"Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra."
(József Attila: Eszmélet)
"Háború és béke - avagy hogyan győzhető le a Fidesz és utána mi a dolgunk?" - egy SZEMA esemény hirdetése. "Midőn majd győztes harci szekereink végigdübörögnek New York főutcáin" - írta a Dunántúli Napló 1944 végén. De most nem erről lesz szó.
Mi is az a SZEMA? Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt. Két szót emelek csak ki ebből a katyvaszból. A "szabad" és a "Magyarországért" szót. Kezdjük a "szabad"-dal.
Minden más által kiejtett vagy leírt szóval kapcsolatban három kérdést célszerű feltenni. Mit gondolhat róla? Miért mondja vagy írja le? Mi a valóság?
A "szabad", ha valaki pártja nevében kihangsúlyozza, megkülönböztetés. Azoktól, akik nem szabadok. Mondjuk, eszmék rabjai. Törvényeknek vannak alávetve. Szokások rabjai. Érzelmek rabjai. Kapcsolatok rabjai. Testük rabjai. Mindennek a rabjai, ami a pontszerű, kiterjedés nélküli ÉN-en kívül van.
Dehát mindenki ilyen! - kiált fel a kedves Olvasó, és igaza van. Csak Buddha nem ilyen, de a Buddha maga a pontszerű, kiterjedés nélküli ÉN. Hogy is írta Gárdonyi? "Mink meg az Isten rabjai vagyunk." Hogy is mondta Szulejmán? "A világ padisahja és Isten rabszolgája vagyok." Ki a "szabad", jó emberek? Ki a "nem szabad"? Lehet valaki "valamennyire" szabad, vagy "valamennyire" nem szabad? Lehet valaki "egy kicsit" tolvaj? Folytassuk csak az Eszméletet:
"Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött."
Determinatio negatio est - a meghatározás tagadás, mondta Spinoza. Az szabad, akinek megengedtek valamit. Ha viszont a szabadsághoz engedély kell, akkor nem szabadság, hanem a feljebbvaló kegye, legyen bár ez a feljebbvaló az állam, vagy az anyatermészet. Aki (ami) egy szempillantás alatt úgy vissza is veheti, amit adott, mintha sohasem lett volna.
Ki hát a szabad, Urak, Asszonyságok? - kérdezem a Kékszakállú regösével.
Maximum, aki szabadnak érzi magát. Ez a válasz a harmadik kérdésre. Egy fideszes nem érezheti szabadnak magát? Vagy egy kommunista? Esetleg egy náci? Sőt, egy elítélt, akit nagyobb és világosabb cellába helyeznek át? És ebben benne van a válasz a második kérdésre is. Miért mondja vagy írja le? Mert kurva jól hangzik.
Szép, nagy, piros répa a csacsi előtt. Ugyanolyan répa, mint a többi, csak mi azt mondjuk róla, hogy...mindegy, mit mondunk róla. A mi csacsink EZT szereti.
Magyarországért. Az meg ugyan micsoda? Egy földrajzi terület, vágja rá a kedves Olvasó, és megint igaza lesz. Nade mekkora? Mert mintha ebben se lenne túl nagy egyetértés. De témánk szempontjából mindegy is. Akkora amekkora, mindenképpen egy földdarab. Hogyan lehet egy földdarabért TENNI BÁRMIT? Mi lesz vele, ha teszünk? Nem lesz földdarab? Másként fogja érezni magát? Mi lesz vele, ha nem teszünk? Elromlik? Tengerbe süllyed? És ha majd tényleg tengerbe süllyed, tehetünk ellene valamit?
Nem ezt akartam mondani, tiltakozhat a névadó. Én Magyarországra, mint népre/nemzetre (úgyis szinonimákként használják őket, ötletszerűen kevergetve, pedig nem azok) gondoltam. Akkor miért nem írta/mondta ezt? Már csak azért is, mert akkor innét léphetnénk tovább az értelmetlenségek kútja feneke felé: a - teszem azt - NÉPÉRT? Ki légyen a "nép"? Leülhetek vele szalonnázni? Mert ha nem ülhetek le, akkor a "nép" nem valóság. Egy matematikai halmaz, elméletben. Ami csak addig értelmes, ameddig elméletben is marad. Ez szofizmus és kötekedés, mondja most a névadó. Nem szofizmus és nem kötekedés, csak megértésre való törekvés. Indirekt bizonyítás, amely abból indul ki, hogy az a tény, amit a véleményünkkel ellentétest állító állít.
Szóval a "nép"-ért nem lehet tenni semmit, mert nép nincs. Ha lenne, nagyjából mindenki egyetértene abban, hogy kikből áll, márpedig távolról sem ért egyet. Amikor népről beszél, mindenki azokra az emberekre gondol, akiket oda sorol. Konkrét emberekre, majd egy csavarral absztrahálja, azaz elvonja őket, és helyükbe tesz egy nagy lufit. Ha olyasvalakivel találkozik, aki kívül van a lufin, jó esetben azt mondja, ő nem a nép tagja, rosszabb esetben, hogy a nép ellensége, még rosszabb esetben, hogy mint ilyen, elpusztítandó.
Hagyjuk meg az elvonatkoztatott dolgokat az elvonatkoztatás valóságában. Mi is áll Máté 8:22-ben? "...hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat."
Amiről nem lehet beszélni, arról HALLGATNI kell, írja Wittgenstein a Logikai-filozófiai értekezés utolsó mondatában.
"Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Így iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és HALLGATOK."
Ne keseredjen el a kedves Olvasó. Ha 1933-ban éltek értelmes emberek, élnek még ma is.
2012.09.20.