Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

amit a tüntetésről írtam. Ha valaki, akkor én őszintén örülök minden mostani elégedetlenség-megnyilvánulásnak. Minden hasonlóról azt gondolom - igen, még a 2006-osakról is -, hogy ezek, mint a hatalom kontrolljai, nem véletlenek. Azt mutatják, hogy változtatni kell valamin. Van valami, ami az állampolgárok jelentős részének nem tetszik. Nem akkora részének, mint amekkorát egy tüntetésen látni. Valószínűleg sokkal nagyobb részének. Ha egyetlen ember áll ki, akkor is. Persze egy ember tízszerese jóval kevesebb, mint tízezer ember tízszerese, az meg kevesebb, mint százezer ember tízszerese. Az igazi, mindent elsöprő elégedetlenség a százezres nagyságrendű elégedetlenség. Az már valami.
(Ugyanakkor az is igaz, hogy kicsiben rejlik a nagy. A kis megmozdulásokból lehet nagy is. LEHET.)
A tüntetések MÉRŐMŰSZEREK. Le is írtam, ha hat év alatt nem hússzor, akkor egyszer sem. Ezért ellenjavallt az eltusolásuk, szőnyeg alá söprésük, elfojtásuk. A KORMÁNYNAK ellenjavallt. Saját magát ringatja vele hazug álomba. A tüntetések figyelmeztetések. Nem azt kell mérlegelni, hogy mit ért az állampolgár félre, mit nem ért meg, hanem azt, hogy fogytán-e a türelme. Ha a világ legbölcsebb, legokosabb, legelőrelátóbb miniszterelnöke ül is a bársonyszékben, de az állampolgároknak nem tetszik, akkor a hajára kenheti az összes bölcsességét, okosságát, előrelátását. Ez a mérce. Az alattvalók VÉLEMÉNYE. Semmi más. Ha azt, amit jól csinál, nem prezentálja megfelelően, pontosan annyi, mintha rosszul csinálná.
Tehát alapból örültem a tüntetésnek. DE.

Valaki heccel, mondja a kormánypropaganda. Abban a pillanatban, hogy egy ellenzéki párt elnöke beteszi oda a lábát, már van is mire hivatkoznia. Senkit nem fog érdekelni, hogy több ezer ember heccből nem áldozza fel a szombatját azért, hogy zuhogó esőben egy téli betonplaccon szobrozzon. A másik része pedig, hogy az ellenzéki párt vezére nem magánemberként megy oda, ad riportot és fényképezteti magát egy MSZP-kabátos, ernyőt tartó fiatalemberrel az oldalán. Az egész történet pártok harcává devalválódik. Sok bába harcává, akik között -
És ez mindaddig így lesz, ameddig a kereteket meg nem változtatjuk. Ha - adja Isten - sikerre vezet(ne) egy tüntetés-vagy sztrájksorozat, és ezért, vagy ezért IS, a Fidesznek mennie kellene, jönne helyette más. Valaki a baloldalról (most az általánosan elfogadott, hibás terminusokat használom, hogy ne bonyolítsam), vagy valaki a szélsőjobbról. Vagy bárhonnan, és mondhat akármit, egy dolog bizonyos: politikai párt lesz. És ha ennek a politikai pártnak nem az a célja, hogy magát a pártrendszert megreformálja, azaz a pártokat arra a helyre irányítsa, ahová valók, a politikai érdekképviseletek közé, akkor kezdődik az egész vircsaft elölről. Ugye, olyan naiv lélek nincs Önök között, aki azt hiszi, hogy az MSZP-SZDSZ nem lopott? Ugye, senki nem hiszi, hogy a "rendszerváltás" a régi káderek közül senkinek nem járt akkora anyagi előnnyel, hogy mára milliárdossá vált belőle? Ugye, senki nem hiszi, hogy 1989-90 arról szólt, hogy az egykori MSZMP-pártapparátus fogta magát, belátta tévedését, bűneit, és csendben, üres kézzel levonult a színpadról? Hogy a "rendszerváltás" arról szólt, hogy juhé, végre itt a demokrácia? Hogy ez a "demokrácia" nem volt az ő jól megfontolt érdekük is, és az egész - számukra és sokak számára - vereséget jelentett, nem pedig azt, hogy aki eddig csak tollakat lopott az irodából, ettől kezdve ellophatta az egész irodaházat is?

Jó, de ezentúl másképp lesz. Jön az üvegzseb, tiszta kéz, sőt kézlevágás, amit Pokorni ígért azoknak, akik a 2010-es győzelem után lopni fognak. Hány félkezű embert látnak a kormányban, államapparátusban, rokonok, barátok és üzletfelek között? Olyat, aki nem úgy született, nem betegségben vagy balesetben vesztette el? Hányszor hallották már és hány embertől az "ezentúl másként lesz"-et? Hányszor akarják még hallani?
Tudják, mitől függ a lopás és a hatalommal való visszaélés mértéke? ATTÓL A POLITIKAI KÖRNYEZETTŐL, AMIBE A HATALOMMAL BÍRÓK KERÜLNEK. Ameddig az nem változik, a legnagyobb állampolgári megmozdulás is csak annyit tehet, hogy megbuktatja az egyik rablóbandát, és ezzel a másik rablóbandát segíti a helyébe. Ettől kezdve a megbuktatott rablóbanda elnöke jár majd a tüntetésekre, kormányra nem került kollégáival, és kezdődik minden elölről.

Nem tüntetéseken fogják ezeket felismerni. Itt kellene, meg otthon, a saját fejükben. És utána nem azzal menni el egy tüntetésre, hogy annyi az összes vágyunk, hogy ez és ez történjen másként, hanem azzal, hogy az, hogy NE TÖRTÉNHESSEN MEG. Orbán, takarodj? Akkor jön Gyurcsány, vagy - ez a valószínűbb - jön Vona. Ki más, a dolgok jelen állása szerint? És ha mégis más jönne, egy (addig, az ismeretlenségben) talpig becsületes pártember, egy második Antall József, csak erősebb és egészségesebb kivitelben, azt hiszik, neki nem az volna az elsődleges feladata, hogy a PÁRTJÁT erősítse, ha az élén és hatalmon akar maradni? Meddig maradna becsületes Önök szerint? Ettől függetlenül, a kormány kezébe adandó korlátlan jogosítványok megszavazásának előestéjén, el tudják képzelni, hogy a miniszterelnök meglátja Önöket az ablakából, és azt mondja, jóccakát? Van Önöknek egy csepp realitásérzékük?

"Hogy én, katonával, kőlócán, két garasért? Nemzetes szakácsné létemre? Hozzá még a csákóját is tartsam? Ollan nincs! Hát egy fél prófontért? Ammár más." Nem pontos, de a lényeget visszaadja. Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba. Jó harminc éve olvastam, de Önök már tudják, ha valami tetszik, az bennem megragad. Gondoljanak mindig erre az idézetre, ha kormányváltást szeretnének valódi - nem idézőjelbe tett - rendszerváltás nélkül.
De gondolhatnak Prokopp Dóra hajára is.

2016. 02. 15.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1