(a macska)
Nem válogathatok a témák között. Ami a tíz kérésbe belefér, arról fogok írni. A soron következő az volt, hogy írjak a macskáról. Írok. Nem esik különösebben nehezemre, legalább két századnyit bocsátottam ki a világba. Különben írtam már róluk eleget, vendégeskedtem mint szakértő az Alföldi Robinál is, Kéri Kittynél is, más tévékben is. Igaz, elsősorban kutyát tenyésztettem, a macska melléküzemág volt. Az első kettőt azért vettem, mert kiköltöztem Szentendrére, és nagyon nem hiányozott a kutyatápos zsákok mellé néhány egér. Különösen, hogy nekem egy havi adag olyan háromszáz kiló volt, nem számolva a szintén százötven-kétszáz kiló húst, tíz-húsz kiló rizst, és hasonlókat. 15-20 zsák táp meg a rizses zacskók. Ezt csak be kell szorozni a kedves Olvasónak nyolc-tízezerrel (ma a duplájával), még úgy is, hogy én tenyésztői árakat és minőséget kaptam, és felsejlik előtte a lehetséges veszteség. És akkor még a rizst és a macskatápot nem számoltuk. Jó, ha macskák nem lettek volna, utóbbira nem lett volna szükség.
Nekem maine coonjaim voltak, röpke ideig egy kis brit kék, meg három norvég erdei macska, ezek kutyafogak között végezték, szegények (az első két macskámból az egyik úgyszintén). A norvég erdei kíváncsi, mozgékony, és barátkozó típus. Ellentéteben a maine coonnal, szívesen mászik, egyszóval sokkal macskásabb. Az első kettőt Balinnak és Balannak hívták. Hasraütésszerűen választottam őket, aztán ez a kettő lett Magyarország első két Európa Champion maine coonja. Testvérek voltak, régi típusúak (ma a hátam közepére nem kívánnám a hasonlókat), és kandúrok. Két éves korukig jól megvoltak együtt, akkor elkezdtek verekedni, és az egyiknek mennie kellett. A másik - azon nagyon kevés macskák egyike, aki kiválasztott gazdának - maradt, mígnem egy fagyos téli reggel eszébe nem jutott, hogy bemegy melegedni a filákhoz (fila brasileiro, az egyetlen kutyafajta, amit az ember megsemmisítésére találtak ki, de állatokkal sem tesz kivételt). Látta őket felnőni, és a rácsokon keresztül olyan ártalmatlannak tűntek számára. Emberre, szakmájukkal ellentétben, mint kiállítási és tenyészkutyák (akiket sokan gondoztak) ártalmatlanok is voltak, nagyjából.
Nos, hogy a maine coon mennyire macskaszerű, nem tudom megítélni. Nekem inkább kutyának tűntek. Azokból a tulajdonságokból, amelyeket a macskára ruház az ostoba és tudatlan laikus, kevés illik rá. Igaz, a többire is kevés illik, de erre még kevesebb, ilyen a már említett mászási készség. Egy maine coon kandúr 8-20 kg, a nőstény 5-7 kg, nehezére is esne. Végtelenül kedves, aranyos, barátságos, türelmes, nem nyávog, hanem kerreg, de ha valamit, amit nem szeretne, nagyon rá akarnak erőltetni, vagy a kölykeit védi...láttam már kiállításon vértócsát és széttépett kart. És az egyik kutyázófiúnk is elkövette egyszer azt a bolondságot, hogy egyszerre engedett ki két szoptatós anyamacskát, majd megpróbálta szétválasztani őket. Életre szóló hegeket lehet így szerezni, szerzett is.
A macska háziállat is, meg nem is. Félúton van az ember és a természet között, mint Bródy János volt a balatoni úton annak idején. Kiskutya nem morog az emberre, a kismacska mindig fúj. Mint például a kisoroszlán. Aztán persze megszokja, ha megszoktatják, pont úgy, mint azok a dél-afrikai oroszlánkölykök, akiket módomban állt volna megdögönyözni, csak átengedtem a barátnőmnek. Ha a nálam megfordult állatokat rangsorolnám intelligencia alapján, akkor első helyen a mosómedve állna (a vadállatok szinte mindig intelligensebbek, mint a háziasítottak, néhány kivételtől eltekintve, ilyen kivétel többek között a liba), szorosan nyomában a macskával, aztán hosszú szünet, és jöhet a kutya és a ló. Nincs kilenc élete, nem a házhoz ragaszkodik, nem alattomos, nem hízelgőbb, mint egy kutya, nem mindig ügyes, nem utálja a többi állatot, nem viselkedik felsőbbrendűen (szeretem az állatok antropomorfizálását), nem kizárólag érdekek mozgatják. Ezek a tulajdonságai mind az ember agyában születtek. Ahogy Móricka elképzelte. Miért kellett Mórickának elképzelnie? Azért, mert az összes jószágával többet törődött, mint a macskával. Azokkal dolgozott, közlekedett, őriztetett, vagy ő őrizte őket, nyírta, fosztotta, gyógyította, fejte, elvette a tojásait, levágta, megette őket, még a trágyájukat és a maradékukat is felhasználta. A macskától egyet várt, hogy irtsa a rágcsálókat. Ha túlszaporodott, megölte a kölykeit, odalökte elé a levágott baromfik belét, a konyhai nyesedéket, már, ha odalökte, egyebekben nem törődött vele. Fogalma sem volt a macska mibenlétéről, de nem is érdekelte. Sokkal izgalmasabb volt kitalálni és ráruházni.
Ha egy állatfajt meg szeretnénk ismerni, mindenekelőtt figyelni kell. Aztán - ha közel áll hozzánk - rá fogunk érezni. Ha nem áll közel, felesleges erőlködés. Akkor is megsejthetünk valamit belőle, de nem fogunk tudni vele kommunikálni. Macskául tanulni kell. Kutyául, mosómedvéül, lóul is tanulni kell. Én valamiért jobban kijövök a macskákkal, mint a többi állattal. Pedig - ne reménykedjen, kedves Olvasó - nem vagyok buzi. Újabb előítélet. Hiába áll hozzám közelebb a kutya, az csak olyan, mint amikor az ember szeme eszik. Elvagyok azért velük is, bár nem mindegyik fajtával: a colliek és a boxerek valamiért általában nem szeretnek, a kaukázusiak és a rottweilerek viszont igen. A keményebb kutyák. Nem tudom, miért, valószínűleg ők se tudják.
A macska vehemens. Egy kutya sokkal rezignáltabb. Ha egy macskának akármilyen apró baja esik, vagy csak egyszerűen herótja van valamitől, a felületes szemlélőnek könnyen úgy tűnhet, mint aki (ami) a halálán van. Azonnal megmutatja. Aztán ugyanolyan gyorsan, amilyen gyorsan a tüneteket produkálta, "felépül". Viszont ugyanakkor nagyon sérülékeny. Nem tűnt fel, mert fogyóeszköz-számba vették. Már attól, hogy a kiállítási felhordó olyan macskákat is megfog, amelyek betegséget hordoznak, képes megbetegedni. Szó nincs acélos immunitásról. És ez nem csak a tenyésztett macskákra vonatkozik, hanem az összesre. Csak a többivel nem foglalkoznak. "Elcsavargott valamerre." "Biztos befogadták." "Valaki elkezdhette etetni, és a macska oda megy, ahová az érdekei küldik." Az, hogy valami baja esett, utolsó a sorban. Marad a fantáziálás. Van egy csomó betegsége is, köztük a macskaleukémia, macska AIDS és a rettegett FIP, fertőző hashártya-gyulladás. Némelyek ellen az oltás sem véd. Vannak örökletes betegségei, például maine coonnál a csípőizületi diszplázia. Igen, kedves Olvasó, amit eddig nagy termetű kutyák betegségeként tartott nyilván. A maine coon is nagy termetű. Nagy test, nagy élvezet. Pardon, az ezzel járó deformitások lehetősége.
Szinte bármely macskát nyugodtan el lehet vinni nyaralni. Ott el is lehet engedni. Vissza fog jönni, mégpedig a gazdája miatt. Hallgat a nevére, legalábbis pontosan tudja, ki ő. A keleti típusú macskákat apportírozni is meg lehet tanítani. 1979-ben rövid ideig együtt laktam egy kék sziámival, azt is meg lehetett. A macska nem mindenkit szeret egyformán. De a kutya sem szeret mindenkit egyformán. Csak jobban elfogadja a függést, bár sok kutyán látszik, hogy nem szívesen. Leverik. A macska is ugyanilyen, de mivel nem dolgoznak vele, nem kell levinni sétálni, nincs annyira a gazdához kötve. Summa summárum kevesebb kényszer alatt van, tehát ki tudja fejezni. Módja van kifejezni. Könnyebben lenyelik tőle, legfeljebb viszont-nem-szeretik. Elkezdik terjeszteni róla az ostoba legendákat. Az ember nehezen tolerálja, ha egy kvázi neki alárendelt lény önállóságot mutat.
A macskának elég jók a reflexei. Kell is, mert a madarak és egerek gyorsak. Tud ugrani, és általában elég pontosan kiszámítja. De van, amikor nem számítja ki pontosan. És hiába fordul a talpára a levegőben, a tizedik emeletről leesve ez nem sokat segít rajta. Nem mindig tud lejönni a fáról, tetőről. Fel még csak-csak, le már nem.
"Hogyan szoktassam hozzá a kutyámat?" - töpreng a macskát is beszerezni akaró kutyatulajdonos. Rosszul tette fel a kérdést. "Hogyan szoktassam hozzá a macskát a kutyámhoz?" Könnyen. Ez a kapcsolat könnyen átjárható oda-vissza, különösen, ha mindketten kölykök (vagy valamelyikük kölyök), és fizikai kontaktusban nőnek fel (nem úgy, mint az én macskáim a kutyáimmal). Akivel (amivel) egy macska a legnehezebben szokik össze, az egy másik macska, nemtől függetlenül. A házimacska nem falkaállat. "A macska szeretetéért meg kell dolgozni." Nem igaz. Az a kutya. Némelyik kutya. Ha a macska nem szeret valakit, azt nagy valószínűséggel később sem fogja szeretni. A kutyának muszáj, különösen, ha a gazdájáról van szó. Ha választhatna, ő se nagyon különbözne. A macskának nem kellett választania. Neki soha nem volt muszáj. Kevés kivétellel, hogy úgy mondjam, le se szarták. Fogyóeszköz volt.
Szóval, felejtse el a macskákkal kapcsolatos előítéleteit, kedves Olvasó. Persze ez minden előítéletre vonatkozik. Figyeljen inkább és tanuljon. Ahogy a Facebook is kiírja, ha túl sok ismeretlen "ismerőst" jelölt be valaki, és egy időre letiltják az újabbaktól. "Learn more." Egy másik világ fog feltárulni, amiről eddig sejtelme sem volt.
Már ezért is megéri.
Lovas Évának, szeretettel. Teljesítettem az ötödik kívánságot.
2015. 01. 03.