Írjak valamit arról, hogy miért nem vagyok azonos a testemmel, kért meg egy kedves ismerősöm ma. Jó. Minden kívánság számomra parancs. Szó szerint a következő volt a levélben: "Kedves Péter, ha belefér az idődbe, írnál arról, hogy mire gondolsz, amikor azt írod, én nem vagyok azonos a testemmel. Arra, hogy több vagyok a hármas tagolódásommal? Ha igen, akkor a testem is én vagyok a többi tartozékommal együtt, mitől helyes így a baba lába?"
Az ember testből (basar - héber, szóma - görög, corpus - latin), lélekből (nefes, pszükhé, anima) és szellemből (rúah, pneuma, spiritus) áll. Eredetileg ezt gondolták, már amikor gondolkodni kezdtek az ilyesmin. Ez volt az eredeti keresztény álláspont is. A középkorban aztán ez megváltozott: azóta azt tanítják, hogy az ember testből és halhatatlan szellemi (természetű) lélekből áll. Előbbit nevezik trichotómiának, hármasságnak, utóbbit dichotómiának, kettősségnek.
Igen, bármelyik álláspontot is fogadjuk el, LÁTSZÓLAG azonos vagyok a testemmel (is).
De nem ez a kérdés. Az a kérdés nem ez, amit felvetettem az inkriminált írásban (Gyerekek). Az ugyanis nem úgy szólt, hogy én, Gaál Péter mivel vagyok vagy nem vagyok azonos, hanem úgy, hogy ÉN mivel NEM vagyok azonos. Babára vetítve, hogy a baba mintha még tudná, hogy Ő nem azonos sem a kezével, sem a lábával. Ehhez egyetlen aprócska dolgot kell csak tisztázni, mégpedig azt, hogy mi vagyok (akár úgy is, mint a baba) ÉN? És - természetesen - mi NEM vagyok.
De maradjunk egyelőre a hármasságnál vagy kettősségnél. Mielőtt továbbmennénk, nem árt tisztázni: most - egyelőre - a PERSZONÁLIS "én"-ről van szó. A személyes "én"-ről. Felteszek a kedves Olvasóknak egy találós kérdést, amit mindjárt meg is válaszolok. Képzeljünk el egy egyenes csövet, amelyben tökéletes látási viszonyok uralkodnak. Egyik végén belenéz egy - minden tekintetben ép - macska, a másikon is egy, és NEM LÁTJÁK EGYMÁST. Hogy lehet ez? Hát úgy, hogy NEM AZONOS IDŐBEN néznek bele. Az IDŐ, kedves Olvasók. Az idő. Mivel is vagyok azonos? Másképpen: mi az, amiről el lehet mondani, hogy "ez és ez vagyok én"? A testemről? De hiszen az pillanatról pillanatra változik. Hétévente teljesen kicserélődik. Egy barátom mondta minap, hogy - most hatvan éves - mindig meglepődik, amikor a tükörbe néz. Egy dús, fekete hajú és szakállú férfit vár, és egy ősz néz vele szembe. Napról napra ritkul a haja. Napról napra MÁSIK ember lenne akkor? Hétévente TELJESEN más? Ahányszor csak bemutatkozik, mindig félrevezet mindenkit? Mint a példabeli nagyapám, aki mindig a RÉGI fejszéjéről beszélt, bár már háromszor kicserélte a fejét is, a nyelét is?
Nem jobb a helyzet a lélek esetében sem. Annak ugyanis - akár a kettősségből, akár a hármasságból indulunk ki - csak a TERMÉSZETE szellemi. Maga különböző SZEMÉLYES tulajdonságok összessége. Az értelem, érzelmek és akarat hordozója, ahogy a trichotomisták definiálják. És mindezek szintén...változnak. Egyedül a (trichotomista értelmezésben) SZELLEM az, ami az ember személyiségétől független. De hogy a szellem és a perszonális énnel azonosított ember egy és ugyanaz volna, semmiféle vonatkozásban nem lehet állítani.
Jól megcsavarodott, ugye? Ha tehát semmiről, aminek közönségesen hiszem magam, nem állíthatom, hogy "ez vagyok", már csak azért sem, mert egészen egyszerűen nem tudom megragadni, akkor...mi is vagyok tulajdonképpen? Vagyok-e egyáltalán?
Hát hogyne volnék. TUDOM, hogy vagyok. Cogito, ergo sum.
De ki is az, aki gondolkodik? És MEDDIG az, aki? Ameddig gondolkodik? Dehogy. Addig, ameddig TUD. Ameddig TUDJA, HOGY AZONOS ÖNMAGÁVAL. Ami...ha nem a teste, nem a lelke, nem anyag, nem szellem, akkor legfeljebb olyan, mint egy...PONT. Sem kiterjedése nincs, sem anyaga. De még csak azt sem lehet róla állítani, hogy "van". Legfeljebb azt, hogy KÉPZELI, mert valamit igazán KÉPZELNIE KELL. És addig "van", ameddig képzeli. Ki is?
A kéz? A láb?
2013. 10. 29.