(válasz egy hozzászólónak)
"Jómagam átrágtam mind a Védákon, mind a Gitán magam. Szenvedés volt. Szenvedés, mert megláttam benne a tanítás hiábavalóságát. Sajnos, maradt a Biblia! Sajnos,,?? Nem. Mert a Korán, és a Mózesi, kiegészülve a teljes Bibliával ad olyan alapot, amin érdemes elgondolkozni. A többi? Nos időfecsérlés volt az életemből. Ugyanis: az ÉLETSZENTSÉG és MEGVÁLTOTTSÁG csak ebben a háromban van jelen. Ráadásul, a teljes bibliai csak az Újszövetségben bontakozik ki. Mintegy: a másik két Szent Könyv, csak előszava az Új- szövetségnek. Tudom, tapasztalom, hogy a világ nem erre rendezkedett be! És ennek mi, mind, láthatjuk a következményeit is. És itt arra gondolok, hogy a sok keresztyéni tanítás is malaszt csak. Mert komolyan oly kevesen veszik a mondást: Sola scriptura!"
Megígértem a nyilvános választ, és akkor most teljesítem. Szokás szerint a végénél kezdem. A "Sola Scriptura" a reformáció három alapelve, a három Sola - Sola Scriptura, azaz egyedül a Szentírás, Sola fide, sola gratia, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, és Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség - közül az egyik. Szokás egy negyediket is hozzátenni e háromhoz: Solus Christus, azaz egyedül Krisztus. Egyedül a Szentírás volna a mérce tehát. Csakhogy. És még csakhogyabb. Azt, hogy maga a Szentírás hogyan alakult ki évszázadok rögös útján, az-e, ami valaha volt, és ha az, mennyiben az, mit tettek a kanonizálás során, hogyan fordították és fordítják mindmáig, most túl hosszú lenne elmesélni. Elég, ha beérjük annyival: az ihletett könyvek kiválogatásának a legfőbb szempontja a Szenthagyomány volt. És ha az volt - a katolikusoknál ma is majdnem ugyanannyit nyom a latban, mint a Biblia -, akkor már nem egyedül a Szentírás.
A nem zsidó-keresztény-muszlim tanítások hiábavalósága. Minden, ismétlem, minden, amivel az ember találkozik, lehet hiábavaló számára, és lehet nem hiábavaló. Tőle függ. Nem mástól: tőle. Ha a kereszténység áll hozzá közelebb, ez nem azt jelenti, hogy a többi tanítás érvénytelen, hanem mindössze azt, hogy a keresztény tanítás áll hozzá a legközelebb. Ő arra fogékony. Sok hegycsúcs van, mondja épp a zsidó, akinek az alapjaira épült mind a kereszténység, mind az iszlám, de mindegyik egyaránt az ég felé mutat. Ki ilyen magasra, ki olyan magasra. A kereszténység abban különbözik mondjuk a hinduizmustól vagy buddhizmustól, hogy másra hárítja át a feladatot. A reformáció, ami szerint az ember Istennel mintegy szembe van dobva, és önmagától minden jóra képtelen, pláne. De még ebben is felsejlik valami az előző kettőből, amikor azt mondja, hogy az üdvözülés végülis a Krisztussal való egyesülés. Más szóval, AZ ÜDVÖZÜLT VALAMIKÉPP KRISZTUSSÁ VÁLIK. "Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei, mi cselédek, Ő a Gazda, Ő MIÉNK, ÖVÉI MI."
A tanítás - bármelyik tanítás - akkor lesz hiábavaló, ha nem tudjuk hasznosítani. De van még tovább is. A tanítás ugyanis önmagában...semmi. Nem csak akkor semmi, ha nem tudjuk hasznosítani, de akkor is, HA MÁR HASZNOSÍTOTTUK. Ha már a túlsó parton vagytok, mondja Buddha, mi szükségetek van tutajra?
Kis tárgyi tévedésre is fel kell, hogy hívjam a kedves hozzászóló figyelmét, akitől idéztem: az Ószövetség valóban felfogható az Újszövetség előszavaként - bár nem az -, de a Korán, amely nagyjából HATSZÁZ ÉVVEL AZ ÚJSZÖVETSÉG UTÁN keletkezett, aligha. Más szempontból sem, de most ezen se rágódjunk. A Biblia pedig nem az Újszövetségben bontakozik ki: ez csupán a kereszténység olvasata. Az Újszövetség, s véle a kereszténység már a Római Birodalomban keletkezett, egy sokkal nyitottabb és idegen - némely keresztények pogánynak mondanák - hatásokkal átjártabb világban, mint az Ó. Meg is látszik rajta. A katolicizmuson pláne meglátszik, de erre mondják kevésbé elfogult és kevésbé csőlátású elmék, hogy éppen ez az erénye a protestantizmussal szemben.
Megváltottság. Mi is az áldozat - bármely más áldozat - értelme, jó keresztényi kifejezéssel? A HELYETTES ELÉGTÉTEL. Ezért áldoztak az aztékok millió állatot, végül embert a Napnak. Ezért áldoztak a zsidó papok állatokat JHVH-nak (azért nem írok Jahvét, mert az egyáltalán nem biztos, de most ebbe se menjünk bele). Ezért áldoztak hármas halállal (egy az égnek, egy földnek, egy a levegőnek) a kelta druidák embert. Ezért áldoz bárki bármit vagy bárkit. Isten feláldozása mind közül vitathatatlanul a legnagyobb, de célját és jellegét tekintve nem különbözik egy fürjecske feláldozásától. Egyedi lenne a megváltottságra való törekvés? Még így sem egyedi. Úgy meg, hogy egyeseknél az ember váltja meg saját magát, másoknál más, állat, másik ember, vagy Isten váltja meg őt, különösen nem egyedi. Helyettem, kis virág.
Életszentség? Még kereszténynek se kell hozzá lenni. Sőt, általános értelemben vallásosnak sem. Mi több, még EMBERNEK SEM. Curzio Malaparte olasz író haditudósító volt a második világháborúban. Erről írta a Kaputt című könyvét, magyarul is megjelent. Volt benne egy riport az orosz Északról, a fenyőerdőkben egyedül bolyongó, majd öngyilkosságot elkövető német Gebirgsjägerekről, hegyivadászokról, lappokról és rénszarvasokról. A minden évben visszatérő rénszarvascsordákról, az állatokról, amelyek engedelmesen nyújtják oda nyakukat a lapp puukko borotvaéles pengéjének. Kiáltás nem hagyja el ajkukat.
Az állat Krisztus, írja Malapartre. Az állati szenvedés a krisztusi szenvedés.
Amúgy a megváltottság, mondják, abban van csak jelen, aki ELFOGADJA. Nem kis dolog ez, kedves Hozzászóló. Sőt, a legnagyobbak egyike. Én például ebben az értelemben a jelen állás szerint el kellene, hogy kárhozzak. Számomra az egyetlen reményt az ANNAK ELLENÉRE VALÓ SZERETET jelenti. Talán csak gyenge vagyok. Eddig még nem tudtam legyőzni saját, gyerekkoromból származó idegenkedésemet. Talán túl erős vagyok. Vagy túl önfejű. Vagy mindezek együtt.
Viszont mind a mennyei, mind a pokolbéli állapotokról azt gondolom, hogy ezek csak ITT, E FÖLDÖN érvényesek. Vagy tágabb értelemben a LÉTBEN. A léthez kötődnek. Míg az ember lényege szerint nem kellene, hogy a léthez kötődjön. De ez már egy másik történet.
Majdnem Buddháé.
2013. 09. 13.