Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Csak véletlenül akadt meg a szemem Iványi Gyuri barátom méltatlankodásán. Akkor azt gondoltam, valahogy kikövetkeztette, hogy a menekültmizéria következő lépése a honvédség bevethetősége lesz. De nem. Kezdődött... kezdődött a kormány népszerűségvesztésével. Folytatódott egy hecckampánnyal, ami el is érte célját. Eszem ágában sincs semmiféle valóságot keresni a dolog mélyén, noha kétségkívül van, csak nem ott. Én most nem a menekültekről beszélek, nem a menekültekkel kapcsolatos javaslataimról, hanem a kormányról. Csak és kizárólag a kormányról.

A baj az ezekkel a kampányokkal, hogy egy idő után leülnek, ha nem tartják őket ébren, vagy nem keresnek helyettük másikat. Persze van velük egy másik baj is: ha a bennünket (a kormányt, mert ő előbb ér oda) tápláló pénzcsap tulajdonosai nem nézik jó szemmel. Nehéz kibogozni a vélhető igazságot, mert az ő mozgatórugóik se merülnek ki feltétlenül a humánumban. A menekültek számukra is egy ugyanolyan labda, mint bármi más lenne, és ők is igyekeznek valakinek a kapujába berúgni. Valakinek vagy valaminek. De ettől még -
Szóval, a következő bőr, pardon, lépés a kerítés volt. Ami, mint tegnap kiderült, nem kerítés, csak terepakadály. Igazából az sem, mint tudtuk már az ötlet fogantatásától, hanem egy további kampányfogás. Mindezzel párhuzamosan egészen más dolgok is történtek: Lévai Anikó elkezdett menekülteket látogatni, legutoljára gyerekeket (kár, hogy menekült kutya nincs), tranzitzónák létesültek, a menekültek állami kosztot kapnak, és állami kvártélyt. Olyat, amilyet, de kvártélyt. Lévai Anikóról hadd ne mondjak semmit. A tranzitzónák körülbelül ugyanolyanok, mint a magyar kerékpárutak, melyekhez nálunk elég egy csík a járda szélén. Viszont valamiféle élelmet a menekültek tényleg kapnak: már csak ne itt haljanak éhen, a nyakunkon. Mindez összességében egy nácinak sok, egy menekültnek kevés, viszont az Uniónak lehet valamit mondani. Vannak festett ruhák is, egészen élethűek, tudják. Namármost. A "sok"-at rá egy darabig rá lehet fogni a nyugati országokra. Kényszerítenek bennünket. Ide küldik vissza őket. A szírekkel kapcsolatos hírek (még rímel is) viszont belezavartak. Nyilván csak nekünk friss hírek ezek, a kormánynak nem. Akkor most mi van? Elhal ez a szép történet? Innentől jön a háborús lobbi. Az, ami annak tűnik. Vagyis ugyanaz a kormány, amint beleerősít a... blöffbe. Legalábbis ő úgy gondolja. Bármibe lefogadom, hogy esze ágában sincs lövetni. Ez nem a gondolkodóknak szól, hanem a nem gondolkodóknak. A nem gondolkodó többségnek. A "baloldal" pedig szépen beszopja ezt is, a többivel. Még nem láttam sok szörnyűködést, mert friss az egész, de hogy lesz, az tuti. Megint kaptak egy szervát, és megint nem fogják tudni visszaütni, mert vissza akarják ütni ahelyett, hogy ők próbálnának meg szerválni. Bár ezt is a fene tudja. Ők is csak a maguk pecsenyéjét sütögetik.

Vessen egy pillantást a kedves Olvasó az alanti Tolsztoj-mesére (Szemjon bátya). Nem csak azért raktam fel, hogy élvezkedjék rajta, hanem azért, mert pontosan ez fog történni velünk, a végét kivéve. Csak Szemjon bátya álmodott. Ezek a dolgok, gondolja a kormány, valójában teljesen ártatlanok, és kézben tarthatók. A felizgatott választópolgárok izgulnak egy keveset, a rendet fenntartjuk, és nem engedjük elfajulni, a menekülteknek nagy baja nem esik, viszont a népszerűségi mutatók nőnek. De sajnos, a dolgok elfajulhatnak. Kézben tarthatatlanná válhatnak. A huszadik század két világháborúja egy blöffel kezdődött: az osztrák-magyar mozgósítással. Megint hajnali négy, nem fogom részletezni, de később kérésre nagyon szívesen. Még az is előfordulhat, hogy a holokauszt is egy blöffel kezdődött. Majdnem biztos vagyok benne, hogy Hitler AKKOR, amikor a Mein Kampfot tollba mondta az őt Landsbergbe is elkísérő Rudolf Hessnek, még nem a népirtásra gondolt. Jóval később sem, aztán csak az lett belőle. Horthy hívei fejében sem fordult meg ugyanez. Antiszemiták vagyunk, jó, antiszemiták vagyunk, mondogatták - tényleg ezeket mondogatták -, de a zsidók fizikai bántalmazása, pláne megsemmisítése mégiscsak túlzás. Aztán ők is belerázódtak. Elkapta őket is a gépszíj, amit maguk hoztak mozgásba.
Könnyű Katát táncba vinni, de annál nehezebb kihozni belőle. Talán nem is lehet. Ha már fegyverek vannak valahol, akkor azok a fegyverek el is fognak sülni. Mindig elsültek, minden "terepakadály"-nál, a "vasfüggönytől" és berlini faltól a háborúk drótakadályaiig. És akkor -

Nem beszélek én már sem értelemről, sem felelősségről, sem logikáról, sem rendszerelméletről. Amit akartam, leírtam már eddig. A Jobbik szépen rájátszik, ahogy a Fidesz is tette ellenzékben, számon kér, rávilágít, nagyjából azokra, amiket két bekezdéssel előtt leírtam. Majd ők. De lehetséges, hogy rájuk már nem kerül a sor. Csak, ha a kormány belebukik. De akkor nekik kell folytatni, előbb a rizsázást, aztán a cselekvést, mert azt a végtelenségig nem lehet megúszni. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy a Fidesznek sem lehet. Majd onnantól -

És még egy aprócska észrevétel, utóiratnak is lehet hívni, hiszen EZ már nem a kormányról szól. Nem is gondolkodásmentes és vérgőzös honfitársainkról, hanem a félszerzetekről, lásd ezúttal Tolkient. Akik megpróbálnak gondolkodni. Talán vannak információik is, melyekről azt hiszik, hogy tutik, HISZEN NAGYON KOMOLY/BENNFENTES EMBER MONDTA, vagy egyenesen magukat tartják nagyon komoly és bennfentes embereknek. Nem írok nevet, mert még csípem is az illetőt, amúgy pedig elég ismert. Amikor, körülbelül egy éve leültünk beszélgetni, elmondta, hogy a Jobbik háttere nem az oroszok, nem Irán, hanem a Moszad. Vagyis Izrael. Most az Iszlám Államról mondja ugyanezt, bár konkrét szervezet megjelölése nélkül, de ki lehet következtetni. Izrael és Amerika. De nem csak az Iszlám Állam fog minket támadni, hanem közvetve előbbi kettő is, mégpedig a menekült hordákkal. Előbb beindítják őket, adnak nekik útravalót, némi pénzt, de tudják, hogy ez záros határidőn belül el fog fogyni, és utána pedig a fosztogatás, erőszak, azaz a befogadó vagy tranzitországok bomlasztása következik. Még akár lehet benne csipetnyi igazság is, amennyiben szerintem is az Amerikai Egyesült Államoknak (is) köszönhető az Iszlám Állam és a menekülthullám, csak éppen mint következmény, nem mint cél. Ha pedig véletlenül cél is lett volna, kinek-kinek másért, Irán ellen, az iraki olajmezők ellen, Aszad elnök ellen, végső soron a nagyhatalmak-érdekcsoportok egymás elleni harcáról lenne szó, csak mi és ők szívjuk meg. Mi vagyunk a bábuk. Izrael keze pedig eleve mindenben benne van valamiképp, ami a Közel-Keleten történik, ezt maga a Moszad se tagadja. Neki se hiányzik például egy iráni atombomba, ami a dolgok jelen állása szerint előbb-utóbb biztosan megszületik, hacsak előbb nem történik VALAMI, amit nem lenne kívánatos Izraelhez kapcsolni. Játék, mondom.
Rendben, de ha most ezektől a fejtegetésektől eltekintünk, és maradunk az eredeti - nem saját - összeesküvés-elméletnél, mi lenne akár Izraelnek, akár Amerikának a jó abban, hogy egyetlen európai szövetségesüket instabilizálják? Nem minket, hanem az Európai Unió legerősebb országait, hiszen a menekültek oda igyekeznek. Nem tudom, kedves Olvasó, és nem is akarom megtudni, mert csak vinné az időt ez is, feleslegesen.

S végezetül a "migráns", mint olyan. Nem bujdosó, aki vissza akar térni oda, ahonnét elbujdosott, hanem letelepedni akaró. Nem emigráns, hanem migráns. Aki nem ül meg a legelső országban, írja ez a barátom, ahol nincs veszélyben, az migráns. Az a jobb életért indul el, nem azért, mert különben mondjuk megölnék. És aki életveszélyből indul a reményei szerinti jobb életbe? Ha már úgy alakult? Lehet kárhoztatni érte? Itt még háború sincs, mégis -
Ez csak a felelősség átkenése más országokra. Fogadják be ők, ha csak rövid időre is. Maradjanak ott. És egy hamis (nem álszent, mert ez az úr egyáltalán nem álszent) lovagiasság a Nyugat felé. Még ha nem is annak szánja, mert szerintem egyáltalán nincs elragadtatva a nyugati országoktól. Így jön le. Majd mi megvédünk titeket. Mint anno a törököktől is, pedig a törököktől nem mi védtük meg Nyugat-Európát, hanem elsősorban... a távolság. Az akciórádiusz, de most ebbe se kezdünk bele.
Sürgősen szervezzünk felfegyverzett polgári alakulatokat. Hát akkor... szervezzünk. Előbb túlesünk rajta. No, nem a menekülteken-migránsokon, hanem saját magunkon.

2015. 08. 27.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1