Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent." (József Attila)

"A barátnőm azt mondta múltkor az ágyban, hogy pedofil vagyok. Azt válaszoltam: Nagy szavak ezek egy kilenc éves kislánytól." Woody Allen. Biztosan ismerik, számos változatban kering. Tudják, mennyire másként van ez az életben? Tudják, milyen nagy szavakat használnak milyen kis dolgokra, csak azért, hogy Önökben elültessék a feltétlen tiszteletet? Nem tudják.

A jogbiztonság és a rend látszólag szorosan összefüggnek egymással. Maga a szó, "jogbiztonság" kettős értelemben használatos: jelenti egyfelől az állam RENDJÉNEK jog biztosította biztonságát, másfelől pedig a jog BIZTONSÁGÁT, tudniillik azt a bizonyosságot, hogy mi a jog. A jogbiztonság olyan eszköz, amely a RENDRE irányul.
A jog bizonyossága négy következménnyel írható le: a jog stabilitása, megismerhetősége, közérthetősége és egységes alkalmazása. Oly szívesen használtam volna nagybetűket vagy - ha ebben a formátumban tudnék - vastagítást, de nem használok. Azért nem használok, mert mindezeknek önmagukban SEMMI JELENTŐSÉGE. Figyeljenek a megfogalmazásra, mielőtt felfortyannak: ÖNMAGUKBAN. A kulcs ugyanis a REND. De ne szaladjunk előre.

"Miért iratkozott be a jogra? " - kérdezi a professzor a hallgatót. "Az igazságért." "Akkor maga eltévedt, fiatalember. Azzal két épülettel odébb, a filozófia tanszéken foglalkoznak." Nos, "jogi fogalmak" címszó alatt a következőket olvashatják: "A jogbiztonság a pozitív jog érvényesítését követeli meg, még akkor is, ha ez szembefordulást jelent az ember igazságérzetével." (A pozitív jog annak a leírásnak a fogalma, ahogyan a jog van, írja a Wikipédia. Normákon alapuló KÉNYSZERREND, s mint ilyet, folyamatosan változtatják. De ez már csak részletezés, akár az is, hogy ki - az átlagember, illetve a jogalkotó - mit tekint normának, amiként az is, hogy ki alkotja a jogot, vagy alkotja-e valaki. S ha nem alkotja, csak "van", akkor mit alkot a jogalkotó, és milyen értelemben lehet őt "alkotó"-nak tekinteni? Szó mint száz: konyhanyelven pozitív jog az írott jog, úgy, ahogy az le van írva, érzésektől mentesen.) A jogászi hivatás feladata, folytatja a "jogi fogalmak" szerzője, a JOGBIZTONSÁG szolgálata. Nem az "igazság"-é, ahogy a viccben - ami nem is annyira vicc - is áll, hanem a stabil, megismerhető, közérthető, egységes jog kidolgozásával és alkalmazásával az ÁLLAMREND biztosítása. AMI OLYAN, AMILYEN. És itt van a mákony és maszlag, kedves polgártársak.

A "rend" - ebben az értelemben - "valamely szabálynak, törvénynek megfelelő állapot". De nem mindegy, MILYEN szabálynak vagy törvénynek. Létezik a szabályok (törvények) között hierarchia? Hogyne létezne. Az Alkotmány (jelenleg Alaptörvény) például minden nemzeti jogszabály felett áll, amelyet sorrendben az írott törvények, az elnöki rendeletek és a közigazgatási rendelkezések követnek. Az Európai Unió alapító szerződései az Alkotmányéval (Alaptörvényével) azonos formai szinten állnak, míg a többi nemzetközi jogi eszköz az Alkotmányon kívül minden egyéb nemzeti jogi eszközt felülír. Ezek kvázi megfelelnek a társas viselkedés szabályainak. De a társas viselkedés szabályait nem ember alkotta, hanem a természet. Nem kényszerítő értelemben vett szabályok, hanem konstatált szabályok. Kényszer akkor lesz belőlük, amikor egy törekvésnél kell figyelembe venni őket, akkor, "ha". A kényszer és a "ha" elválaszthatatlanok. A természet nem törekszik semmire. A természeti törvényeknek nincs hierarchiájuk. Hierarchiája csak az őket megérteni akaró (emberi) tudományágaknak van. Frederich Turner, a University of Texas ókori tudományokkal foglalkozó professzora szerint az alap az önmagában is megálló matematika, majd a matematikára épülő fizika, aztán a matematikára és fizikára épülő kémia, végül a kémia és fizika törvényein alapuló biológia.

Akkor hát tulajdonképpen nem létezik hierarchia, hanem ha emberi értelemben? A hierarchia egy SORREND. A közgondolkodásban ELRENDEZÉS, valamely szempont szerint. Amikor a környezet megfelel ezeknek a szempontoknak, mondják rá, hogy REND van. Rend az is, ha a sakkot nyerésre, az is, ha vesztésre (francia sakk) játsszák. Szempont és szempont között - a "rend" viszonylatában - nincs különbség. Én, mint ember, játszhatok a megsemmisülésre éppúgy, mint a fennmaradásra. A természet közömbös. Neki mindegy. A természetben nincs "ha". Történik valami, majd egy másik valami. "Ha" csak számomra van, amennyiben AKAROK VALAMIT. Amennyire nem akarok semmit, annyira fogok egy élettelen tárgy szintjéhez nivellálni. És ne jöjjenek nekem a buddhizmussal. Végtelenül meghaladni és végtelenül lefokozódni csak formailag ugyanaz. Az akarat alól pedig ott se lehet kibújni. "Ne gondolj a fehér elefántra." Ismerik, ugye?
A HIERARCHIA AZ AKARATHOZ KÖTÖTT. Semmi máshoz. Az akarat pedig a CÉLHOZ. A cél függvényében értékelem a cselekedeteimet és a világot. Akarni bármit lehet. Schopenhauer meg is mondta: szabad akarat az, hogy szabad akarni. Pál apostol is megmondta: "... az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom" (Róm 7, 18). Rendetlenséget is lehet akarni? Lehet, de meglesznek a következményei. A "mindent szabad" ugyanúgy rend, ha jogi formába foglalják, mint a "semmit nem szabad". Itt nincs "ha". ITT CSAK KÖVETKEZMÉNYEK VANNAK. Szenvtelen, érzelemmentes következmények. A természet közömbös, mondtuk.

Ahol akarat van, ott cél is van. Ahol cél van, ott hierarchia is van. Ahol hierarchia van, ott rendezettség is van. Rendezettség volt a náci Németországban is (de még mekkora!), a fasiszta Olaszországban is, a bolsevik-kommunista Szovjetunióban is, rendezettség van a liberális Egyesült Államokban is. Bizonyos szempontok szerinti, emberi rendezettség, amely a saját mintájára kívánta/kívánja átrendezni a világot. Szaladjanak vissza a második bekezdéshez. A jogbiztonság első számú jellemzője a STABILITÁS. A jogrend stabilitása és az államrend stabilitása. Elég stabil az Egyesült Államok jogrendje? Úgy tűnik. És a - mondjuk - szanok, ismertebb nevükön busmanok "jogrendje"? Az is az volt, ameddig a fehér ember bele nem avatkozott. Ahol és amennyiben nem tud, ma is az. De stabil volna-e ezek bármelyike, ha felcserélnék őket egymással? Talán, ha a busmanok egy szép reggel felébredve más nációkkal együtt egy idegen bolygón találnák magukat, vagy Amerika válna egy elhagyhatatlan és megközelíthetetlen sivataggá. LEHET STABIL AZ A JOG, AMELY FIGYELMEN KÍVÜL HAGYJA A JOGALANYOKAT? Nincs kibúvó alóla. Sem makroszinten (emberiség) sem mikroszinten (társadalmak). Nem kényszer, csak konstatálás. Ha a konstatálást írott formába öntik, és jogi erőre emelik, válik a de jure jog de facto joggá. A rend stabillá. Különben papírrongy. Egy dologra alkalmas, a jogalanyok kiirtására.

Ordo ab Chao (ordo ab chaos). Káoszból rend. Szabadkőműves-illuminátus jelmondat (utóbbiak egyik legismertebb képviselője nálunk Martinovics Ignác volt). Egyben anarchista jelmondat is lehetne, mert az anarchizmus szoros rokonságban van a libertarianizmussal, ami viszont a liberalizmussal van szoros rokonságban. Az anarchizmus se rendetlenségre törekszik, hanem ÖNSZABÁLYOZÓ SPONTÁN RENDRE. VALAMIFÉLE rendre, ami fentiek tükrében és anarchista "szabályozással" csak definitíve tekinthető rendnek. Definitíve minden rendezettség rend, akármeddig is tart, és akármivel ekvivalens.
Fordítsák le az "önszabályozó spontán rend"-et gazdasági nyelvre: SZABAD PIAC. Érdekes, ugye? A kapitalizmus esküdt ellensége, amely UGYANAZOKAT az emlőket szívja.
Emlékeznek, amikor megkérdeztem Önöktől ("A történelem manipulálása"), hogy úgy vélik, "Amerika a RENDRE törekszik"? Pedig arra törekszik. A SAJÁT rendjére. Az viszont bárhol másutt RENDEZETLENSÉG. S ha nem ez a cél? Akkor utópia. A megvalósítására tett bármely törekvés pedig értelem nélküli pusztítás, vice versa. Hogy a káoszból rend legyen, először KÁOSZNAK kell lenni. De se a monarchiák Európájában nem volt káosz, se a Közel-Keleten, ameddig a "nyugati" világ be nem tette oda a lábát. Azt a káoszt LÉTRE KELL(ETT) HOZNI.

A "káoszból rend" akkor tekinthető a valóságos (természettel harmonizáló) rendre való törekvésnek, ha ELŐSZÖR van a káosz. Ha egy társadalmi próbálkozás megbukik. MAGÁTÓL, és MAGÁBÓL KÖVETKEZŐEN. Lehet siettetni, de ehhez világosan kell látni, nagyon világosan, és úgy is lutri. Óriási felelősség. Nem kalandoroknak való. Solve et coagula, az alkimizmus sokat idézett alapja. (Először) OLDJ, és (utána) KÖSS. (Szó szerint "oldj és alvassz".) Ezért nem baj, ha hagyják a mai magyar rendszert a végkifejletig elmenni. Máskülönben olyan lenne, mint (a hibásan mindig "t"-vel ejtett nevű) Voldemort, a Harry Potter-sorozat ősgonosza. Ameddig bármilyen kis része életben marad, fel fog támadni. Utána se tűnik el teljesen, de legfeljebb giccsként jöhet elő. Orbán Viktor még Horthy Miklóssá se válhat soha. E tekintetben nincs miért aggódniuk.

2016. 07. 11.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1