Elhangzott egy mondat - velem kapcsolatban -, mégpedig az, hogy "a bölcsnek nincs szüksége megerősítésre". Kicsivel előbb meg Wass Albertről volt szó, akit én kifejezetten nem szeretek, kivéve, mint mindig hangsúlyozom, A funtineli boszorkány-t. Ehhez fűzte hozzá valaki, hogy "...Mire a fák megnőnek, Elvásik a veres csillag és a többi könyve mind remekmű, szerencsére az olvasóközönség véleménye a mérvadó, márpedig Wass az elmúlt 20 év legnépszerűbb magyar írója."
Wass Albert és az én viszonyomról annyit, hogy volt pár éve egy ismerősöm, aki minden Karácsonykor meglepett egy-egy Wass-művel, amelyeket én lelkiismeretesen el is olvastam. Balszerencsémre a Funtinelivel kezdtem. Nem tagadom, le se nagyon bírtam tenni, de én az Egri csillagok-kal is így voltam, meg A láthatatlan ember-rel is, pedig Gárdonyi sem az irodalom csúcsa. Ettől én még szeretem. Wasst azonban, ahogy távolodtam az első elolvasott könyvétől, kezdtem egyre kevésbé szeretni. Nem jó szó ez rá: bár TGM azt mondta, hogy fasiszta, fasiszta (nem fasiszta, hanem akkor inkább már náci, ez az én megjegyzésem), de legalább szórakoztató fasiszta, engem a legkevésbé sem szórakoztatott. Hangsúlyozom: szerintem, és engem, többet viszont nem fogom hangsúlyozni. Volt szerencsém pár könyvet elolvasni az életemben. Esterházytól és Nádas Pétertől Szentkuthyig, Tadeusz Nowaktól Henry Millerig, Bölltől Goldingig, Joyceig, Salman Rushdietól Boris Vianig, nem sorolom tovább. Tizen-huszonéves koromban azzal szórakoztam, hogy kijelöltem magamnak napi egy könyvet, leginkább a modern irodalomból, és ezeket el is olvastam, kivéve, ha nagyon vastagok voltak. Akkor több napig tartottak. Hála Istennek sem Wass Albert, sem Nyírő József nem esett bele ebbe a szériába, igaz, tiltólistán volt mindkettő. Bár a Széchényi Könyvtárban simán hozzájuk juthattam volna, de eszem ágában sem volt. Minden pamfletet azért mégsem. Szóval, ha nem vagyok egészen érzéketlen az irodalomhoz, márpedig nem vagyok, csak kialakult valami ízlésem e téren. Ha igen, ha nem, én bízom benne. Wass egyéb cselekedeteiről - tudom, tudom, eltérőek a vélemények, a szerecsenmosdatástól a szerecsengyártásig - meg inkább most ne beszéljünk.
Szóval mi a bajom Wassal, mint íróval? Legfőképpen az, hogy ahogy távolodtam a Funtinelitől, erősödött egyre jobban az az érzésem, hogy az összes többi könyve csak vázlat emehhez. Vagy ha nem vázlat, akkor itt kiadott mindent magából és a többiben ezt ismétli, igen szerencsétlenül, nulla jellemfejlődéssel, sematizálva, elfogultan a végtelenségig. A zsidó az kapzsi, csaló, erőszakos, a német szintén kicsit erőszakos, de inkább csak erőteljes, tiszta, becsületes, a román az román, valahol a zsidóval egy szinten, a magyar pedig mindenek szuperlatívusza. Na, most még egyszer leírom, bár nem kéne: ez az én meglátásom, senki másé. Azért a zsidóról ejtenék két keresetlen és kéretlen szót. Van ugye a kis ártatlan zsidó gyerek, akihez egyszercsak beállít egy nagy zsidó. Ha azt csinálod, amit mondunk, közli a kis zsidóval, bármikor számíthatsz ránk, segítünk mindenben, gazdaggá teszünk. És akkor elgondolkodtam, hogy a nyavalyában történhetett, hogy pont az én nagypapámhoz nem állított be soha egy ilyen jótét bácsi? És egyetlen zsidó ismerősömhöz sem?
Noshát, a bölcsnek valóban nincs szüksége megerősítésre. Egy igazi írónak sincs. A megerősítésnek van egy forrása, és van egy fogadója. A forrás az olvasóközönség. Az olvasóközönség véleménye egyetlen jottányit sem számít abból a szempontból, hogy ki a jó író és ki a rossz (ez rám is vonatkozik természetesen). Az olvasóközönség nagysága legfeljebb annyiban számít, hogy - ismerve a tömeg szellemi színvonalát - gyanakvóvá tesz az illető író kvalitásait illetően. Minél nagyobb sikert arat, annál gyanakvóbbá, Hogy Wass az elmúlt húsz év legolvasottabb magyar írója lenne, ebben kételkedem, de nincs kizárva. Hogy mennyi része van ebben magának az írónak, és mennyi a körülötte kialakult pro-kontra csatározásoknak, hisztériának, mennyi a politikának, azt ne firtassuk, mert ha firtatnánk, nagy valószínűséggel az sem az ő remekíró-megítélését erősítené. Nos, ennyit a forrásról.
Nézzük akkor a fogadót. Ha valakit egy pillanatig is befolyásol, hogy mit gondolnak róla, akkor amit ír, már propaganda, és nem irodalom. Vagy pénzkereset. Nem gondolom, hogy Wass Albertet ilyen vádakkal lehetne illetni. Ennélfogva az ő szempontjából is tökéletesen közömbös az olvasottság. És most akkor kanyarodjunk el Wass Alberttől. Az igazi író nemhogy megerősítésre nem vár, hanem még olvasásra sem. Az igazi író a szekrénynek ír. Sőt, az igazi író talán nem is ír. Isten nem attól Isten, hogy csodákat tesz. Isten attól Isten, hogy szuverén. Nem lehet befolyásolni. Ha Jézus leszállt volna a keresztről, nem lett volna Jézus. Vagyis, ha azért szállt volna le a keresztről, mert akkor elhitték volna isten-voltát, nem lett volna isten. Isten, mint az előbb írtam, szuverén. És az erős ember is szuverén (a tehetség is egyfajta erő). Továbbmegyek. Valami létezhet mint potencialitás, lehetőség, látens, lappangó és manifeszt, megnyilvánult. Bizony, itt is felülről lefelé, potenstől a manifesztig. És az a szép benne, hogy a potenciális MINDIG erősebb, mint a manifesztálódott. Gondolja át a hitetlenkedő olvasó, melyik tükröz nagyobb erőt: ha meg tudlak verni, de nem teszem, vagy ha meg tudlak verni, és meg is verlek?
Messze kerültünk Wass Alberttől. Dehát ő csak példa volt, mondhatni ürügy, hogy leírhassam ennek a bejegyzésnek a végét.
2013. 02. 24.