Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Egy bizonyos Kósa Lajos mondta tegnapelőtt. Naná, hogy baromság, de ezeket még az okos emberek sem azért mondják, hogy okos legyen. A diktatúra kérdez csak igazán. Egyrészt azért, mert ő maga is el szeretné hinni, hogy kedves az alattvalók szemében, másrészt azért, hogy az alattvalók is elhiggyék. Hitler is tartott választásokat (a választás is kérdés, mégpedig a társadalom számára a legfontosabb), Sztálin is, Rákosi is, Kádár is. Népszavazás is volt. Hitler alatt például 1935. január 13-án, mégpedig a Saar-vidék hovatartozásáról. Sztálin alatt folyamatosan szavaztak, bizottságról bizottságra, kongresszusról kongresszusra. Pontosan egy évvel a Saar-vidéki népszavazás előtt tartották meg az SZK(b)P XVII. Kongresszusát, az úgynevezett "Győztesek Kongresszusát". Ellenszavazatok is voltak. Kirov kettőt kapott, Molotov és Kaganovics több, mint százat, Sztálin több, mint kétszázat. Minden valószínűség szerint ennek is köszönhető, hogy az 1966 küldöttből négy éven belül 1180-at tartóztattak le. Kevesen élték túl, a legkevesebb ellenszavazatot kapott Kirovot is beleértve. A párt kedvencét nem volt célszerű kivégezni, így hát 1934. december elsején, irodájába menet egy Leonyid Nyikolajev nevű, sötét hajú fiatalember egyszerűen lepuffantotta. "Elárvultam", sóhajtotta álságosan Sztálin, és elégedetten visszatért kedvenc filmjéhez, a Három kismalac-hoz.

A diktatúra nem él meg elsöprő (látszólagos) támogatás nélkül, ennek azonban nem szabad száz százalékosnak lenni. Nem azért, mert így hihetőbb, hanem azért, mert így lehet rá hivatkozni. Milyen kormány az, kérdezte Kádár János, aminek még egy csöppnyi ellenzéke sincs?
Ezért aztán a diktatúra igenis kérdez. Úgy kérdez, hogy arra úgy válaszoljanak, ahogy ő akarja. Azt kérdezi, direkt és indirekt módon, amiben biztos. Már előtte is kérdez, csak azt nem ő végzi, hanem a hozzá közelálló közvéleménykutató intézetek. (Okos ember előre gondolkodik: ezért volt a Jobbik egyik legelső beruházása is a saját közvéleménykutatás megteremtése.)
A diktatúra éltetője a látszat. Az, hogy a vezért mindenki szereti, mindenki elégedett és boldog. Aki nem elégedett és boldog, az is lehetne, csak azért nem az, mert velejéig gonosz. A látszat elemei a felvonulások (a nemzeti és nem nemzeti szocializmus ennek nagymesterei voltak, a közelmúltból elég, ha a Békemenetekre gondolunk), és minden kormány melletti demonstráció is, például a "nemzeti konzultáció", irányított válaszokkal és könnyen kozmetikázható végeredménnyel.

A mai politikusok nem azért mondanak valamit, mert ők úgy gondolják. Azért mondják, mert úgy gondolják, hogy a közönségük úgy gondolja. Hogy pedig a közönségük hogy gondolja, arra való a közvéleménykutatás. Minden cselekedetüket ez motiválja. Ha a kutatások szerint a szavazópolgárok választási eredményben megjelenő többsége az erdei szalonkát nem kedvelné, erdei szalonka-ellenes kampányok indulnának, kérdőívekkel, amelyeken direkt vagy indirekt kérdés formájában a biztos válasz szerepel.
Mindegy, miről vagy kiről van szó, az a nyertes, aki a biztos választ generáló kérdést felteszi. Az eredmény az ő személyét fogja erősíteni. Közvetlenül vele kapcsolják majd össze, közvetve pedig MINDENNEL, AMIT TESZ. Onnantól azt csinál, amit akar. Hiszen szerettek engem. Ki is nyilvánítottátok. Akarjátok, hogy azt tegyem, amit teszek. EZT akarjátok. A rizikós dolgok viszont sohasem fognak szerepelni a kérdőíveken, s ha mégis, akkor úgy, hogy kihúzzák a méregfogukat, tovább szilárdítva a hatalmat.

Diktátor kérdez.

2016. 02. 27.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1