"Nem úgy van most, mint volt régen,
Nem úgy van most, mint volt régen,
Nem az a nap süt az égen.
Nem az a nap süt az égen,
Nem az a nap, nem az a hold,
Nem az a szeretőm, ki volt.
Aki volt, már rég elhagyott,
Aki volt, már rég elhagyott,
Szebbre vágyott, de nem kapott
Még olyat se, mint én vagyok."
(magyar népdal)
"Szomorú az idő, nem akar változni,
Nagy átok van rajtam: mért tudlak szeretni?
Szeretni nem tudtam, de most már jól tudok,
Búsulni nem tudtam, úgy is megtanulok.
Ahol én elmegyek, még a fák is sírnak,
Gyönge ágairól levelek hullanak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
Mer az én édesem mást szeret, nem engem.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
Mer akit szerettem, mást szeret nem engem.
Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél,
Verjen meg az Isten, ha már megvetettél.
Verjen meg az Isten, veretlen ne hagyjon,
Szeretetlen társat, hideg ágyat adjon.
Szomorú az idő, nem akar változni,
Nagy átok van rajtam: mért tudlak szeretni?"
(magyar népdal)
Nagyon régen olvastam, ez nálam azt jelenti, hogy legalább negyvenöt éve. Így aztán a kedves Olvasó ugyebár megbocsátja, ha csak a lényegét írom le, bár még az akkori olvasmányokból is némelyik részletre szó szerint emlékszem. Egy ember alkut kötött az ördöggel. Bármely pillanatban megállíthatja az időt, és akkor minden örökre úgy marad számára, ahogy abban a pillanatban van. Ha ezt valami oknál fogva mégsem teszi meg, lelke az ördögé lesz. Megélt jobb időszakokat, és rosszabbakat. A jobb időszakokban MAJDNEM megállította az időt, de mindig visszakozott, HÁTHA LESZ MÉG ANNÁL IS JOBB. Végül megöregedett, anélkül, hogy élt volna a lehetőséggel, és eljött érte az ördög. Felszálltak a vonatra, amely a Pokolba tartott. "Ilyen az ember" - mondta neki az ördög. "Te is minden alkalmat elszalasztottál, most pedig a többiekkel elkárhozol." "De még nem vagyunk a Pokolban" - villant át az elkárhozandón egy gondolat. "MOST szeretném megállítani az időt." És attól kezdve a vonat örökké a Pokolba tart, de soha nem ér oda. Azért nem olyan vidám dolog ez, mint ahogy első olvasatra látszik. Még csak nem is az Ördöggel való kiszúrás.
A barátság és a szerelem között az egyik legfontosabb különbség a BIRTOKLÁS vágya. Előbbinél nincs, utóbbinál van. Tegyük egymás mellé a két kifejezést: birtoklás(vágy) hiánya - birtoklás vágya. A "birtoklás" nyugodtan kiejthető, mert mindkét oldalon jelen van. Marad a VÁGY. Emitt nincs, amott van. De mi a vágy? Ha egyenletként kezeljük, amit az imént felírtunk, akkor valaminek, ez esetben a birtoklásnak a hiánya. A VÁGY HIÁNYÁLLAPOT. Bárminek a hiánya. Mit is mondtam régebben a pokolról? Azt, hogy az a totális egyedüllét. MINDENNEK A HIÁNYA. A POKOL A VÁGY ABSZOLÚTUMA. Más szóval a HIÁNY abszolútuma. "De ez FÁJ" - mondta nekem a szerelemről egyszer egy lány. Ott is hagyott. Pedig...pedig a szerelem bizony fáj. Ez a természete. Mindennek ez a természete, amiben vágyakozás lakik. Szenvedés, mondta Buddha. A kielégített vágy elmúlik. Mintha sosem lett volna. A legdrasztikusabb fogyókúrákat jóllakva agyalja ki magának az ember. De ez már egy másfajta vágyakozás. És ha ezt kielégíti, vagyis lefogy, megint éhes lesz. Az az állapot, amelyben minden vágyakozás kielégül, a mennyei állapot. A Menny a TELJESSÉG abszolútuma.
De nem a vágy hiánya. A vágy hiánya egyben a Pokol hiánya is. És vele együtt - mivel egymáshoz vannak kötve - a Menny hiánya is. A vágy hiánya a szenvedés hiánya. A szenvedésre szükség van, mert ez késztet a tőle való megszabadulásra. A vágyak elfojtásából semmi jó nem származik. Ha - ad abszurdum - sikerülne is, sehova nem lehet vele jutni. Se ide, se oda, csak középre. Ég és föld közé. A teljes tehetetlenség állapotába. "Ki nem mondott szavakból átkok születnek, / Le nem rakott tojásokból csak kígyó kelhet ki", mondja a Defensor. (Defensor könyve 47.) A Teljesség - nevezhetjük üdvözülésnek is - útja a vágyakon keresztül vezet. De nem ér véget az üdvözülésnél. Ami itt véget ér, azok a szentbeszédek, szent könyvek, szent tanítások. Itt már egyvalamit lehet csak mondani: Namu Amida Buccu. Dicsőség Amida Buddhának, ahogy egy japán zen-pap szájából hallanánk. De ő is csak VISSZAFELÉ mondaná. Mintegy integetve.
Ha viszont valaki rosszul és rossz helyen keres...mondjuk nem találja meg EGYETLEN emberben az összes többit. Sőt, nem találja meg egyetlen emberben SAJÁT MAGÁT. Nem találja meg a nagyvilágban saját magát. Ha azt hiszi, hogy A VILÁGNAK VAN VÉGE. Ha azt hiszi, hogy BÁRMINEK van végső magyarázata. Ha azt hiszi, hogy bármi VAN. Ha azt hiszi, hogy e világban létezik LEGJOBB. Ha azt hiszi, hogy a legjobb VALAMI. Esetleg - e világi értelemben - VALAKI. Ha hámozgatja a végtelen számú hagymahéjat, ráadásul BELÜLRŐL KIFELÉ. Akkor máris a Pokolba tartó vonaton ül. És ha az utolsó pillanatban megállítja, akkor pont középen fogja magát találni. Pont Menny és Pokol között. Akkor még elkárhozni se lesz képes.
Még életük virágán túl levő nők és férfiak is képesek - ők képesek csak igazán - sokéves kapcsolatokat félredobni, gondolván, hogy MAJD LESZ JOBB. Vagy ha nem is lesz jobb, akkor is elegem van. Eleget tűrtem eddig. Torkig vagyok a hibáiddal. Hogy annak is volt oka, amiért egyáltalán ilyen sokáig tartott, azzal az ember AKKOR nem törődik. Azt hiszi, MÁS tökéletesebb. Elkezdi megint elölről. Pedig amaz csak annyiban különbözik emettől, hogy más hibái vannak. És ha - játsszunk el a gondolattal - TÉNYLEG tökéletes? Akkor éppen ez lesz a hiba. Hogy is mondaná a jog? Alkalmatlan tárgyon, és/vagy alkalmatlan eszközzel végrehajtott cselekmény nem büntethető. Ha ez érvényes a büntetésre, érvényes a jutalomra is. Ha a szerelem már kielégült és ellobbant, nem új embert kell keresni. Annak is csak ez lesz a sorsa. Meg az azután következőnek is, meg az azután következőnek is, a Pokolba tartó vonatra való felszállásig. Hogy a szerelem után már nincs semmi érdekes? Hogyne volna. Hiszen még a Menny után is van, mint látta, drága Olvasó.
Az igazi móka csak ezután következik. És oda is vágyak vezetnek.
2013. 04. 26.