Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Meg akartam írni, "Babilon" címmel. Bele is kezdtem - talán be is fogom fejezni. Sőt biztos. De most ez idekívánkozik, fésületlenül.
Sokszor esett szó arról, hogy mikor van világháborús helyzet. Vagy akkor van, ha tudatosan készülnek rá - ilyen volt a második világháború -, vagy ha tudatosan készülnek ugyan rá, vagy valami hasonlóra, de nem tudatosan robbantják ki. Ilyen volt az első világháború. "Véletlenek" összjátéka következtében tört ki. Volt benne blöff, volt benne - főként Németország részéről - valóságos (kezdettől elhibázott, erről Sebastian Haffner írt bővebben A Német Birodalom hét főbűne címmel) tervezés, akad történész, aki a vasutakra hárítja a felelősséget (a mozgósítás nehézkes volt, vasúton történt, ezért a feltételezett csapás előtt jóval el kellett kezdeni, ami viszont kiváltotta az ellenfél hasonló reakcióját, és ez kivédhetetlenül vezetett el a konfliktusig), akad, aki másra, például a szerb Dragutin Dimitrijevics felderítő ezredesre, egyben a Fekete Kéz nevű terrorszervezet vezetőjére. De nem csak erről volt szó. Ugyanarról volt szó, mint angol nézőpontból a második világháború esetében. Vannak ugyanis történelmi - és privát - helyzetek, amikor nem lehet már kivárni. Valami elindul, és - még akkor is, ha senki nem készül tudatosan -, eszkalálódik. Most csak hadgyakorlatot tartunk a határ mentén, most csak provokál néhány repülőgép. Megelőzően csak az érdekszféránkba tartozó, ráadásul szomszéd ország bekebelezésére tesznek kísérletet, például úgy, hogy forradalmat robbantanak ki ott. Vagy még ezt sem kell: sugalmaznak. Például azt, hogy nektek nálunk a helyetek. Itt az idő, hogy valóban függetlenné váljatok, ami a mi olvasatunkban úgy szól, hogy ezentúl tőlünk függjetek. És sorra "esnek el" az országok, s ha valaki nem egészen hülye, előbb-utóbb észreveszi, hogy ki felé tart a hullám. És akkor nem tehet mást, mint hogy erőhöz nyúl. NEM TEHET MÁST.

A szomszédja, aki, bár jó nagy falat, a következő állomás volna, természetesen támogatja. Nem csak azért, mert ő maga is világhatalmi tényezőként tekint magára, hanem azért, mert ő sem tehet mást. Támogatja azért is, mert a konfliktus - legalábbis kezdetben - nem az ő területét fenyegeti. Már-már közhely az a nagyhatalmi tévedés, hogy "harcolunk az utolsó orosz katonáig". Nem lehet, de mindig elfelejtik. És most is bele fognak esni.

Ilyen értelemben - hosszú távon - a dolog tervezett. Nem a háború, hanem az expanzió. A nyomulás. A baj az, hogy van egy pont, ami után mindenképpen a háború jön. Elkerülhetetlenül, mint egy gőzmozdony. Ki kezdte? Lehet ezzel játszani, de mélyebbről kell megfogni. ILYEN A HELYZET. Ez a játszma, ami évszázadokkal - hányszor leírtam már, Istenem, de hányszor - előbb kezdődött, ide vezet. Addig kisebb játszmákat játszottak, most már nagyban. Már senki nem érné be azzal, amitől XIV. Lajos még boldog lett volna, mondjuk a spanyol örökséggel.
Ki lehet védeni, polgártársak? NEM LEHET KIVÉDENI. Megtisztulás lesz? Bizonyos értelemben igen. Más értelemben meg nem: az egész gyomrot ki kellene mosni. UTÁNA - azoknak akik túlélik - egy ideig lesz miért munkálkodni. Biztosan fel is fognak szabadulni. Örülni fognak. Mint az az ember, aki egy követ tesz a cipőjébe, és aztán nagyon örül, amikor leveszi. De ez még nem az igazi. Ahhoz elképesztően nagy kataklizma kell. És hogy UTÁNA mi lesz - lesz-e "utána" - az az igazi kérdés. Ez a Hikszosz feladata. Nem az, hogy előre megrendezett választási paródiákon pózoljon, és etessen ugyanazokkal a baromságokkal, mint a többiek. Ezt még a HMP - a "hivatalos" képviselet - sem teszi meg, maximum paródia formájában, ez lesz majd a HMP GRÓTEX. Az egész helyzet grótex ugyanis, kedves Olvasó.

De most ne bonyolódjunk bele ilyenekbe. Többször kérték tőlem, ahogy az elején már utaltam rá, szóljak, ha úgy gondolom, MOST valóban világháborús helyzet alakulhat ki.

Szólok.

2014. 02. 27.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1