Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

(választás 2014.)

Negyvenhárom induló párt eddig. Majdnem azt írtam - tegnap -, hogy negyvenhárom szamuráj, de ezek nem szamurájok. A többségük legalábbis nem az. Ezek egyszerűen a pénzre játszanak. A nagyok is a pénzre játszanak, a közepesek is, a kicsik is. Mondom, többségükben, hogy senki meg ne sértődjön. Most jöhet a kérdés, hogy ti indultok-e? Indulunk, csak... el fogjuk kerülni a huszonhetes listát, ami a dotáció legalsó határa. El fogjuk kerülni bármiféle állami pénz átvételét. Ez ugyanis mindenképpen csapda. Már leírtam, de most is leírom. Két okból is. Az első az, hogy megosztódjon az ellenzék. Gyarló az ember, már Szörényi-Bródy is megírta az István, a király-ban, ami sok tekintetben igen aktuális még ma is. A második meg az, hogy felvegye a zsozsót. Ha pedig felvette, el is költse. Vagy legalábbis tüntesse el. Hogy hogyan, arra nem kell nekem tippeket adnom. Pont erről beszéltem tegnap egy kollégával. Az ő mentora egy vidéki kispárt elnöke. Ez a kispárt már a második választási ciklusát éli, ha tehát most nem állít jelöltet, visszaminősítik egyesületté. Az se volna tragédia, csak egy új alapszabályt kell írni, új nevet választani, és lehet az egész játékot elölről kezdeni, de az emberi gyarlóság a lustaságra is kiterjed. Most nekiáll a meglévő hat mellé további képviselőjelöltek SAS-behívó- (Sürgős Azonnali Soron kívüli) szerű toborzásának. Végülis elég hozzá egy telefonkönyv, és egy répa az orr elé, mondjuk félmillió meglobogtatása, amelyet megkaphat, ha. Ha nem, akkor bukott némi benzint és időt.

Apropó, kolléga. Az egyik, ismert névre alapozott, ismeretlen párt meg akarta a minap alapítani egy nagy vidéki városban a képviseletét. Összehívták a helyieket, lement a központtól egy ember, és hozott egy másikat. Egy teljesen ismeretlen arcot. Ő lesz az elnökötök, mondta. Barabás Sándornak hívják, de nektek eztán csak Fóka Sanyi. Így szólítják a barátai gyerekkorától, na. (A nevek természetesen kitalált nevek, de ettől eltekintve a történet hangulatilag és ténylegesen valódi.) A kezek épp a magasba emelkedtek, hogy megszavazzák, amikor megszólalt egy jelenlévő: "De hát nem is ismerjük. Mutassátok be legalább!" Erre nekem nincs időm, mondta türelmetlenül a központ embere, és Fóka Sanyival a nyomában kiviharzott az ajtón. Kocsiba ültek, és meg sem álltak Budapestig. Az összehívott helyiek még sokáig néztek utánuk, bambán és értetlenül.
Ennyit a pártok és e választás (meg a többi választás) komolyságáról.

Hogy azok az emberek, mondtam a minap valakinek, hogy azok az emberek, akik egész eddigi közéleti pályafutásukat (és nem közéleti pályafutásukat) adóelkerüléssel, korrumpálással és korrumpálódással, jogszabályok kijátszásával töltötték, ne ismernék a pénz eltüntetésének minden csínját-bínját, nem lehetséges. Hogy azok az emberek, akik ezt az egészet kitalálták, ne tudnák, hogy mi lesz a sorsa a hivatalosan folyósított kampánypénzeknek, nem lehetséges. Ráadásul ezeknek az embereknek tekintélyes hányada JOGÁSZ. Sőt, jogászokkal körülvett jogász. Az egész Alapszabály jogi ügyeskedés. A mai Magyarország egész hatalmi szerkezete jogi ügyeskedés. Nem legitimáción, hanem jogon nyugszik. Nem legitim, hanem jogszerű. Így, ahogy leírtam: jog-szerű. Miért fogadják el? Egyrészt, mert az ellenfél hatalma is csak jog-szerű volna, ameddig az egész miskulanciát elejétől tisztába nem teszi valaki, és ezzel az ellenfél is tisztában van, másrészt, mert az (el-) szenvedő köznépet kurvára nem ez érdekli. Mindennek ez a kulcsa, de ezt még eddig nem fogta fel, és nagyon nehezen fogja eztán is felfogni. Idő kell hozzá. Idő és türelem.
Nos tehát, fent említett emberek nagyon is tisztában vannak minden fortéllyal. És amennyiben igaz az a mondás, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, jaj annak, aki felveszi a dotációt, és úgy él vele, ahogy valószínűleg élni fog. Nem biztos, hogy azonnal lekapcsolják. Még az sem biztos, hogy bármikor lekapcsolják. Egy biztos: hogy ennek azért ára lesz. Mi becsületesek leszünk, fogadkoznak biztos néhányan. És? Hogy is mondta Virág elvtárs? Valahogy így: "Mutasson nekem bárkit ebben az országban, és öt perc alatt rábizonyítok bármit." Épp ezért kiváló az adórendszerünk. Nem lehet teljesen eleget tenni neki. És ha mégis, az is értelmezés kérdése.

Ha valaki biztonságban van ebben az országban, aki nincs benne az Orbán-Kövér-Simicska triumvirátusban (talán helyesebb volna - minden vélekedés ellenére - ez a sorrend: Simicska-Orbán-Kövér), az nagy valószínűséggel Pintér Sándor. Hogy mi lehet az ő noteszében... és mi lehetett Mikola egészen másról szóló noteszében... persze az ellen-noteszek sem üresek. Épp ez a dolog lényege. "Fortélyos félelem igazgat /
minket s nem csalóka remény." József Attila örök.
Ezek az emberek - kevés kivétellel - nem szeretik egymást. Ezek az emberek félnek egymástól, egyúttal egymásra vannak szorulva. Azért is egymásra vannak szorulva, mert félnek. És minél több buliban vesznek részt együtt, annál jobban fognak félni.
Hát most ugyanebbe a kosárba ugranak fejest a pályázók.

Ez a választás a FÉLELEMRŐL szól, polgártársak. A hatalmon levők félelméről, a hatalomra ácsingózók félelméről. A buták többi butától való félelméről, az okosak okosaktól és butáktól való félelméről. A mohók félelméről és a szerények félelméről. A nélkülözéstől való félelemről, a javak elvesztésétől való félelemről, a hatalomnélküliség félelméről, a hatalom elvesztésének félelméről.

Pedig... pedig ez az EGYETLEN dolog, amitől igazán félni kellene. A félelemtől kellene igazán félni, ahogy már Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök is megmondta beiktatási beszédében, az (akkori) nagy gazdasági világválság kellős közepén.

Egyetlen dologtól kell félni, polgártársak: magától a félelemtől.

2014. 01. 31.
 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1