Akik ott álltak ma a Kossuth téren, tízszer annyian, mint amennyit róluk fognak hazudni. Itt van Sándor Mária, a "feketeruhás nővér", e pillanatban az egyetlen ikon, mert a többi ikont már megunták, ők unták meg az ikonszerepet, elfáradtak, kiderült róluk. Ikonnak se könnyű lenni. Élő ikonnak, mert a nem élő ikonnal nem fordulhat elő, ami az élővel. Festett fejbe nem szállhat a dicsőség, már csak azért sem, mert a festett fej nem tudja, hogy létezik dicsőség. A festett fej nem gondolkodik, a festett szív nem érez. Róla gondolkodnak és róla éreznek. Az ikonok halála az élet. És fordítva: valódi ikonná az ember halála után válhat. Addig csak jelölt. Címzetes ikon. Nem véletlen, hogy közterületeket-intézményeket-műtárgyakat okos rendszerek csak halottakról neveznek el. A római császárokat is haláluk után istenítették meg. Ha valaki nem érte be ezzel, könnyen úgy végezhette, mint (Flavius) Domitianus, DDD, Úr és Isten, akit halála után nem csak isteni mivoltától fosztottak meg, hanem az emlékezetből való kitörlésre (damnatio memoriae) is ítéltek.
Ott álltak tehát ezek az emberek, címzetes ikonokkal és szónokokkal. A második legnagyobb tüntetés 2010 óta, az első az internetadó elleni volt. Ürügy, gondoltuk az utóbbiról. Vagy az emberek önzése. Ha a személyes szférájukat fenyegetik, megmozdulnak. Addig nem. "Nincs semmi baj se még, csak a szomszéd háza ég." Vámos Tibor (később Miklós, Gerilla együttes) szövege 1967-ből, egy évvel a csehszlovákiai bevonulás előtt írta. Kicsiben is igaz és nagyban is igaz. A mikrovilágban is és a makrovilágban is. Szarunk Ukrajnára. Szartunk Jugoszláviára is. És ezek csak a szomszédaink, akiknek szintén vannak szomszédaik, akiknek meg szintén. MINDEN HÁZ SZOMSZÉDOS HÁZ, KEREK E VILÁGON.
Tehát ürügy? Önzés? Utolsó csepp a pohárban? Utolsó csepp az, ami a cseppek között az utolsó. És mivel az utolsó, feltételezzük, hogy előtte színig telt a pohár. De ez csak feltételezés. Az emberek attól fognak megmozdulni, ami őket érinti? DEHÁT MINDEN ÉRINTI ŐKET! Amit látnak, amiről hallanak. Nem csak a szegénység mozgat, hanem az irigység is. A részvét is. Van ezeknek egy összefoglaló neve, és ezt úgy hívják, hogy SZÜKSÉG. Szükség minden, amiről az ember azt hiszi, hogy hiányt szenved benne. A részvét is hiány? Hogyne volna az! Annak a világnak a hiánya, amiben élni szeretnénk. Nem akarom látni, ahogy embertársamat vagy állattársamat rugdossák. Nem akarom bepiszkítani a szemem, fülem, orrom, gondolataim. NEM ABBAN A VILÁGBAN AKAROK ÉLNI, AMIBE KÉNYSZERÍTENEK.
Láttam egy riportot a Betyársereg vezetőjével, Tyirityán Zsolttal. Cigány nem léphet be, zsidó sem, mondta. Papp Laciról vagy Lichtenfeld Imréről, a krav maga létrehozójáról nem kérdezték meg. Érdekes lett volna a választ meghallgatni. Ezek az emberek ugyanúgy érzik, hogy valami büdös, mint bárki más, csak HIBÁSAK AZ ASSZOCIÁCIÓIK. Nem azért hibásak, mert hosszas gondolkodás után hibás eredményre jutottak, hanem azért, mert hibás mintákkal hibás asszociációkra késztették őket. Pavlov, politikában. Elgondolkodtak már Önök azon, hogy mi az, ami az egykori nácikban megfogja a mai nácikat? Hogy mi tetszik nekik a Waffen-SS-ben? A zsidóirtás? Egy bizonyos szempontból az, de csak mint az "ellenség" elleni küzdelem. A "zsidó" BÁRKI lehetne. Ez az ürügy. De a zsidóirtás MIKÉNTJE ugyanúgy nem fér bele a képbe, ahogy az se férne bele, ha a nő- vagy gyermekverést tennék elébük mintául. (És itt nem a "hagyományos" női-férfi szerep "hagyományos" kliséjére gondolok. Ami nem fér bele az erős, büszke, családfenntartó férfi ideájába, az a GYENGESÉG.) Ha beleférne, a "holokamu" szó nem volna a szótárukban. Őket ugyanaz fogja meg, mint a háziasszonyokat a Cosmo magazinban. Ameddig olvassák, tiszteletbeli Cosmo-lányoknak érzik magukat. Ahogy a "betyárok" tiszteletbeli hősöknek. Pedig lehetnének valódi hősök is, ha -
És itt visszaérkeztünk a tüntetőkhöz. Itt álltak ezek az emberek, a címzetes ikonokkal, szónokaikkal, és másokkal. Most a másokról akarok beszélni. Azokról, akik ugyanazt a szerepet töltik be náluk, mint a Jobbik a Betyársereghez hasonló szervezetekbe tömörült (vagy azokkal szimpatizáns), talajtalan, gyökér- és útkereső embereknél. Ugyanazt szeretnék betölteni. (Nehogy azt gondolják, hogy Vona náci, abban az értelemben, ahogy Önök a nácikról gondolkodnak. Látták az Ötödik pecsét-et, Fábri Zoltán Sánta Ferenc azonos című regényéből vászonra vitt 1976-os remekművét? Ha nem látták, nézzék meg, különös tekintettel Latinovits Zoltán karakterére, és tudni fogják, miről beszélek. De azt gondolom, hogy Vona még nem tart itt. Jó úton van, de nem tart itt. Az ő gondolkodása - ahogy ismeretlenül vélem -, e pillanatban sokkal közelebb áll Julius Evolához és László Andráshoz, mint teszem azt, Adolf Eichmannhoz. Képzeljék el, még Adolf Hitlerről is ugyanezt gondolom, sőt, Heinrich Himmlerről is. A Reichsführer, amikor belépett egy koncentrációs tábor kapuján, ahová, mint a munkahelyére, néha elvitte kislányát, Gudrunt is, teljesen mást látott, mint Önök láttak volna.)
Ezeket az elégedetlen és magukat a bőrükben rosszul érző embereket a Jobbik megpróbálja... majdnem azt írtam, hogy "saját aklába terelni". De nem, nincs szükség akolra. Egyszerűen AZ ÉLÜKRE AKAR ÁLLNI. Nincsenek skrupulusai, ezért jelent meg Sándor Mária mellett is. Megpróbálja azokat a mozgalmakat, amelyekre csak ráteheti a kezét, befogni a saját uszályába. És ugyanez jutott az eszembe akkor is, amikor Tóbiás Józsefet megláttam a szombati tüntetésen. Ha a Cosmo-hasonlathoz térünk vissza, olyan ez, mintha Kovács Aranka Tesco-pénztáros Claudia Schifferrel fényképezkedne. Mint amikor Orbán Viktor beáll az amerikai elnöki házaspár közé. Hibás asszociációra való késztetés.
Innentől ezek az emberek, akik ott álltak, a pártpolitika játékszereivé válnak. Liberálisokká, zsidókká, kommunistákká, kinek ki az ellensége. Mindaddig, ameddig nincs egy határozott politikai erő, amely amennyire csak lehetséges, mentes mind a bal- mind a jobboldali csapatoktól (amennyire csak tudtam, vigyáztam, nehogy ideológiát írjak, tudniillik mind a jobb-, mind a bal-, illetve ezeknek nevezett ideológiáknak lehetnek a helyzetnek megfelelő elgondolásai, helyzete válogatja), vagyis mindaddig, ameddig KI NEM LÉPÜNK AZ EDDIGI KERETEK KÖZÜL, még ha - ad absurdum - ez a kormány a közeli jövőben megbukik is, semmi jóra nem kell számítani. Addig az fog történni, hogy jön valaki, és a győztes nyakába ül. Pontosan úgy, ahogy a Fidesz tette hat évvel ezelőtt.
Itt vannak ezek az emberek. Itt állnak, mert nem tehetnek másként, ahogy Luther mondta a wormsi birodalmi gyűlésen. Ikonjaikkal, szónokaikkal, élősködőikkel.
Egyetlen beszélgetést kérek csak, nagy nyilvánosság előtt. Egyetlen beszélgetést. És higgyék el, nem pályázok egyetlen ikon, egyetlen szónok, egyetlen élősködő helyére sem.
2016. 02. 13.