"Azok a boldog, szép napok Szergejem,
Te még nem tudod, mi az a félelem..."
(Egy Beatrice-szám "rendszerváltáskori" változata)
Karizmatikusok, szektatagok, emelemesek. Utóbbiak vallási szekták világi változatának is felfoghatók, vallási szektából is nőttek ki, csak náluk Istent a PÉNZ helyettesíti (így, szó szerint, kimondva, sőt nap mint nap sulykolva). A multi-level-marketing szemlélete minden emberi világnézetek legalsó határértékét képviseli. MÁR nem is materializmus. Virtuális materializmus. Buborék, mondaná Michael Douglas a Tőzsdecápák-ban. Semmi. A semmi, mint életcél. A TISZTA SEMMI.
Tegnap egy barátnőnk hozta szóba. Úgy általában az egyházakat, aztán a vallásos embereket, majd a karizmatikusokig jutottunk. "Ezek a szerencsétlenek", mondta. "Nézd meg azokat a boldog arcokat a tévében egy Vidám vasárnap-on", válaszolta valaki. "Szerencsétlennek látszanak?"
Nem, nem látszanak szerencsétlennek. De egyetlen szenvedélybeteg se látszik szerencsétlennek, ameddig ki nem üti magát, vagy el nem kezd lepusztulni.
"Mi nem vagyunk szenvedélybetegek", tiltakozna minden érintett. "Te csak azt hiszed." "Aki nem hallja a zenét, bolondnak nézi a táncolókat." Régi emelemes poén. Nem tehetek róla, a "te csak azt hiszed"-ről meg mindig egy másik barátnőm jut az eszembe, akinek a férje úgy erőltette az anális erotikát, hogy "nem fáj, te csak úgy érzed".
Ők boldognak érzik magukat. Boldogok is. Ami egy átélésben valóságos, az valóságos. Valaki egyszer beszélgetett egy pszichológussal. Megkérdezte tőle, hogy mit jelent, ha egy ember nap mint nap egy nagy vörös kakassal álmodik? Meghallgatta a választ, majd elmosolyodott: "És mit jelent, ha nap mint nap találkozik egy nagy vörös kakassal az utcán?"
Az afféle kijelentések, hogy "nem voltam szerelmes, csak úgy éreztem", "csak álmomban jártam itt és itt, valójában az ágyamban feküdtem", teljesen értelmetlenek. Nem érvényesek. Egy KÉSŐBBI tudatállapot alapján tették őket. Sőt, MÁS tudatából kiindulva. Vagyis, ha például a második kijelentést nézzük, azt az teheti, AKI AKKOR MINKET AZ ÁGYUNKBAN SZEMLÉL.
A baj nem azzal van, hogy MIT ÉRZEK valóságnak. A BAJ A VALÓSÁGGAL VAN. Azzal, hogy BÁRMI LEHET VALÓSÁG. Bármi, kedves Olvasó. Leírom még egyszer: BÁRMI. "Megálmodtam." Az álom - összes változatában - minden további nélkül átmehet ébrenlétbe. Úgy is, mint ami pro vagy kontra rányomja bélyegét az ember egész napjára, de ÚGY IS, MINT FOLYTATÁS. Mint "egészen valóságos" folytatás. Mint amit egészen valóságosnak érzek. Legalább annyira valóságosnak, mint a megelőző álmot, álmodjam bár az ágyamban vagy ébren. Álom az is, legyintene Szindbád-Latinovits. Álom, de...
Különbség van aközött, amit az ember maga csinál, és amit ELSZENVED. Tulajdonképpen általánosan MINDENT elszenved. A szó köznapi értelmében álmodott álmait se ő generálja. Az ébren álmodottakat már inkább, de HOZOTT ANYAGBÓL.
A gondolatait se ő generálja. Azok mintegy MEGJELENNEK a fejében. Érdemes e tekintetben Massimo Scaligero munkásságára egy pillantást vetni, különös tekintettel a "gondolkodó gondolkodás"-ra.
Az álmaimat, mint valami puzzle-t, az ébren tapasztaltakból rakom össze. Hogy hogyan, miért, mivégre, van-e benne (éber) tudat feletti bölcsesség, amire az összes álmoskönyv (és a pszichológia-pszichiátria) épít (van), most mellékes. Van viszont egy bökkenő. Az tudniillik, hogy NEM ÚGY ÉRZÉKELEM, mintha én raknám össze. Ezért aztán aktuálisan - lásd előzőket - NEM IS ÉN RAKOM ŐKET ÖSSZE.
Az álom ugyanúgy sokkolhat, mintha ébren találkoznék valami szörnyűséggel. Ugyanúgy megállhat tőle a szívem. Én csinálom, és mégsem én csinálom. Az álomból látszik legjobban, hogy mennyire nem uralom SAJÁT MAGAMAT. Hogy akinek/aminek valójában ki vagyok szolgáltatva, az SAJÁT MAGAM VAGYOK, de mert nem magammal azonosulok, mégsem. Ezért és CSAK EZÉRT nem.
Kívülről nézem, MINT AZ EGÉSZ VILÁGOT. Mintha MÁSVALAKI rendezné az álmomat. És amikor felébredek, elkezdek olyasmikről zagyválni, mint az objektivizmus.
Ha viszont minden álom...minden álom, és per pillanat egyik sem tőlem függ, akkor a karizmatikusok, mélyen vallásos emberek (az emberalatti nívót képviselőket csak a teljesség kedvéért tárgyaltuk az elején, most az EMBERRŐL beszélünk) álma bármikor átmehet egy MÁSFÉLE folytatásba. Olyanba, ami szintén nem tőlük függ, de már korántsem lesz a kedvükre. Ami MINDIG IS OTT VOLT körülöttük. "Nem tudták, számukra nem volt ott, tehát nem volt ott" - tiltakozik a figyelmes Olvasó. "Ők VALÓBAN boldogok." Igen, valóban boldogok. Az azonban nem igaz, hogy nem tudták. TUDTÁK. TUDJÁK. Állandóan erről beszélnek. MI, mondják. Már azzal mondják, hogy ELNEVEZIK MAGUKAT. A név IZOLÁCIÓ. Elkülönítés. Ha pedig elkülönítem magamat, akkor tudnom kell, hogy MITŐL különítem el magamat. Ez a boldogság nem a teljesség boldogsága.
EZ AZ IZOLÁCIÓ BOLDOGSÁGA.
Elmondom én egyszerű emberi nyelven is. Van egy helyét nem találó, egyedülléttel küzdő ember. Talál magának egy közösséget. Hogy az a közösség MIRE szerveződik, hatás szempontjából mellékes. ÜRÜGY. Mint amivé a zsidó vallás mára lett. (Félő, hogy a többi sincs messze tőle. A vallás MAGÁNYOS dolog. A lehető legmagányosabb. Ha már másokra van hozzá szükség, akkor maga is VALAMI MÁS.) Jól érzi magát benne. Barátokra talál. Sőt, BAJTÁRSAKRA. MEGTALÁLTA A HORDÁT. Nem szépen írtam, kedves Olvasó, de minek finomkodni?
Eddig még rendben is volna. A baj ott kezdődik, amikor a valóságot (a valóság összes lehetséges változatát) a horda valóságára szűkíti le. A valóságról (a teljes valóságról) lehet nem tudomást venni, mondta egyszer László András, a KÖVETKEZMÉNYEIRŐL azonban nem lehet. Arról, ami akkor lesz, amikor a - választott, de nem magunk által generált - álom átmegy egy MÁSIK álomba. Amit ugyanúgy valóságnak fogunk érzékelni, csak már nem boldogságként, hanem SZENVEDÉSKÉNT fogjuk elszenvedni.
Az orosz katonákat támadás előtt majdnem az eszméletlenségig leitatták. Lelkesen, hurrázva indultak rohamra. Sose halunk meg, hitték akkor.
És aztán meghaltak.
2014. 07. 24.