(első szappanoperám)
A zene lágy volt és hosszan tartó. Egyedül ült az asztalnál, távolabb a bungalók sora, mind jobban beleolvadva a sűrűsödő éjszakába, de előtte gyertya égett, játszott a zenekar, és a kivilágított tánctéren önfeledten táncoltak a vendégek. A pincér kihozta a Martinit, a pohár szélén cukor és narancskarika, ő pedig úgy bámult a távolba, a táncolók mögé, mintha várna valakit. Sztréndzsörsz in dö nájt, kezdett bele a zenekar egy új dalba, micsoda hangja van, majdnem Frenkiboj, súgta egy táncoló a partnerének.
Combközépig érő, vékony, selyemfényű ruha volt rajta, illett a selyemfényű hajához és kék szeméhez. Utolsó este Marbellán, gondolta. A férje Hamburgban, egész nyáron ki se látszik a munkából, a kislánya fent a hegyekben a nagyszülőknél. Ő meg itt. Szerette a férjét, ahogy szeretni lehet valakit tizennégy év házasság után. Nem sokat lehettek együtt, de mindent megkapott tőle: egy Porsche kabriót, bankkártyát korlátlan fedezettel, társasági életet, a legelőkelőbb emberek ismeretségét, ha előbb jött haza, és hétvégén némi szerelmet is.
A férfi tíz óra körül érkezett. Természetes színű vászonöltöny, mezítlábra húzott fehér cipő, fixáló nélküli, hátrafésült, hullámos fekete haj. Ékszert nem hordott, csak egy Patek Philippe órát, egyszerű bőrszíjjal. Egy pohár vörösbort rendelt, és amikor körülnézett, azonnal egymásba akadt a tekintetük. Gyorsan el is kapták, de már megtörtént. Megérintette őket valami varázs, és többé nem tudták kivonni magukat alóla. Szinte kapóra jött a virágárus lányka, egy kosár rózsával. A férfi azonnal magához intette, kiválasztott tíz szál vöröset, és a nőre mutatva súgott valamit a fülébe. Amikor a lány letette a virágokat a nő asztalára, felemelkedett, fogta a poharát, és megállt az asztal előtt.
- Megengedi? - kérdezte, és egy székre mutatott.
- Van más választásom? - mosolygott a nő. Megpróbálta leplezni izgatottságát, de nagyon nehezen sikerült. Tudta, és azt is tudta, hogy a férfi is tudja.
Sokáig nem szóltak semmit, csak nézték egymást. Később a nő akadozva beszélni kezdett, magáról, a családjáról. A férfi hallgatta, néha komolyan bólintott, de közben végig a nő száját figyelte, a pillája rebbenését, vékony csuklója ideges mozdulatait. Aztán a nő hirtelen abbahagyta a beszédet. Minek, gondolta. Elvesztem. Elvesztem a szemeiben. Akadt néhány flörtje az elmúlt héten, de semmi komoly, Nem sokszor csalta meg a férjét. Ha már nagyon ki volt éhezve, akkor. És most nem volt nagyon kiéhezve, legalábbis e pillanatig így gondolta.
- Táncolunk? - kérdezte a férfi. Ő hagyta, hogy vezesse. Lassú szám volt, a férfi könnyedén a derekára tette a kezét, aztán egyre szorosabban simultak egymáshoz. Fejét a férfi vállára hajtotta, és átadták magukat a lassú ringatózásnak. Bárcsak sohase érne véget ez a pillanat, kívánta magában.
- Van kedve sétálni? - kérdezte később a férfi. Volt. A férfi fizetett, és egymás mellett, illedelmesen elindultak. Mint két tinédzser, mosolygott magában a nő. A parton lerúgta a cipőjét, kezébe fogta, és szaladni kezdett a tengerben. A férfi elgondolkodva követte.
- Maga sohasem nevet? - kérdezte a nő.
- De, néha szoktam - mosolyodott el a férfi, és végigsimított a nő haján. Ez volt az első érintése azóta, hogy elhagyták a táncteret. Megrázkódott, és a férfi azonnal észrevette.
- Fázik?
- Nem - hazudta, pedig fázott, nagyon is fázott, de nem a hidegtől. A láz is így megy fel, futott át rajta.
Később leültek egymás mellé a homokba. Ő felhúzta és két karjával átkulcsolta a lábait, fejét megint a férfi vállára hajtotta, és csak nézték az ezüsthidat a vízen.
- Már majdnem kerek - mutatott a Holdra.
Nem is tudták, meddig ültek ott, csendben. Percekig, órákig, évmilliókig? Végül tényleg fázni kezdett.
- Menjünk - mondta, és a férfi bólintott.
- Nos - nézett zavartan a férfira a bungalója ajtajában. - Köszönöm, hogy visszakísért. - Jó éjt!
- Jó éjt! - mondta a férfi is, és lassan elindult. Öt lépést ha mehetett, amikor a nő megszólalt:
- Nem vagyok még álmos. Meginna velem valamit?
Már az ajtóban egymásnak estek. Azt se tudták megvárni, hogy becsukódjon, a férfi lökte be a lábával, két csók között. Egy rántással letépte a nőről a tangát, felkapta, hátát a falhoz támasztotta, és beléhatolt. Megszűnt a bungaló, megszűnt körülöttük a Föld, kint lebegtek az űrben, körülöttük keringtek a bolygók, fölöttük süvítettek el a meteorok. Az ágyban, már teljesen levetkőzve, elszívtak egy cigarettát, aztán szeretkeztek, belefulladva egymás szájába, aztán szeretkeztek még egyszer, míg álomnélküli álomba nem zuhantak.
Már világosodott, amikor a nő arra ébredt, hogy melege van. Félig öntudatlanul ledobta magáról a takarót, és a férfi után tapogatózott, de az ágy másik fele üres volt. Talán kiment a mosdóba, gondolta, de ahogy körülnézett, a férfi ruháját sem látta. Még kábán odabotorkált az asztalhoz, megkereste a cigarettásdobozt, kivett belőle egy szálat, de ahogy a dobozt megmozdította, valami átlibegett a levegőn és puhán leereszkedett a földre. Egy darab papír volt. Remegő kézzel rágyújtott, aztán a papírral az ablakhoz ment, és elolvasta. Szálkás férfibetűkkel két szó volt csak rajta.
"Szalontüdő zsemlegombóccal."
Kint, a hajnali Nap első sugarainál csicseregni kezdtek a madarak, és a szobát betöltötte az izzadt férfitestnek, parfümnek és szomorúságnak valami kifejezhetetlen keveréke.
2015. 03. 24.