Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Gueth Jutkának szeretettel

Balatonőszöd, 1966. Épp csak véget értek a megtorlások, kezdődött el a konszolidáció. Nem mintha ez engem, egy jottányit is érdekelt volna. Hiszen tíz éves voltam.
Lovas kocsi jött értem a vasútállomásra, rajta az egykori tábori, most falusi lelkész (Balatonőszöd, Balatonszemes, Balatonszárszó és Ábrahámhegy tartozott hozzá) középső fia, Laci, azaz Lici, ahogy valamiért mindenki hívta. Huszonkét évvel azelőtt Nemes Rádóczi Gueth László Árpád Tibornak hívták volna. Az apját Nemes Rádóczi Gueth Gyula Lajosnak, a bátyját Gyula Istvánnak (ebben nem vagyok teljesen biztos, csak majdnem, végtére is mindössze negyvenhét év telt el azóta), az öccsét Nemes Rádóczi Gueth Péter Csaba Miklósnak. Egy lelkész, aki Horthy alatt töltötte ifjúsága színe-virágát, ugyan milyen más neveket adhat a gyermekeinek? Két szent király, egy nagyfejedelem, két "vezér", azaz "gyula" (egyébként Árpád is valószínűleg gyula volt), a Kőszikla, akire Jézus az anyaszentegyházát alapozta, egy hun királyfi, és hát ugye...egy altengernagy plusz kormányzó. A Lajos és Tibor nevek eredete nagy valószínűséggel már a családban keresendő.
A Gueth is érdekes: ez a "gót". Úgy is ejtik. Még a magyaroknál is régebben vagyunk itt, szokta a lelkész mondogatni. Hogy a legnagyobb fiú kivételével (aki az édesanya, Mikes Erzsébet - a történelmi Mikes családból -, nekem Baby néni, gyerekeinek "éde" hajszínét örökölte) mindannyian szőkék voltak, az ilyen előzmények után magától értetődő.

Akkor még élt a nagypapa is, én vele kerültem egy szobába. Nem kavart sok vizet, körülbelül két év múlva meg is halt télen. Én szerencsére nem láttam. És horkolni is csak kicsit horkolt.
A parókia egy földszintes ház volt, padlással - ott tartották a morzsolót és a morzsolni való kukoricát, sok szép órát töltöttem el velük malacetetés előtt -, előkerttel, ahonnét a templom hátsó bejárata is nyílt, udvarral és egy nagy kerttel. Nagyon nagy kerttel. Lehet, hogy ma, ha meglátnám, nem volna olyan nagy, de akkor óriásinak tűnt. Egy gyalogút haladt végig rajta, egészen a nyitott "kertek aljáig". Kétoldalt szőlő, benne barackfák, meggyfák, cseresznyefák, almafák, szilvafák, veteményesek. Az udvaron tyúkok, néha kacsák - liba nem volt -, az ólakban nyulak és disznó. Rendszerint egy, de volt, hogy kettő. Ott miskárolta ki az állatorvos az udvaron, érzéstelenítés nélkül. Az akkoriban nem volt divat. Kirángatták szegény párát az óljából, egy deszkára kötözték, vagyis átdobtak egy kötelet a nyakán, egyet a derekán, majd az állatorvos felvágta az oldalát, levágta a petefészkeit, a sebbe fertőtlenítőt szórt, zsákvarró tűvel bevarrta, és mehetett vissza gyógyulni.
Amikor megérkeztem, kakas is kettő volt, egy fehér és egy sárga. A fehéret Bercinek hívták, a sárgát Zsigának. Zsigát még el lehetett viselni, de Berci csípett, mint a veszedelem, mindaddig, ameddig fazékba nem került. A futóedzők etalonja lehetett volna, ha embernek születik.
Macska sok élt a parókián, kutya csak később került. Volt viszont a szomszédban lakó tanítónak. Buksinak hívták, fajtájára nézve pedig pulinak született. Óriás pulinak, vagyis úgynevezett rendőr pulinak, amilyen ma már nincs. Akkorára nőtt, mint egy mai német juhász. De akkor még a kutyákat azért tartották, mert valamire használni akarták őket, nem azért, hogy kiállításokon billegjenek. A kondásnak is volt kutyája, a gulyásnak is, amit ma mudinak mondanának. Akkor nem mondtak semmit, legfeljebb a nevét.
Buksi is kiváló futóedző volt. A nappalokat láncon töltötte, de este elengedték, és néha átjött. Ha jó napja volt, akár még meg is lehetett simogatni, szőrmentén és rendkívül óvatosan persze, de ha rossz... szerencsére közel volt a ház ajtaja a közös kerítéshez.

Minden hajnalban végigkolompolt a falun a gulyás és a kondás. A nem hízni tartott disznókat és a teheneket kiengedték, azok meg szépen besoroltak a többi után. Este meg ugyanolyan szépen visszabaktattak, ki-ki a maga portájára. Akinek nem volt tehene, az elküldte a gyerekét - vagy más gyerekét, például engem - két kannával ahhoz, akinek volt, és az megtöltötte a kannákat frissen szűrt, édes, meleg tejjel (és talán néhány tuberkulózis-baktériummal is, de ez soha nem derült ki, hiszen oltva voltunk mindnyájan). Volt, hogy a gazda megengedte nekem is a fejést, vagyis a próbálkozást. Tej csak kevés jött, de nem rúgott fel, és már ezt is eredménynek számítottam.

A dolgozószobában lógott egy nagy térkép. Pont olyan, mint ma minden valamirevaló Magyar Sziget-látogató pólóján, csak épp nem volt csíkos. Alatta a felirat: Kis Magyarország nem ország, Nagy Magyarország mennyország. Én addig csak Jugoszláviában jártam (akkoriban így hívták azt az országot, ami még egyben volt tőlünk délre), és nem valószínű, hogy tudtam, hogy annak egy része Magyarországhoz tartozott. Erdély se vonzott különösebben, Csehszlovákia meg pláne nem. Onnét jött a Koh-i-noor ceruza, az meg az iskolát jelentette, ami viszont Budapestet és a rabságot, tehát a hátam közepére se kívántam púpnak.
Volt egy német-magyar acélsisak is a háznál, abba öntöttük bele a darált kukoricát, ami aztán a malacok vályújában landolt a moslékkal elkeverve. Volt még egy tiszti kard, és egy légpuska, amihez mi magunk öntöttük és formáztuk egy golyónyomó segítségével a lövedékeket. A karddal semmit nem akartam soha kezdeni, nem érdekelt különösebben. Akkor már sokkal inkább a csúzli. Kellett hozzá egy úgynevezett "ágas", meg némi befőttes gumi, és készen is volt. Minden madarak szerencséjére nem tudtam célozni, pedig Isten látja lelkem, próbálkoztam. Madarakkal kapcsolatban az egyetlen, amit megtanultam - most is tudom - a vadgalamb, azaz "vaci" hangját utánozni.

Apropó, Isten. És a templom. De ezt majd a következő részben.

2013.11.07.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1