Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Kellett volna. Nem kellett volna. Most másképp csinálnám. Mondanám. Nem csinálnám. Nem mondanám.
Majdnem azt írtam, hogy LÁTVA AZ EREDMÉNYT. De erre nincs szükség. Elég az eredmény elgondolása is. Sőt, eredmény se kell hozzá, semmilyen formában.
Ész és/vagy lélek viszont kell hozzá. Az állatok nem bánnak meg semmit.

Én azért ezzel is némileg másképp vagyok. Hogy egyszerűbb legyen, illusztrálom. Harmadszori találkozásra felhívott magához egy hölgy. Bár a "hölgy" titulus ez esetben túlzónak tűnik. Egy...egy némber. Nő-ember. Bár még ez is túlzónak tűnik. Akkor persze nem tudtam. A hölgy (némber) prostituált volt, bár ezt sem tudtam. (Semmi bajom egyébként velük. Ővele se a foglalkozása volt a bajom, mint ki fog derülni.) Én nem munkát adni mentem hozzá, neki pedig esze ágában se volt pénzt kérni. Teljesen mást kért: szeretetet. Az egész történet nem olyan régi, még a Jutka-korszakban esett meg (tájékozatlanoknak: életem egyik legnagyobb szerelme alatt, idén). A hölgy (némber) mellesleg egészen csinos volt. Lett volna, ha nem hullarészeg. De hullarészeg volt. Persze ezt sem tudtam előtte. Ott derült ki, nála. Addig kétszer láttam, mindkétszer színjózanon. De most bűzlött a vodkától, cigarettától és hagymától. Egy perc alatt visszaestem húsz éves koromba. Simán meg tudtam volna dugni. Mindennek ellenére, simán. Ezek a feromonok, mondta ma is pszichiáter barátom. Kívánom, tetszik, és becsődölök. Nem látok benne semmi különöset, és megy, mint a karikacsapás. Ez is ment, levetkőzéstől egészen addig, ameddig csókolózni nem akart velem. Akkor adtam neki öt percet, hogy csukja be a száját, vegye magához a kezeit-lábait és guruljon az ágy másik végébe. Az öt perc lejártakor felkeltem, felöltöztem és hazamentem. Ha fiatalabb vagyok vagy harmincnyolc évvel, ez se zavart volna. Akkor kellett a statisztikához minden. Volt is, a tetovált mellű cigánylánytól a törökökre specializálódott kurváig, természetesen ez is ingyen. Hát ez az időszakom köszöntött vissza pár röpke percig. Egyikünk se tudta adni a másiknak, amit az kért. Én szeretetet, ő egy jó kefélést.

Már ott, előtte megbántam, hogy elmentem hozzá. Utána pláne. Az Aidset és egyebeket megúsztam, mégis megbántam. Aztán elkezdtem gondolkodni, utólag, mint szinte mindig. És arra jutottam, mint szinte mindig, hogy most is ugyanúgy elmennék hozzá. Ha megdugtam volna, ugyanúgy megdugnám. Természetesen, ha nem tudnám, amit most már tudok. Ha egyáltalán elmennék hozzá. Márpedig, mivel minden előítéletet kifejezetten célszerűtlennek tartok, valószínűleg elmennék. Volt értelme megbánni? Dehogy volt. A tapasztalatszerzésből fakadó óvatosság és a megbánás két különböző dolog.

Az ember szenvedélyesen vágyik valamire. Annyira szenvedélyesen, hogy másokon is áttapos, jóvátehetetlen kárt okozva, csak hogy birtokolhassa. És amikor megvan, vagy nincs meg, de felhagy a próbálkozással, észreveszi maga körül a romokat, amiket ő okozott. És akkor megbánja, legalábbis így fogalmaz. Mit is csináltam. Néha már közben is bánja. De nem akar (helytelenül: nem tud) ellene tenni.
Csakhogy ez NEM megbánás. Ez csak SAJNÁLKOZÁS. Akkor volna megbánás, ha az a szenvedélyére irányulna. Saját magára. Az okra és nem az okozatra.
Ugyanilyen a gyónás is. Jutka elment a templomba, és meggyónt mindent. A gyónás előfeltétele a bűnbánat. A megbánás. Csakhogy ő is az OKOZATOT sajnálja, nem a saját cselekedetét. Azt hogyan is sajnálhatná? Hiszen BELŐLE jött. Magadat se büntetni, se feloldozni nem tudod, mondja a Defensor. Amit büntetésnek és feloldozásnak gondolsz, teszem hozzá én, az mazochizmus és megmagyarázás.

A megbánás, az valami teljesen más, nyájas Olvasó. A megbánás MÁR KÖZBEN MEG KELL, HOGY TÖRTÉNJEN. Miközben az ember valami olyasmit tesz, ami ELEVE ELLENKEZIK VELE. Olyan szituáció, amely ugyanazokat a kísértéseket produkálja (szándékosan fogalmaztam így), nem lehet kiindulópontja semmiféle megbánásnak. Mondhatjuk, hogy tanultunk az előzőből, ezért nem akarjuk megismételve látni ugyanazt az eredményt. Meg nem bánhatjuk. Szívünk szerint megismételnénk akárhányszor. Óvakodhatunk tőle. De nem gyónhatjuk meg. Hiszen magunkat kellene megtagadnunk. Hazudnunk kellene. És egyik bűnnel nem lehet a másikat jóváírni.

De mit lehet akkor megbánni? Azt, amit NEM ÖNMAGAM SZEMÉLYISÉGEKÉNT teszek. Nem nem önmagamként, mert minden pillanatomban önmagam vagyok, hanem nem saját személyiségemként. Ami nem én vagyok. Én, Gaál Péter.
De ki is vagyok én, mint Gaál Péter? Az, aki mindent megtehet büntetlenül, amit meg szeretne tenni. Aki azokat megtenné. A többi már nem én vagyok, legfeljebb az eszem. A célszerűségre törekvő sajnálkozó. Én az érzelmeim vagyok. Mint személyiség (jellem) csak és kizárólag az érzelmeim. Már a "jellem" szóban benne van, apró betűcserével. Ez a JELLEGEM. Erről lehet engem felismerni.

Már, ha hagyom.

2014. 06. 21.
 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1