Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Those were the days 19. (A Kádár-korszak)

 

A megrendelésekről - több tízmilliós megrendelésekről is - nemritkán raktárosi és ügyintézői szinten döntöttek. Ez már hamisítatlan szocialista hozadék volt. Amikor megkérdeztem az édesanyámat, hogyan lehetséges, hogy majdnem annyi idő alatt, ami alatt ma EGYETLEN híd felújításával elkészülnek, a háború után HÁROM (a Szabadság-Ferenc József-, a Lánc- és a Margit hidakat) hidat újjá tudtak építeni? Azzal, amit az oroszok meghagytak, a Dunából részenként kiszedegetve őket? A Margit híd rekonstrukciója most két évig tartott. Annak idején négy év alatt épült fel, 1872-76 között, az AKKORI technikával. Hogyan? Azok még a RÉGI EMBEREK voltak, válaszolta. Mivel minden állás majdnem betonbiztos volt, a fizetés így se, úgy se változott, csak lassan és előre kiszámítható módon, a legtöbb ember púpnak tekintette a hátán. Az egész rendszer lelke a bürokrácia volt. A radírfejűek, ahogy valaki találóan elnevezte őket. Két világ létezett: az egyik papíron, a másik a valóságban. A legfontosabb az volt, hogy a dolgok PAPÍRON jól alakuljanak.

Nem a kommunisták találták ki. Abban a pillanatban létrejött ez a mentalitás, hogy a valóság kezdett eltérni a deklarált eszméktől és az ígéretektől. Van ennek már két-háromszáz éve is, csak hozzánk érkezett el a "felszabadulás"-sal. A kommunisták voltak azok, akik tökélyre fejlesztették. Kár, hogy a valóság ezt nem volt hajlandó belátni. A raktárosok és ügyintézők arra törekedtek, hogy minél gyorsabban és minél kevesebb fáradtsággal végezzenek. Ha még Karácsonykor egy-egy Martinit és Omnia kávét is kaptak érte, el voltak bűvölve. Amikor egy telefonbeszélgetés során valamelyik húsipari vállalat raktárvezetőjétől először meghallottam azt a kérdést, hogy "mennyit lehet nekem ezzel keresni?", majdnem a szék mellé ültem meglepetésemben. Már majdnem 1990-et írtunk. Ez volt a hazai húsipar utolsó jó éve. A "rendszerváltozás" után ugyanez az ügyintéző az érdeklődésemre, hogy miért nincs megrendelés, már így válaszolt: "ne is kérdezze. Most éppen annyi pénzünk van, hogy ha valahonnét össze tudunk kaparni háromezer forintot, veszünk rajta egy malacot".

Ahogy az ügyintézők és raktárosok elkezdtek tollasodni, felfigyeltek a főnökeik is. A nagyvállalatok még szocialisták voltak, de már megjelentek a hozzánk hasonló kapitalista cápák is. Ha ez a kettősség nincs, akkor vagy bűncselekmény, amit elkövetünk (paraszolvencia nélkül is), vagy mindenki a költséghatékonyságra összpontosít, azt pedig, aki nem, egyszerűen elbocsátják. Most második lépésben annyi történt, hogy a döntéshozó kör egy szinttel feljebb került. A következő lépcső már nem a Kádár-korszak terméke volt, de azért leírom: előírták a versenyeztetést, és a beszerzési bizottságokat. A rendszer nem változott, csak ismét újabb kör kezébe került a döntés. Már a beugróért is fizetni kellett. Egyfelől hivatalosan a pályázásért, másfelől zsebbe. És a fizetők között dőlt el, ki lesz a nyertes. A nagy vagyonok elsődleges forrása már akkor is az állami tulajdon volt. Ezek a nagy vagyonok persze össze nem mérhetők azzal, amelyek a privatizációs nagyüzem beindulása után keletkeztek, de a Ladában és nadrágszíjtelkekben mért szocialista gazdagsághoz képest nagyok voltak. És elképesztően könnyen hozzájuk lehetett jutni. Egy kollégám - most már leírhatom - két, azaz kettő féle nyomtatványt gyártatott a Magyar Postának. Ez munkában havi kétszer kettő A/4 kitöltését jelentette számára. Valahol tíz és húszmillió közötti (akkori vásárlóértékű) forintot keresett vele évente. Akkor már egy termelőszövetkezeti átalány-elszámolásos részlegnél dolgoztam. A sors fintoraképp véletlenül ismét épp a Szerencsi Lenin MGTSZ-nél, ahol tíz éve segédmunkásként kezdtem. Annyi volt a különbség ezek és a kisszövetkezetek között, hogy ezeknél már a nettó árrés ötven százalékát is meg lehetett kapni jutalékként. Aztán később átalakultak káeftékké, mint az enyém is. Egy esztendeig még ottmaradtam, majd létrehoztam a sajátomat. De ez már végképp a Kádár-korszak utáni történet lenne.

Nem Ronald Reagannek és Mihail Gorbacsovnak volt köszönhető, hogy megszűnt a szocializmus, legalábbis Európában. Nem is az "ellenállóknak". Hogy kinek köszönhető, nem e cikkek témája, csak az, hogy ki hajtotta végre. Nem Reagan és nem Gorbacsov. Felületes szemlélő úgy látta volna, hogy a "rendszerváltozás" az apparátus lázadása volt. És bizonyos szempontból valóban az volt. Az apparátus rájött, hogy nincs otthon a gazda, sőt valójában sohasem volt otthon. A kommunista főtitkárok hatalma nem saját magukban rejlett, végképp nem az eszmében, hanem az apparátusban. Amikor a német támadás után Vorosilov, Molotov és Berija belépett a valóság elől elbújó Sztálin szobájába, a Vozsgy elsápadt. Mindaddig, ameddig Molotov alázatosan meg nem szólalt, meg volt róla győződve, hogy a letartóztatása és agyonlövése órák kérdése. És most ez az apparátus ráébredt a soha vissza nem térő alkalomra. Ráébredt arra, hogy csak látszólag kell lemondania a hatalomról: a vagyonnal, amelyhez első kézben hozzájut, előbb-utóbb a hatalom is megérkezik. Látszattárgyalások kezdődtek az úgynevezett ellenzékkel. Ez az ellenzék kétféle emberből állt. Egyfelől egy igen vegyes társaságból, hazafivá lett régi pártemberekből, besúgókból és addig legfeljebb zárt ajtók mögött politizáló polgárokból, másfelől liberális értelmiségiekből, akik némi ellenállói múltra azért visszatekinthettek. Volt köztük, akinek a haja szála sem görbülhetett meg Kádár alatt: azzal a névvel, hogy Rajk László, az ötvenhatban újratemetett kommunista mártír szent emlékéért (különösen, hogy Kádár maga is ludas volt a mártírrá tételben) jóformán azt csinált az ember, amit akart. A többiek haja szála meggörbülhetett, de mindaddig, ameddig betartottak bizonyos íratlan szabályokat, nagyobb bajuk nem eshetett. Minden lépésükről tudtak, és a létük kifejezetten jól jött a rendszernek. Milyen hatalom az, aminek még ellenzéke sincs? - kérdezte maga Kádár János egy belső megbeszélésen. A "tárgyalások" közben pedig gőzerővel beindult a privatizáció. Nevezzük másnak? Hagyjuk ezt most, kedves Olvasó. Nyílt titok.

 

Folytatjuk.

 

2013. 02. 15.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1