebben a részletben nem megy, akkor a másikban. Ha abban sem, a harmadikban. Nem azért elemzünk, mert azt reméljük, hogy egyszer a végére jutunk. Soha nem fogunk a végére jutni. Azért elemzünk, hogy VALAMIBEN meglássuk. Hogy valamin keresztül élővé váljon. Ne elméletté, hanem gyakorlattá. Hogy onnantól elég legyen ránéznünk bármire, és meglássuk benne a lényeget. Hogy onnantól ne akasszon hasba senki, se propaganda, se filozófia, se teológia, se saját tévelygésünk. Mindenki másképp csinálja. Én így. Egy zen-mesternek elég volna hozzá egy pofon, ha megfelelő pillanatban adja. Mivel nekem nincs zen-mesterem, marad a megfelelő pillanat. A pofonok meg jönnek maguktól. Minden olyan dologból, amelyről kiderül, hogy teljesen másról szól, mint ahogy addig gondoltam.

Tegnap, "A bűn" harmadik részében elkezdtem írni a Passiót. Krisztus kálváriáját. Aztán ma egész nap ezen gondolkodtam. Dehát az KRISZTUS kálváriája. Krisztus áldozata. Egyáltalán: az áldozat, mint helyettes elégtétel elégtétel-e? Lehetséges-e MÁSVALAKINEK megfelelni HELYETTEM? Kurva szépeket tudnék mondani ezzel kapcsolatban. Megható történeteket. Meg itt van a Biblia is. Ezzel zártam. "Verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre." Szép. Kifejezetten szép. Irodalom. Gyönyörködöm benne, mint az Atya tette az Ő szerelmes fiával. Máté megint. De ezen kívül? Ha egy fogalmat tisztázok, az más. Onnantól legalább tudom, hogy ÉN miről beszélek. Van gyakorlati jelentősége. De ennek?
Megpróbálom érzékeltetni, mi a bajom. Már úgyis hosszú lett ez az írás. A kutya nem fogja végigolvasni, tehát nyugodtan folytathatom. Üssük föl mondjuk a Scientia Sacrát. Hamvas. Amikor először belelapoztam, 1983 táján, lenyűgözött. Hogy gondolkodhattak a régiek, mi a különbség hagyomány és vallás között, mi a beavatás, mit lát a lélek Ozirisz palotájáig vezető útján, mit kell felismernie, mi az evangélium, miért hívta magát Krisztus következetesen Emberfiának. Nagyszerű. De azon kívül, hogy elbűvöl, és el tudom vele bűvölni, akit érdekel az ilyesmi, semmi hasznom belőle. Nem élő. Nem Ozirisz palotáját nézegetem, hanem a szemközti házfalat a nyolcadik kerületben.
Ugyanez a bajom a megváltással. Értem én, hogy áll a nagykönyvben, hogyne érteném. (Vagyis nem értem, csak el tudom olvasni. Nem vagyok még írástudó.) Kifizették helyettem. Valami bonyolult és később értelmezendő módon mindez nem elég, hanem el kell fogadnom. Nekem kell elfogadnom, és nem annak, akinek tartoztam, jelesül Istennek. Előre-hátra kifizették, de mégsem mindegy, mit csinálok. Ezeket csak úgy idevetettem, kedves Olvasó. Nem gondolkodtam még rajtuk. Úgy nem, ahogyan kellene. A fő probléma most nem is ez. A fő probléma az, hogy lehet-e bárkit mentesíteni az alól, amit elkövetett. Ha az alól nem lehet mentesíteni, lehet-e a büntetéstől mentesíteni. Mi a büntetés? Az, hogy MÁSVALAKI megbüntet? Azt csak úgy hívjuk. A bűn magában hordozza a büntetést. Sziámi ikrek. Olyanok, mint én és az árnyékom. Elválaszthatatlanok. Egyszerre születnek és halnak meg. Ha a bűn nem hal meg, a megbocsátás is értelmezhetetlen. Akkor csak büntetés van, függetlenül attól, hogy OTT KÍVÜL mi történik.

Gyerekkoromban lelőttem légpuskával egy rigót. Meg voltam győződve róla, hogy nem találom el, de eltaláltam. Védett madár - nekem fogalmam se volt róla -, de mivel illetékes nem látta, nem büntettek meg érte. Nem is lehetett volna. Jó régen történt. És ma is lelkiismeret-furdalásom van miatta. Ha veréb lett volna, akkor is az lenne. Miért írom le mindezt? Azért, mert ebből az következik, hogy hiába ment fel engem bárki bármi alól, vagyis hiába nem büntet meg, attól még nem mentesülök a büntetéstől. Hiába kapnék amnesztiát, ha teszem azt véletlenül megölök valakit, életem végéig kísértene. Ha azért kapnék amnesztiát, mert másvalaki átvállalta helyettem, akkor kétszeresen kísértene. És akkor is kísértene, ha leülném a büntetésemet, és soha, senki nem kérhetné rajtam számon. MI A MEGVÁLTÁS, KEDVES OLVASÓ? Micsoda? Létezik? Lehetséges? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért beszélnek róla? És most felejtsük el a hitet. Azt a fajta hitet, amit általában annak neveznek. Még a másfajtát is. Istent tudok vele teremteni, de fogalmi azonosságokat már nem.

Hát, nyájas Olvasó, ez az élővé tétel. Ez az értelme az egésznek. Ezért nem fogadom el magamtól, hogy megmaradjak az elméletnél. Vagy ami még annál is rosszabb, a szép szavaknál. De ha ezeken átrágjuk magunkat, talán eljutunk valami életféléhez. Az élet vizéhez. Vagy legalábbis egy kis pocsolyához, amiben van egy csepp belőle.

2014. 10. 19.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1