Csak, ameddig teljesen be nem ivódik a köztudatba, hogy csak a magyarok ennyire bénák és értetlenek. Mindegyik nép tűr. Forradalom vagy uralkodó- kormánybuktatás szervezettség nélkül nem lehetséges. Más olvasatban: vezér/vezérek nélkül nem lehetséges. Spartacus gladiátorainak eszük ágában se lett volna rabszolgaháborút indítani Spartacus nélkül. A német parasztháború még egy évig sem tartott volna, ha Müntzer Tamás és Geyer Flórián nem áll mellé. A Dózsa-féle parasztfelkelést, vagy Horea, Closca, Crisan (Hóra, Kloska, Krizsán) erdélyi román rablóbandáit (1784) ne is említsük. Mindezek vezetők nélkül korlátozott vérengzések és rablóportyák maradtak volna (bár ezek az elemek mindegyiknél mindvégig jelen voltak). A német parasztháború (1524-25) különösen jól mutatja mindezt, nem írom le részletesen, aki akar, utánanézhet. De beszélhetnénk a nagy francia forradalomtól az 1917-es orosz forradalomig bármelyikről.
Nincs olyan, hogy "most érett meg a helyzet". A helyzet majdnem mindig érett. Nagyon kevés olyan időszak volt a történelemben, amikor a többség elégedett volt, és azokról is rendre kiderült, hogy nem a valóságot tükrözték. Spanyolország kora újkori gazdagsága éppúgy nem a valóságot tükrözte, mint Amerika gazdagsága, vagy a náci Németország szociális ellátása és munkahelyteremtése. Elégedetlenségre viszont annál több ok volt, van és lesz. Ha valaki azt gondolná, hogy ez itt a poklok pokla, vagy az lesz, nagyobbat már nem is tévedhetne. Gondoljon ilyenkor az orosz muzsikokra, a betelepüléstől EGÉSZEN MÁIG. Az orosz államiság, ha a Kijevi Rusz kereszténnyé válásától (988) számítjuk, nagyjából a magyar államisággal esett egybe. Ez valamivel több, mint negyvenegy (!) emberöltő (ha huszonöt évével számolunk egy emberöltőt). Hány nagy orosz parasztfelkelésről hallottunk ebből az időből? Kettőről biztosan: a Sztyenka (Sztyepan) Razin (1667-71)- és száz évvel később a Jemeljan Pugacsov-féléről (1773-74).
Közöny. Nincs semmiféle közöny, de nincs szikra. Nincs szikracsiholó, ezért szikra sincs. Ha meg volna, és kitörne az elégedetlenség, az megmaradna egy vulkánkitörés spontaneitásánál és időtartamánál. Ha veszt, minden marad a régiben, esetleg kicsit rosszabban. Ha győz, azonnal ráülnek és kezdődik minden elölről.
A forradalom ("rendszerváltozás") önmagában nulla. Csak az a hatalom áll meg, ami mögött abszolút tekintélyt hisznek. Hogy mi/ki az, most mindegy. Attól a pillanattól, hogy az "ész" dönt, nincs tekintély. Hiszen mindenki felteheti (fel is teszi) a kérdést: miért pont ő(k)? A mai kor az a kitüntetett történelmi kor, amikor a régi tekintélyek MÁR nem tekintélyek, újak meg MÉG nincsenek. Pedig mekkora szükség lenne rájuk!
De MÉG nincsenek. Ezért tartós változás sem lesz, hacsak nem LEFELÉ.
Egy hatalom nem akkor bukik meg, ha erőszakos, zsarnoki, elnyomó, hanem akkor, ha GYENGE. Ha gyengének HISZIK. Tekintély az, amit tekintélynek HISZNEK. Érték az, amit értéknek HISZNEK. Minden az, aminek HISZIK. Hogy "valójában" nem feltétlenül az? Mindegy, kedves Olvasó. Már Rita Monaldi és Francesco Sorti leírta. A világot a VÉLEMÉNY igazgatja.
Nem lehet az embereket "felébreszteni". Legfeljebb egy MÁSIK álomba lehet őket ringatni. Hogy ez "valójában" nem biztos, hogy álom? NEKIK az lesz. Azért lesz az, mert ugyanúgy a HITÜKÖN fog alapulni, mint emez. És ehhez az életüknek vajmi kevés köze van.
Nem közöny tehát, kedves Olvasó. A medve se közönyös télen.
Csak álmos.
2015. 03. 31.