Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

 Rahó (most épp) Ukrajnában van (Kárpátalján), a Fehér - és Fekete-Tisza összefolyásánál. Ukránok, románok, huculok lakják, és tízszázaléknyi magyar. A környező településeken leginkább favágásból lehet megélni. És némileg idegenforgalomból, bár a helybéliek azt mondják, hogy aki tőlünk odamegy, a Tatár-hágón kívül nem érdekli semmi, még a híres ortodox templomok vagy a Hoverla (Hóvár), Ukrajna legmagasabb hegye sem. A Tisza, vagy helybéli kiejtéssel Tyisza hosszát a Fekete-Tisza forrásától mérik. Rahó előtt hegyi patak, csak a Fehér-Tiszával való egyesülés után lesz folyam. A forrásvidéken nem számít a nemzetiség. Az ember itt még nem különül el a természettől. Elfogadja, amit kap, nem kér többet, mint amennyit kérhet, és nem csinál ügyet semmiből. Még a halálból sem. Egy öreg favágó mesélte, hogy volt neki egy Alvin nevű társa (mókusokról nem beszélt). A favágók kettesben dolgoznak, a faúsztatás, vagyis négy-öt farönk összekapcsolása és leengedése a folyón egy ehhez kapcsolódó, külön szakma, van, aki több száz kilométert tesz meg a fával. Régen Szolnokig is eljutottak. Alvin szótlan ember volt különben is, de egy napon még annyit sem beszélt, mint máskor. Őt, mint fiatalembert, aki még nem ismerte az erdei emberek szokásait, mesélte az öreg, estére majdnem szétvetette a méreg. Ha most meg nem szólalsz, belédvágom a baltát, mondta végül Alvinnak. Most elrontottad a napomat, szólalt meg Alvin. Van az ittenieknek egy szokása, folytatta, egy nap, amikor nem beszélnek, csak figyelnek. És ha mindent megfigyelnek, megtudhatják a haláluk napját, de nem mondhatják meg senkinek. Évekkel később, egy délután Alvin észrevett egy jelet az égen. Azonnal letette a baltáját, szólt a társának, hogy másnaptól keressen új párt magának, majd hazament. Még az éjjel meghalt.

Amikor egy ír királyi házban (király több is volt, élükön a főkirállyal) fiúgyermek született, három druida (pap) látogatta meg. Az első kettő két fontos dolgot jósolt neki a jövendő életére vonatkozóan. A harmadik három geissi, tilalom alá helyezte. Mindaddig, ameddig az utolsót is meg nem szegte, nem halhatott meg. A geissi, mint minden papi jóslat, rejtvény volt. Mondjuk olyan, hogy "Conall nem halhat meg, ameddig 1. saját ruháit a földbe nem helyezi, 2. napfelkeltekor nem szeli át a tengert, 3. fekete ködön át meg nem érkezik Tarába, a főkirály székhelyére", nem messze attól a helytől, melyet egy kis tó után akkor Dubh Linn-nak, Fekete Tavacskának neveztek. Ez a hely ma Dublin, Írország fővárosa. A geissin nehéz volt kiigazodni, még nehezebb értelmezni. De általában kiderült, hogy hogyan kell, csak akkor már késő volt.

 

Így leszünk valahogy a tényleges világvégével is. Belőlünk már régen kiveszett, ami Alvinban még megvolt. Ezért aztán sokkal fontosabb lenne, ha magunkkal kezdenénk foglalkozni. Az értelmezhető külső és belső világ ugyanis összefügg. Hogy ne mondjam, ugyanaz, másként.

 

2012. 12. 14.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1