Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek." (Agatha Christie)

2013. augusztus 23. Velem együtt tizenöt társadalmi szervezet képviselői ültek a Fehér Házban, Szili Katalin tárgyalójában egy asztalnál. A többségük bejegyzett párt vagy egyesület, de akadt olyan is, amelyik nem az. Olyan is volt, amelyik már pártból visszaminősült egyesületté, mert nem tudott két egymást követő parlamenti választáson képviselőjelöltet állítani. Két dolgot írtak alá: egy szándéknyilatkozatot és egy úgynevezett "közös állásfoglalás"-t. Utóbbi egyszerű halandzsa, előbbi... majd később.
A találkozó végén fénykép készült (Forte filmre, rajta te meg én - hányszor, de hányszor eszembe jutott közben Cseh Tamás és a Levél a nővéremnek 1.!). Történelmi pillanat, jelentette ki Szili Kati. Deák Ferenc csodálkozva nézett vissza a falról.

A rajtunk kívül tizennégy úgynevezett társadalmi szervezet: Szociális Unió Párt (ez az elnökasszony, egyben az új párt még meg nem választott, de már lezsírozott elnökasszonyának, úgy is mint húzónévnek a pártja), Centrum Összefogás Magyarországért (Kupa egykori pártja, ohne Kupa, bár ő még szerepel a képviselőjelölti listán, most egy exbokszoló, bizonyos Szabó Lajos az elnök), Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör (a helyesírási hibán kívüli apró malőr, hogy nincs bejegyezve, - formális - elnöke bizonyos Ludányi Attila, volt kolozsvári konzul, civilben arkangyal, ha hinni lehet a szóbeszédnek), Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete (elnöke dr. Mandl Károly gyógyszerész, valaha párt volt - vár állott, most kőhalom -, a nevéről nem mondok semmit, bár érdekes felvetés, szemben teszem azt az Ázsiai Konzervatív Magyarok Egyesületével, ami persze miniszterelnökünk világába sokkal jobban beleillene), Magyarország Jövője Párt (elnöke Hanák József - rejtély, hogy miért nem lehet a pártnevek tagjait nyelvtanilag egyeztetni egymással, ilyen nevet egyébként semmiképp nem adnék semminek, gondolva a jelenlegi kilátásokra), Magyar Autonóm Néppárt (elnök Takács Gábor - csupa ismert ember -, ő a poliszrendszerre esküszik, nagyjából a régi görög poliszok általa elképzelt mai magyar megfelelőjére), Feltétel nélküli Alapjövedelem Egyesület (ez lesz az egyik hívószó, vagyis répa a csacsi orra előtt, elnök Szabó József), Magyar Szociális Fórum (szeretjük a "szociális" kifejezést - elnök Simó Endre), Nemzedékek Műhelye (ez kivételesen igaz, hiszen az az egész világ, most és mindörökké - elnök Nagy János), MARÉG-Magyarországi Régiókért Egyesület (ismétlés a tudás anyja - elnök Czöndör Gyula), Peyer Károly Alapítvány (elnök Sztankovánszki Tibor - Peyer antikommunista szociáldemokrataként kezdte, de tisztséget vállalt a Tanácsköztársaság alatt éppúgy, mint utána és - rövid emigrációt követően - Horthy alatt, sőt, 1922-1944 között országgyűlési képviselő is volt, a kommunista hatalomátvétel elől Amerikába távozott, ott is halt meg szívrohamban, amikor bemondták az 1956-os forradalom kitörését), Nemzeti Demokrata Párt (elnök dr. Vincze János, a Professzor, aki, amikor évekkel az aláírás előtt nálunk járt egy beszélgetésen, azt állította, hogy ő írta az Alaptörvényt, most egyetlen mondandója az volt, hogy hazaárulásért mindenki büntettessék meg, aki bármilyen szennyest kitereget a külföld előtt), Zuglóiak Érdekképviselete Egyesülete (elnök Virág András - ezzel az erővel a Magyar Búzanemesítők Baráti Körétől a Galambászok Legényegyletéig bárki csatlakozhatna, csatlakozni is fog, ha elég ostoba hozzá), Esély a Megújulásra Egyesület (elnök Kállai József - a nevet mintha Máté Péter ihlette volna: "de addig van remény, minden perc ünnepel", csak talán a "remény" szó nem találtatott túl erősnek, kellett valami, ami konkrétnak hat, noha éppolyan mellébeszélés). Az Arkangyal (azért hívom így, mert egy közeli jó barátja - már nem annyira jó barátja - egy beszélgetésen kijelentette, hogy szerinte az, létezik olyan, auraszerű jelenségeket megörökítő fénykép, amin még a szárnyai is látszanak) jelenlévő embere, egyben - ha jól értettem - az úgynevezett Magyar Nemesi Rend képviselője, megjósolta a Parlament egy hónapon belüli fegyveres szétzavarását, amelyhez minden eszköz a rendelkezésre áll. Ott, ahol az Európa Kiadó halhatatlan sora szerint "minden szavamra ezer fül" hallgathat. Hamar leállították, mi meg csak néztünk egymásra Deákkal. Én bután, ő mind nagyobb csodálkozással.

Tizennégy kicsi néger. Hogy mi lesz a sorsuk... tulajdonképpen nem is ez az érdekes, hanem, hogy - természetesen vélhetően - milyen sorsot szánnak nekik. Kitalálta, kedves Olvasó: nagy valószínűséggel semmilyent.
A nagy közös jóléti terület, pardon, párt első neve Unió a Nemzetért lett volna. Az első tag engem az amerikai szecessziós háborúra, a második egy közepesnél gyengébb Fidesz-propagandistára emlékeztetett. A második név... Közösség a Társadalmi Igazságosságért. Nem KATI, mondták a névadók, KTI. Mi annak hívjuk. Tökmindegy, TI minek hívjátok, mondtam, az a fontos, az ELLENFELEITEK hogyan fogják hívni. A Szadesz vagy a Maszop se magát nevezte el így. Falra hányt borsó volt. Valahol már eldöntetett. Hogy hol? Mindegy. Ami nem mindegy, az az, hogy ki az ellenfél?
Pár hete van egy harmadik - s úgy tűnik, végleges - név is: Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt. Csak így jegyezték be, mert a KTI-hez hasonló már létezett. S ha már így alakult, gyorsan beadta felvételi kérelmét az Európai Néppártba is. Egyenesen kedves miniszterelnökünk óvó alelnöki kezei alá.

Adva volt tehát a szándéknyilatkozat, egy úgynevezett közös állásfoglalás, tele általánosságokkal, blablával, tartalom (és természetesen megvalósítási lehetőség) nélküli, megfoghatatlan kifejezésekkel, úgymint "demokratikus, tiszta, átlátható", "méltó élet", "összhang", "megalkuvásmentes", "megszilárdítás", "elismerés", afféle szóösszetételekkel, mint az "olyan anyaország felépítése, amelyre büszkén tekinthetnek honfitársaink és a határainkon túl élő nemzettársaink", "hagyományok büszke felvállalása", "alapjogok garantálása", "kiszámíthatóan színvonalas", "egzisztenciális biztonság", "vonzó nemzeti jövőkép", "gyűlöletsruktúra feloldása". Most veszem észre, hogy végigmentem az egészen, annak minden pontján.
Láttam egyszer egy régi propagandafilmet (akkoriban szinte minden film propagandafilm volt) a Rákosi-korszakból. Szerepelt benne egy műparaszt, mint falusi agitátor. Ő mondott ilyeneket. Persze ízesnek hitt tájszólásban: "a hibókat ki köll javítani".
Hát igen. Azokat ki kell, és onnantól - megint Cseh Tamás - ollala, és még egyszer ollala.

Ez eddig csak a rutin. A jól beváltnak hitt, és EGYELŐRE jól bevált rutin. Ami viszont a szereplőket illeti, a felsorolt szervezeteket, akiknek a vezetői azt hiszik, kurva okosak, és ők manipulálnak: hát nem kurva okosak és nem ők manipulálnak. Végtelenül amatőrök. NEKI éppen ez kell. De ki lehet Ő?
Szili Kati? Vagy...?

Ezeknek a szervezeteknek kizárólag az ÖSSZLÉTSZÁMÁRA van szükség. Hogy el lehessen mondani: gyerekek, EZ az igazi, széles körű társadalmi összefogás. Már azoknak, akiknek ilyesmire van szükségük. Akiket nap mint nap am úgyis ezzel oltogatnak. És ez NEM az ún. jobboldal. De nem ám.
A KTI nem pártszövetség. Magánszemélyek alkotta párt, csak ezek a magánszemélyek egyben pártok, egyesületek, alapítványok vezetői illetve képviselői. Azért lett ez a forma, mert ha pártszövetség lenne, a Parlamentbe jutáshoz mindegyiküknek külön-külön teljesítenie kellene az öt százalékos küszöböt. Így nem kell. Van viszont a dolognak egy másik oldala is. Sőt, több másik oldala. Például az, hogy majdnem mindegyik alapító szervezet a második parlamenti ciklusát éli. Ha most nem állít jelöltet, megy a levesbe. De így nem fog állítani, hiszen a jelölt KÖZÖS jelölt lesz, azaz dehogyis közös. A KTI JELÖLTJE. Itt van aztán az is, hogy az ambiciózusabb politikusjelöltek ezzel a szerkezettel önként és dalolva bevonulnak a kaptárba. Oda, ahol - ténylegesen és átvitt értelemben - figyelik őket. A kezük egyébként is meg van kötve, hiszen aláírták: "a Felek szervezeti önállóságát a jelen megállapodás, a megállapodásban szereplő vállalások korlátozzák". El kellett volna olvasni az Alapszabálynak egy érdekes pontját, bár erős a gyanúm, hogy nem olvasták el. Szinte semmit nem olvastak el, mint kiderült. Kizárható a tag - azaz az a magánszemély, egyben egy kvázi csatlakozó szervezet vezetője -, aki "más politikai pártot nyilvánosan támogat" (7. § 2/c). Más politikai pártot. PÉLDÁUL A SAJÁTJÁT.

Van a KTI-nek egy olyan testülete, amit úgy hívnak, hogy Koordinációs Testület. Olyasmi, mint Lenin idejében a bolsevik párt Titkársága volt. Látszólag kizárólag adminisztratív funkciói vannak, de csak látszólag (ezt felismerve fogadta el Sztálin a Trockij, Zinovjev és Kamenyev által undorral visszadobott főtitkári tisztséget). Ebbe a testületbe minden, legalább 27 képviselőjelöltet (ennyi a listaállítási minimum, legalább kilenc megyében plusz Budapesten) állítani tudó szervezet két-két főt delegálhat. Mindenki kezét-lábát töri persze, hogy meglegyen a létszám. Az elnök asszonynak csak válogatni kell. Elvekről a jelölésnél (már ami a tagszervezeteket illeti) rég nincs szó: megteszi egy telefonkönyv is. Rengeteg a hiú ember, nem nehéz.
Ha megvan a 106 egyéni jelölt (ennyi egyéni képviselőhely van a 2014-es Parlamentben), és a jelöléseket a választási bizottságok elismerik (kevesen tudják, hogy ez is érdekes dolog lesz: mivel minden választópolgár több pártnak is aláírhat, az említett testület dönt majd, hogy az illetőnek melyik jelölését fogadja el - jól ki van találva, végtére ilyeneken gondolkodtak nyolc évig), jöhet a kasszírozás. Egy-egy millió a jelöltnek kártyán, három további millió jelöltenként a jelölő szervezetnek, mindösszesen maximum négyszázhuszonnégy millió forint. (Hacsak a Fidesznek meg nem jön jövőre a humorérzéke, és mondjuk, a szavazás előtt egy hónappal vissza nem vonja az egészet.) A jelöltnek, ha nem éri el a két százalékot, vissza kell fizetnie a millióját, de ezt további egymillió/koponya tartalékolásával biztosítani lehet, így is marad kétszáztizenkét millió. A pártnak, ellentétben az egyénnel, nem kell elszámolni vele. És ki diszponál a KTI-ben ezzel a remélt összeggel? Igen, az elnök asszony. Egy személyben, na jó, két alelnök együttes aláírása is érvényes, csak hát...

Miért írtam le mindezt ennyire részletesen? Azért, hogy legalább EGY KIS betekintése legyen a kedves Olvasónak, hogyan működik az a világ, amelyet teljesen másként prezentálnak számára. Hogy mi a lényeges, és mi a lényegtelen. Hogy mennyire átlátszó - annak, aki át akarja látni-, mennyire kisstílű. Hogy milyen kevesek mozgatják, milyen sokak hiszik ennek az ellenkezőjét, és azok a sokak mennyire outsiderek, mennyire buták és lusták. És még csak a "politikusokról" beszéltünk. Mit mondjunk akkor a "választókról"?

Folytatjuk.

2013.11.19.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1