Egyszer Diogenész meglátott egy embert, aki egy padon üldögélt, láthatóan gondolataiba mélyedve.
- Hát te meg mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Önmagammal társalgok - felelte az ember.
- Helyes, barátom. Csak vigyázz, kérlek, és légy nagyon résen: rossz emberrel társalogsz - mondta a filozófus.
Tekintsünk most el a "rossz" minősítéstől. Rossz ember nincs. Pontosabban GONOSZ ember nincs. Rossznak mindenki rossz, abban az értelemben, hogy "jó" (norma szerinti) ember legfeljebb papíron létezik. Még norma (standard) szerinti kutya sem létezik, az embertől pedig némileg többet várunk.
De miért nincs gonosz ember? És mi van helyette? Szerencsétlen ember van helyette. Olyan ember, aki kegyelem nélküli állapotban él. Gyenge. Hiába erős, mint a bivaly, tart rettegésben másokat, mégis gyenge. Sodródik. - És ki nem? - teheti fel a kérdést az Olvasó. Hát... talán Buddha nem sodródott, Buddhává levése pillanatától. Krisztus sem. Volt olyan, hogy Buddha? Volt olyan, hogy Krisztus? Ha így tesszük fel a kérdést, CSAK rossz választ kaphatunk. Nem, sem Buddha, sem Krisztus nem VOLT. Buddha és Krisztus VAN.
Hogy lesz valaki gonosszá? Egyáltalán bűnelkövetővé? Mindenekelőtt úgy, hogy valami olyasmit próbál megszerezni magának, valami olyasmibe próbál kapaszkodni, ami NINCS. Ami olyan, mint a marokban tartott víz. Van ennek a kapaszkodásnak egy társadalom által tolerált és van egy nem tolerált mértéke. A nem tolerált mérteket büntetik. A törvény által tolerált, de a közösség által már nem tolerált mértéket túllépő embert hívják erkölcstelennek. Mindez ugyanarról a tőről fakad: a bírvágyból. Abból a tévképzetből, hogy bármi megszerezhető és birtokolható valamilyen formában. Föld, víz, levegő, tárgyak, növények, állatok, emberek, érzelmek, SAJÁT MAGUNK. MINDEN bírvágy betegség, csak, ahogy az a betegségekkel lenni szokott, van enyhébb és van súlyosabb formája. És ebből a szempontból az, hogy mit mond például a büntető törvénykönyv, vagy mit tartanak az emberek, teljesen mellékes. Még az is teljesen mellékes, hogy a bírvágy cselekedetekben manifesztálódik-e, vagy marad gondolati-érzelmi szinten. Elég maga vágy.
És mi a helyzet a notórius garázdával? A szórakozásból kötekedővel? Ott hol a birtoklási vágy? Ott is ott van, kedves Olvasó. Az elismerés. A dominancia. Látott már valaki kutyacsapatot? Vagy csak két azonos nemű kutyát együtt tartani? Az egyik már rég behódolt, de a másik mégis folyamatosan gyötri. Mi hajtja? A pozíció utáni vágy. Látott a kedves Olvasó politikust? VAGY SZENTET? (Ide azért kívánkozik valami, hogy megint félreértés ne szülessen. Más az a szent, akit életében annak tartanak, és megint más, akit csak halála után. Az igazi, ha még életében annak tartják, ő mégsem tartja annak magát. Nem csak hogy nem tartja annak magát, hanem MEG SE HALLJA. Tudja a kedves Olvasó, hogy milyen kurva nehéz ez? Majdnem olyan, mint nem gondolni a fehér elefántra.)
És ha csak az utcán kötök bele valakibe? Akit aztán otthagyok? Az erő utáni vágy. Az után az erő után, AMIVEL NEM RENDELKEZEM. Nem vagyok benne biztos, hogy rendelkezem vele, tehát kvázi nem rendelkezem vele. Nem harcművészek szoktak verekedéseket provokálni. Nem azok, akik biztosak magukban. Azok, akik bizonytalanok. Ha ugyanakkor elismertek, akkor azok, akik ezt NEM HISZIK EL.
Tehát az ember elkövet valamit, amiről ugyanakkor TUDJA, hogy nem kellene elkövetnie. Van úgy, hogy nem tudja, az másik történet. De most tudja, ha másból nem, hát abból, hogy helytelenítik. Kitelt a böcsületed, mondaná a papbácsi, akinél öt évig nyaraltam gyerekkoromban. Mondjuk, megkapja érte a büntetését. Ezzel el van intézve, gondolja, aztán azt tapasztalja, hogy még sincs. El kellene, hogy intézve legyen, de nincs elintézve. Ezt hívja priusznak a büntetőjog. Kísér, mint az árnyék. És, ami még sokkal rosszabb, predesztinál. Elrendeli a következő bűncselekményt. Miért? Azért, mert az ember kompenzál. Ha "rossz" társaságba keveredik, akkor úgy, hogy ő is "rossz" lesz, ha "rossznak" gondolják, és úgy hiszi, nem tud ezen változtatni, akkor szintén. Ugyanez a helyzet, ha nem kötik hozzá azt a bizonyos cselekedetet, kvázi felfedezetlen marad. Akkor az elé a dilemma elé kerül, hogy nyíltan felvállalja, megtagadja, majd levezekli, de akkor az előbbi bánásmóddal fog szembesülni, vagy azonosul vele. Sikket csinál belőle. Könnycseppet fest a szeme alá. Rátetováltatja magára. Az orosz és dél-amerikai alvilág erre külön jelképrendszert alakított ki. Úgy tesz, mint aki büszkén felvállalja, holott MÁS EGYEBET NEM TEHET. Ez nem alvilági státusszimbólum, aminek tartják, hanem billog. Olyan, amivel az állatokat megbélyegzik.
Az indiainak erre is van egy kifejezése: pasu. Az az ember, aki az áldozati állatnak megfelelő életet éli. Gyakorlatilag az emberek túlnyomó többsége, de azért fokozatbeli különbségek vannak. (Végső soron, ONNÉT - a végtelenből - nézve nincsenek, erről szól többek között a Biblia, de most az egyszerűség kedvéért INNÉT nézzük.)
Az állat. Az a teremtmény, ami SODRÓDIK. Mivel formailag és természetét tekintve mégis csak ember, ezért ez nem természetes állapota. Ez egy devalválódott állapota. Egy SZERENCSÉTLEN állapota, a szó szoros értelmében. Hiszen, akarata nem lévén, SZERENCSÉRE lenne szüksége. Amit a vallás úgy hív: KEGYELEM.
2014. 07. 16.