Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Még egyszer a jelen állapotokról. Egy buta tömeg áll szemben egy másik buta tömeggel. Az egyiket erre stimulálták, a másikat meg arra. Sőt, még közös is van mindkettő gondolkodásában: a nehezen kitörölhető szocializmus majd' negyvenöt éve. Akkor is, ha valaki utána született, tudniillik a tanárai nem születtek utána. És ez így megy még jó darabig, generációról generációra. A teljes eszmei és gondolkodási zűrzavar. Egyik térfélen a liberális konzervatívok, ahogy magukat újabban nevezik, a nemzeti szocialisták és a magukat kereszténydemokratáknak hívó nemtudomkik. Azért nemtudomkik - soha nem is tudtam -, mert a kereszténydemokrácia ugyanolyan fából vaskarika, mint a teokratikus (iszlám) köztársaság. Egyfelől keresztény, másfelől népuralompárti. És közben, mint népuralompárti, ahányszor elmondja a Miatyánkot, annyiszor mondja el vele azt is, hogy "TIÉD az ország, a HATALOM és a dicsőség". Tiéd, azaz a mi Atyánké, aki véletlenül sem azonos a néppel. Aki latinul történetesen Pater noster. Összevonva páternoszter. Tudja, kedves Olvasó: az a liftszerű valami, ami némely közintézményben folyamatosan járkál le-föl. Másik térfélen a kommunisták - kevesen-, egy utópia rendíthetetlen ólomkatonái, a szocialisták, akik valójában liberális kapitalisták, a vallásos és nem vallásos liberálisok, akiknek nagy tömegében fogalmuk sincs, hogy mi is az a liberalizmus voltaképpen, ugyanannyira, mint arról, hogy mi is az a vallás voltaképpen. Az ösztönösen lázadók, akik ugyanilyen ösztönösen lázadnának bármilyen fensőbbség ellen, kizárólag azért, mert az fensőbbség. Az emancipátorok, legyen szó nőkről, proletárokról, cigányokról, vagy akárki másról. Akiknek pontos elképzeléseik vannak arról, hogy kikkel is akarnak jót cselekedni, csak arról nincsenek pontos elképzeléseik, hogy ezzel valóban jót cselekesznek-e az érintettekkel. Arról meg végképp, hogy mivel cselekednének jót. Ugyanúgy tele vannak sztereotip baromságokkal, mint a jobboldal, csak ők nem azt mondják, hogy a magyar a világ legtehetségesebb népe, amin a gonosz idegenszívűek élősködnek, és nem hagyják kibontakozni, vagy hogy a Szent Korona fogja megváltani a világot, hanem azt, hogy a nőket mindig mindenhol elnyomták, a vallás a nép ópiuma, az egyház kizárólag pedofilokból és egyéb kéjencekből áll, az inkvizíció csupa ártatlan embert küldött milliószámra a máglyákra, Lincoln elnök életcélja a rabszolgák felszabadítása volt, akár az alapító amerikai atyáké a szabadságjogok biztosítása, hogy a felvilágosodás és különösen a francia forradalom az emberi haladás mérföldköve és az ész uralmának kezdete volt, az élet pedig maga is csupa-csupa fejlődés és mosoly volna, ha a másik oldal hagyná.

 

Milyen kifejezést is használt Zénónra (aki a paradoxonjairól lett híres) egy régi barátnőm? Profigeci. Miért profigeci? Mert, mondta, annak, aki ilyeneket kitalál, annak pontosan tudnia kell azt is, hogy ezekbe leginkább belecsavarodni lehet, nem a valósághoz közelebb férkőzni. És azt is tudnia kell, hogy mi a megoldásuk. Nos, az egyik oldalon ott vannak a profigecik, a másik oldalon - legyünk naivak - a jószándékú amatőrök, személyiségzavaros, bukott vagy pikszisből kiesett politikusok, és a profigecik. Köztük is a legveszélyesebbek a jószándékú amatőrök. Olyanok, mint akik a mostani tüntetést is szervezik. Két okból. Az első ok ugyanaz, mint hogy miért kellene súlyosabban büntetni a gondatlanságot a szándékosságnál? Azért, mert sokkal nagyobb a társadalmi veszélyessége (ez csak a dolgok LOGIKÁJÁRA példa, nem a jog esendőségére). Gondatlan halálos gázolóból sokkal több van, mint gyilkosból. Amatőrből sokkal több van, mint szakemberből. Jó szándékkal meg a pokolba vezető út van kikövezve. A másik ok az - már csak ilyen ez a rendszer, amiben élni vagyunk kénytelenek még egy ideig -, hogy az amatőr, kiváltképp, ha sikert érez maga mögött, ami praktikusan MINDIG az elbolondított emberek sokasága keltette látszat, előbb-utóbb azt gondolja, hogy ő már nem amatőr. Az MDF párttá alakult, a Fidesz párttá, néhány év múlva egyenesen parancsuralmi párttá alakult, a DK párttá alakult, a Békemenet egyesületté alakult, a Milla most alakul egyesületté, a strómanként felhasznált Bajnai főszereplő kíván lenni, hadd ne soroljam tovább. Miért mondtam némelyekre azt, hogy személyiségzavaros? Azért, mert nem tud lemondani - nem feltétlenül a hatalomról, hanem a központban levésről. Azt gondolja fontosnak, ami nem fontos. Amire, ha már a Keletet megemlítettük, a "káprázat" szót használják, mi magyarok inkább a hozzánk közelebb álló "délibáb"-ot. Ismerünk ilyeneket, ugye, a jobboldalról, de ismerünk a baloldalról is. Az igazi író, mondják a buddhisták, a FIÓKNAK ír. Vagy éppen egyáltalán nem ír. Az igazi erő nem akar bizonyítani. Krisztus sem szállt le a keresztről. Nem is írt, csak egyszer, a porba. De Lao-ce sem írt, Püthagorasz sem írt, Buddha sem írt. RÓLUK viszont annál többet írtak.

Az örökletes monarchiáknak az volt az egyik legnagyobb előnyük, hogy a királyokat gyermekkoruktól királynak képezték. Uralkodó szakmunkásoknak. Némelyek művészek lettek, de a többség közepes tehetséggel is el tudott valahogy boldogulni. Mátyás azért lett professzionális uralkodó, mert annak nevelték. Az apja, ha trónra juttatják valahogy, a nyomába nem ért volna. Professzionális vezető akkor lesz valaki, ha professzionális vezetővé képzik. Nem attól, hogy elmond egy-két beszédet (ugye, ilyet is ismerünk egyet-kettőt a történelemből), nem attól, hogy elvégzi a jogi egyetemet, járatos az államigazgatásban, vagy épp a politológia áltudományában. A teológián egyetlen könyvet nem bírtam három lapnál tovább olvasni, ez a diakóniáról (a különböző missziók, úgymint például iszákosmentő misszió, szegényeket istápoló misszió, satöbbi) szólt, az Államigazgatásin meg azt, ami a politológiáról. Egyszerűen nem ment. Nem tudtam rendszerezni a "tudományos" köntösbe öltöztetett mellébeszélésnek azt az özönét, sehogy sem. Bármely részébe olvastam bele, két mondat után lecsukódtak a szemeim. Végül elmentem belőle vizsgázni, de természetesen az "anyagot" nem tudtam elmondani, elmondtam viszont azt, amit a témáról én gondoltam. Hármast kaptam. Ami a kötelezőt illeti, mondta a tanár, az egyes, ami a témát, az ötös, egyezzünk ki így a hármasban, majd megkérdezte, nincs-e kedvem nekem is egy efféle könyvet írni? Nem volt. Szóval - más rengeteg egyebek mellett - ez is hiányzik. A professzionális vezetőképzés. És ameddig hiányzik, bizony marad nekünk Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Vona Gábor, és a jószándékú amatőrök.

Ezért nem vesz részt a HMP hasonló megmozdulásokon. És nem is fog részt venni. Ez azon dolgok egyike - volt pár ilyen -, amit Hitler, még józan esze birtokában, tökéletesen látott. Amikor először végigvezették a Német Munkáspárt, Deutsche Arbeiter Partei, azaz DAP hivatalos helyiségein, és megismerkedett a párt vezetésével, felkiáltott: "ebbe a klubba lépjek én be?"

És aztán belépett. Mi nem fogunk.

 

2012.10.18.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1