Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

(kérődzés a déli mezőn)

A lakosság egy százaléka támogat minket és egyetért velünk, írja egy barátom, róla és követőiről. Mi ketten sok mindenben nem ugyanazt gondoljuk, noha van halvány és távoli rokonság, még csak a definícióink se fedik egymást, de ez nem zavar. Köztünk, kommunisták között ugye... na jó, nem idézem Lenin végrendeletét, mert még akad, aki azt hiszi, ezt én írtam és magunkról. Most csak az egy százalékról van szó. Tudják, barátaim, úgy van ez, mint a nagy vendégséggel. Meghívunk száz embert, aztán talán negyven el is jön. De inkább harminc, vagy húsz. Ha előadásról vagy más hasonló eseményről van szó, az arány még rosszabb. Harcról és elvekért való kiállásról ne is beszéljünk. Semmi olyasmiről, amiben kockázat rejlik. Némely tüntetés kivétel, de ezek is csak a szabályt erősítik. Ha egy TITKOS szavazás (választás) részvételi aránya meghaladja a hatvan százalékot, már kimagasló eredmény.
Ilyenkor mindig az egyszeri cigány ember jut az eszembe, akivel négy és fél hónapot töltöttem egy rendőrségi zárkában, 1985-86-ban. Velem olvastatta fel a felesége leveleit, melyekben a feleség mindig biztosította örök szerelméről. Minimum tizenöt év nézett ki neki, vagy életfogytiglan, vagy halál. "Szeret", mosolygott, "szeret. Mi könnyű azt leírni. Egy pillanat műve az egész."

Nos, hogy ki kivel szimpatizál, azt MONDANI szintén pillanat műve. CSINÁLNI már egészen más dolog. Javasoltam a barátomnak a bibliai Gedeon történetét. Ha érdekli Önöket, olvassák el. Bírák könyve 7, 1-8. Harmincezerből háromszáz embere maradt. Igaz, az Úrnak ez a háromszáz ember is elég volt a midianiták és amálekiták ellen. A statisztika legkisebb nyerő koalíciónak nevezi. Kérdés, hogy az elméleti százezer emberből (a tízmillió egy százaléka) mennyi marad. Ha annyi, mint Gedeonnak, az ezer. Az egy százalék egy százaléka, azaz az összlakosság egy tízezred része. Nem tűnik nyerő koalíciónak. Ennyi emberrel rendszert váltani még az Úrnak is fejtörést okozna.

Csak négy pontot sorolok fel a hétből, amelyek a legkisebb nyerő koalíciót célozzák.
"1. Okos és becsületes legjobb szakember vezetőket.
2. Valamennyi magyar állampolgár emberi alapjogait
biztosító Magyar Alkotmányt és joggyakorlatot.
3. Teljes körben helyesen kalibrált mérési adatokra
alapozó oktatást, kutatás-fejlesztést, tudományt.
4. Környezetharmonikus (az ökoszisztéma egyensúlyát biztosító)
optimalizált termelést és fogyasztást."
- Édes Péter ispán! Édes Simon ispán! - kiálthatnék fel Spiró Árpádház-a után. Akad ebben az országban bárki, aki ép ésszel el tudja képzelni, hogy a "helyesen kalibrált mérési adatok" bárkit is lázba hoznak???? És akad. Már a "bután naiv" jelzővel is magasan felül vannak kalkulálva. "Ha egy társadalomban nincs 1 % tiszta ember, aki képes megváltoztatni egy rossz irányba fordult társadalmat, akkor tényleg mindegy." Nem, kérem: AZ EGY SZÁZALÉK EGY SZÁZALÉKA. Ennyivel tessék számolni. És nem a "tiszta emberekkel". Azok micsodák? Mitől "tiszták"? Attól, hogy elvonatkoztatnak a valóságtól? Ezen bukott meg a szocializmus. Ezért lehetetlen a kommunizmus. Nem volna rossz gondolat egyik sem, ha jó volna. Ugye, nem kell Önöknek magyaráznom? MINDEN GONDOLAT ROSSZ, AMI ABBÓL INDUL KI, HOGY MILYENNEK KELLENE LENNI A VALÓSÁGNAK. A világnak, az embernek, bárminek. Tessék újra egy kis Voltaire-t olvasgatni.

"Viszont ha arra gondolok, hogy 2011-ben még csak egyedül voltam, ma meg már több százan vagyunk, akkor azt kell mondjam, hogy munkánk következtében(!) naponta egyre nagyobb az esély...." Ez a nekem címzett válasz utolsó mondata. Rajongva lájkolták. Gedeonból kiindulva ezer embert írtam. És még az is sok! ÖT ÉV ALATT. Öt év alatt pár száz. Én ezret írtam. Ezek szerint még ez is optimista túlzás volt. 1989-re Orbán Viktorért már tűzbe mentek volna, pedig akkor kezdte. Hallottak tőle olyanokat, hogy "az ökoszisztéma egyensúlyát biztosító optimalizált termelés és fogyasztás"? Orbántól vagy kinyílik a bicska a zsebben, vagy elolvadnak. ÉRZELMEKET vált ki, pro és kontra. Nem bajlódik teóriával, sem logikával, csak a gyakorlattal. Vagy a gyakorlat teóriájával. Meg is lesz a hozadéka, de ez rajtunk nem segít.
És akkor teóriára nincs is szükség? Hogy a pokolba ne lenne. Először az elmélet, és csak UTÁNA a gyakorlat. Szabály. Kérdés, hogy mi a teória? Teória az a feltételezés, hogy valami így és így működik vagy működhet. Nem az a marxi halandzsa, hogy a világot nem értelmezni kell, hanem megváltoztatni. Ezt csinálja Orbán. Ezt akarják csinálni a barátomhoz hasonló naiv képzelődők. Majd ők kitalálják, hogy a világnak milyennek kellene lennie, és aztán olyan is lesz. Hát nem lesz olyan. A teória dolga az, hogy a lehető legteljesebben MEGÉRTVE - tudomásul véve - a világot, megmutassa, melyek azok a csapások, amelyeken haladni lehetséges, sőt - ha "előrébb" akarunk jutni - KELL. Egy vallásos ember úgy fogalmazna, hogy a teória dolga, hogy megértse és tudatosítsa Isten KIJELENTÉSEIT. Materialistáknak az anyatermészet törvényeit. Minden teória FELTÉTELEZÉS. Talán így jó lesz. Talán ez az út. Talán. De ha már ezen a ponton felszállunk az egekbe, és elkezdünk "jó" emberekben gondolkodni, akik aztán a többi embert is "jóvá" teszik, azaz megváltoztatják az alapvető ösztöneiket és természetüket, akkor a kudarc idő kérdése, ráadásul ez az idő a megvalósításba fektetett idővel fordítottan arányos lesz.

Kérődzés a déli mezőn. Ez az, amit ezek az emberek csinálnak. Néha egy-egy selymes, barna pillantást vetnek az odatévedőkre, jámboran böffentenek egyet, és újra megrágják a reggel lenyelt füvet. Azok bámészkodnak egy darabig, aztán hazamennek, és jóízűen elfogyasztva almamártásos marhaszeletüket, szintén böffentenek egyet, majd nyugovóra térnek.

2016. 07. 25.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1