Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Hogy, jobban megértsük a HMP-t. Hogy jobban megértsük a Hikszoszt. Hogy jobban megértsünk engem, amiért itt koptatom az ujjaimat, másutt a számat.

"Egy oroszlán fogságba esett, és egy koncentrációs táborba vetették. Ott aztán, meglepetésére olyan oroszlánokat is talált, amelyek már évek óta ott éltek, egyesek egész életükben, hiszen már ott születtek. Hamarosan megismerkedett az oroszlánok társadalmi életével, mert az oroszlánok csoportokba verődtek. Az egyik csoport a társadalmi életet élők csoportja volt, mások a szórakoztató iparhoz tartoztak, megint mások a kulturális csoportot alkották, mert az volt a céljuk, hogy pontosan megőrizzék azoknak az időknek a szokásait, hagyományait és történelmét, amikor az oroszlánok még szabadok voltak. Voltak vallásos csoportok is. Ezek leginkább azért jöttek össze, hogy lelkesítő dalokat énekeljenek egy jövőbeli dzsungelről, ahol már nem lesznek rácsok. Más csoportok az irodalmi és művészeti érdeklődésűeket gyűjtötték össze. Voltak forradalmi csoportok is, ahol azért jöttek össze az oroszlánok, hogy összeesküvés szőjenek más forradalmi csoportok vagy éppen fogvatartóik ellen. Alkalmanként ki-kitört egy-egy forradalom, és olyankor kiirtották az egyik vagy a másik forradalmi csoportot, vagy megölték az összes őrt, hogy aztán azokat új őrök váltsák fel.
Ahogy az újonnan jött nézelődött, meglátott egy mélyen a gondolataiba merülő magányos oroszlánt, amelyik nem tartozott egyik csoporthoz sem. Volt benne valami furcsaság, ami mindenkiből tiszteletet, és egyidejűleg ellenkezést is kiváltott, mert a jelenléte félelmet keltett, és a magukba vetett bizalom megrendülését okozta. Ez az oroszlán azt mondta az újnak:
- Ne csatlakozz egyetlen csoporthoz sem! Ezek a szerencsétlen bolondok minden mással törődnek, csak a legfontosabbal nem.
- És mi a legfontosabb? - kérdezte az új oroszlán.
- A kerítés természetének tanulmányozása."

Semmi, de semmi más nem számít, teszi hozzá Anthony de Mello jezsuita atya, akitől idéztem.

2014. 01. 24.
 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1