Teljesen reménytelen. Mármint annak a társaságnak túlnyomó része, ami magát értelmiséginek mondja. Vacilláltam az "értelmiség" és a "középosztály" között, bár ez első egy - most meg majdnem intellektuálisat írtam - végzettségi-foglalkozási kategória, míg a második egy vagyoni-egzisztenciális. Mindkettő csak a saját csoportjára jellemző mintákat követi, de amíg az első az intellektus látszatára hel yezi a hangsúlyt, és az örök kételkedésen keresztül jut el ugyanoda, ahová a második, addig ez utóbbinál a jólét látszata a hangsúlyos és az erőszakosságon keresztül jut el ugyanoda, ahova az első. A parasztok és munkások/proletárok csak az ágyútöltelék voltak. Az, hogy a világ ide került, ahol van, az értelmiségnek és a középosztálynak köszönheti. Ők fognak felvonulni holnapután, pro és kontra. Az egyik oldalon Orbán, a Breszt-Litovszkban tárgyaló Trockij kései utódának a hívei, a másik oldalon Buharin, Zinovjev és Kamenyev mai megfelelőinek a hívei. Hogy ne mondja rám senki, hogy érthetetlen vagyok: Breszt-Litovszkban ugrott ki a bolsevik Oroszország az első világháborúból, a Központi Hatalmakkal kötött békeszerződés révén 1918. március 3-án, két és fél hónapi huzavona után. Lev Davidovics Trockij nem egészen azt képzelte el, ami azután történt: "kiadok egy-két brosúrát és bezárom a boltot", mondta magabiztosan a tárgyalások előtt. A vécében, mesélték később róla, amikor egy német tiszt vizelés közben megszólította, úgy rezzent össze, mintha az ártatlanságát készültek volna elvenni. Végül olyan békét sikerült kötnie, amihez képest a később a németekre kényszerített Versailles-i béke nagylelkű ajándék, matolcsysta kifejezéssel pazar csokor volt. Nyikolaj Ivanovics Buharin, a Párt esze, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya mintájául is szolgáló sztálini Alkotmány (buharini Alkotmánynak is hívják) egyik kidolgozója a breszt-litovszki béke ellenzője volt, Sztálin híve, aki később szembefordult Sztálinnal, még később bocsánatért esedezett, majd kivégezték. Lev Boriszovics Kamenyev és Grigorij Jevszejevics Zinovjev Sztálinnal alkották a triumvírek bolsevik megfelelőjeként a Trockijjal szembeni trojkát, majd nekik is nézeteltérésük támadt a Vezérrel, végül ők is bocsánatért esedeztek, de ez rajtuk sem segített. Mind a hárman a bolsevik ideológusok prominensei közé tartoztak. Mások Orbánt Sztálinhoz hasonlították volna, de Orbán Sztálinhoz túl kevés. Testmagasságban kicsit - nem sokkal - magasabb, de jelentőségében a csizmája száráig nem érne fel. A papi szemináriumból kicsapott Sztálin ugyan autodidakta volt, de ennek ellenére megkockáztatom: szellemileg sem.
Sztálin a következőképp lett Sztálin elvtárs, a generalisszimusz és minden népek atyja: Lenin életének végén kiderült, hogy a párt szervezetével senki nem foglalkozik. Kellene egy főtitkár, aki összefogná az adminisztrációt, mondta Lenin. Felvetődött Sztálin neve. Trockij, aki a rivális Sztálint csak öszvérnek, igavonó haszonállatnak tartotta, az akkor még a véleményében osztozó Kamenyevvel és Zinovjevvel együtt megszavazta, Sztálin pedig elfogadta. A bolsevik szabályoknak teljesen megfelelően és demokratikusan kapta meg a posztot, amit aztán tintanyalásból ő tett a főhatalom hordozójává. Azt a rengeteg borzalom, amit később elkövetett és a nevében elkövettek, erre a meghatalmazásra vezethető vissza. A személyi kultusz ELŐTTI időkre. Vagyis, amennyiben AZT a bolsevik rendszert törvényesnek tekintjük, teljesen törvényes volt. Nem erkölcsös, hanem jogszerű, annak alapján, amit akkoriban jognak hívtak. Ugyanez zajlik szép országunkban is. Azt a választási rendszert, ami alapján teljhatalomhoz jutott, nem Orbán találta ki. Azt az Alkotmányt sem, amit megváltoztatott. Azért változtathatta meg, mert az az Alkotmány ezt megengedte, sőt ideiglenes jellegénél fogva egyenesen mintha kívánta volna. "Ott sírt a polcon, nem tudtam nem elvinni." Összetetszenek keverni az igazság és a jog fogalmát. "Ha Ön az igazságot keresi" - mondja a jogászprofesszor a felvételizőnek - "akkor egy emelettel lejjebb, a filozófia tanszéken próbálkozzon." Ami most történik, olyan, mintha valaki egy étteremben az előző vendég által az asztalon hagyott borravalót zsebre tenné. Nem lopás, nem csalás, nem sikkasztás, hanem DISZNÓSÁG. Csakhogy ez nem jogi kategória, még csak nem is filozófiai, legfeljebb erkölcsi.
Szóval ne sírjon senki szája sem demokráciáért, amiről különben azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák, tapasztalni meg soha nem tapasztalhatta, hacsak nem annak az embernek a boldogságához hasonlóan, aki előbb egy nagy követ tesz a cipőjébe, majd eltávolítja. Ne sírjon senki szája az "igazságtalanságért". Ne sírjon senki szája, hogy a vesztünkbe visznek bennünket. Nem Orbán visz a vesztünkbe. Ő legfeljebb a kegyelemlövést adja. Már az MDP, később az MSZMP szép eredményeket ért el e téren, de igyekezett az Ellenzéki Kerekasztal, és az utána következő összes magyar kormány is. Mit az összes magyar kormány! Volt régen egy barátom, aki azt mondta egyszer, hogy azt álmodta, bekapja a saját farkát. Nem az összes magyar kormány a ludas elsősorban: az összes agyalágyult magyar választópolgár, aki sem akkor, sem még most sem ismeri fel, hogy ez pont olyan.
Aki most is azon töri a fejét, hogy ha már nem Orbán, akkor Bajnai, vagy egy másik szürke eminenciás. Aki azt gondolja, hogy ha semmire a világon, de a társadalmi berendezkedésre érvényes a visszafelé tett időutazás. Aki azt gondolja, hogy most majd le lehet mindent nullázni, és utána megyünk felfelé, mint a rakéta.
Egyik sem, szeretett polgártársaim. Egyik sem. Nem pártemberekre van szükség. Sőt, nem ERRE a rendszerre van szükség. EBBEN csak pártemberek teremnek, és saját farkunk kergetése.
2012.10.22.