Hülye, hülyébb, még hülyébb, Olvasó. Néha bizony - senki magára ne vegye - eszembe jut 1979, és a Széchényi (nem Széchenyi) könyvtárban olvasótermi kiszolgálóként eltöltött egy év. Előbb tudtam meg az afgán bevonulás tervét, mint a magyar lakosság kilencvenkilenc százaléka. Azt is, hogy 1944-ben Jánosházán fütyült a zsidó (a törvényekre): képes volt minden tiltás ellenére feketén tejet vásárolni. El is nyerte méltó büntetését, a deportálást, ami akkortájt teljes vagyonelkobzást és egy lengyelországi beutalót jelentett, a gázmérgezés veszélyével. Olvashattam a Dunántúli Naplót, azt is, amit a nyilas, azt is, amit a már nem nyilas éra alatt nyomtak. Megtudhattam, milyen szép beszédekkel köszöntötték 1944. március 19-én a bevonuló német csapatokat, majd egy évvel később a bevonuló szovjet csapatokat. Mindkét alkalomra készült egy-egy vezércikk. Pontosítok: nem egy-egy vezércikk, hanem UGYANAZ a vezércikk. Biztos azt gondolták, ha egyszer már megírták, minek kidobni, a régi lapszámokat meg addigra már mindenki eltüzelte. Nagyon hideg tél volt az 1944-45-ös, a szovjet harckocsik a jégen át tudtak kelni a Dunán. A vezércikk központi mondatára ma is emlékszem (emlékszem én sok mindenre): "mintha még a levegő is magyarabbá vált volna körülöttünk". A német bevonulásról elterjedt egy anekdota. Megkérdik a bevonuló csapatok tábornokát, hogy mit gondol, mennyi időt vett volna igénybe az akció, ami így egy napig tartott, ha a magyarok ellenállnak? Nyolc órát, válaszolja a tábornok. Miért? - hüledezik a riporter. Mert akkor elmaradnak az üdvözlő beszédek, válaszolja a tábornok. Rá egy évre akadt olyan község, ahol többen jelentkeztek volt partizánként, mint ahányan laktak. Tizenegy év múlva megint tele volt az ország antikommunistával, fél évre rá, 1957 május 1-én már kommunistával, 1989-től antikommunistával, 1994-től szocialistával, 1998-tól antikommunistával és antiszocialistával, 2002-től szocialistával, 2010-től antikommunistával és antiszocialistával. Nem túl változatos, mit mondjak.
Az olvasókról szóló vélekedés alaptétel volt, mindenki már a belépéskor megtanulta. Azt is megtanulta, hogy a vastermekben csak függeszkedve közlekedünk, megtanulta, mit írunk a kérőlapra, ha túl nehéz darabot kellene kivinni (mikrofilmezésen, kutatásra kiadva, nem található), hogy a kilences zárás előtt jóval el kell kezdeni szellőztetni, akkor hamar végzünk, különösen a mostanihoz hasonló télen. Volt egy kollégám, aki nem fordult ilyen alantas eszközökhöz. Ha még valamit kér, kidobom az ablakon, közölte egy telhetetlen ügyféllel. Két méter magas sportoló volt, simán el lehetett neki hinni, amúgy meg komolyan is gondolta. A könyvtár akkoriban a Nemzeti Múzeum épületében volt. Már készült a helye a Várban, ahol most található, de elkészülni nagyon nehezen akart, több, mint egy évtized kellett hozzá. De legalább minden mérnöknek nyugati autója van, mondták, akik részt vettek a kiépülésnek megfelelő ütemű költöztetésben.
És az ember hamar megtanulta azt is, hogy az olvasók valóban hülyék. Némelyek a szó szoros értelmében, ilyen volt Drakula és egy kataton bácsi. Drakula azért lett Drakula, mert csak a havaselvi vérszívóról szóló könyveket olvasta, a kataton bácsi meg kizárólag anatómiai atlaszok női nemiszervekkel foglalkozó részeit. Ezeket lemásolta, és kiosztotta a többi olvasó között. A vécében egyáltalán nem volt kataton, el is árulta, azért, mert ő alapjában véve könnyed, csak rájött, hogy az emberek üvegből vannak, és vigyáznia kell rájuk. Mindegyiknek megvolt a maga bolondériája, és mindegyik a másikon mulatott, hogy milyen bolond.
Kész déja vu a facebookos és a máshova írt hozzászólásokat, válaszokat és leveleket böngészve. Nép, nemzet, tetraéder, Istennel és alkotmányozó sokasággal, régi magyar nemesi családok Dávid házából, Kárpát-medencei Élet Közösség, imígyen, három szóban, rövidítve KÉK, az egyik legújabb egyesület, amelynek az alakuló ülését volt szerencsém látni: mindenki nyakkendőben, egymás között is, és mindenki papírról olvasott fel. Variációk a rögeszmére. Vagy csak stílusgyakorlatok?
Huszonhat éves forma pasas, fején puhakalap, szalag helyett paszománnyal. Másképpen ötös, csúcsforgalom, pasas, fej, puhakalap, paszomány.
Három hattyú, mutatott magukra Sebestyén Zoltán barátom egy régesrégi irodalmi-zenés haknin, holott négyen álltak a színpadon. A Tamás már nem hattyú? - kérdezte halkan a mellettem ülő Éva. Hát dehogynem.
2012. 12. 13.