Kiért a körútra. Az eső már csak csöpögött, de a kurva még a kapualjában állt. Nem volt már mai csirke, amikor a szakmát kezdhette, a környező utcákban, és a téren tucatjával sétáltak a kolléganői. Mára egyedül maradt. Talán, bízva a jövőben, itt vett magának lakást egykor. Mert itt lakott, az szinte bizonyos. Van a háza előtt egy pad, szép időben ott szokott üldögélni. Kezdetben őt is megszólította párszor. Aztán, hogy mindig elfordította a fejét, letett róla. Jobbára középkorú alkoholisták viszik szobára. Jó, néha odatelepszik mellé egy-egy lepusztult öregúr beszélgetni. Talán a régi szép időkről. Szép dzsigoló, szegény dzsigoló, mikor te még huszár voltál. A többi reménytelen séta, fel-alá, órákon keresztül. Nem fuvar, csak üresjárat.
A négerek már kezdtek gyülekezni a kocsmájuk előtt. Nem is kocsma igazán, inkább valamiféle vegyüléke egy söntésnek és egy zugétkezdének. A bejárattal szembe kiraknak néhány széket, kusza összevisszaságban, rajtuk ülve beszélgetnek minden este azon a furcsa, mély torokhangjukon. Vézna kis legényke, egy néger bika hangjával, jutottak eszébe Tom Wolfe szavai Mick Jaggerről. Milyen lehet egy néger bika? Akkora fasza van, hogy szétrepednek a tehenek, vihogna a szeretője a harmadik pohár rozé után.
Már találkozott néger koldussal. Többségükben ezek is elég szerencsétlennek néztek ki. Hogy hogyan kerültek Magyarországra, rejtély. Az is rejtély, hogy miért. Talán azt hitték, ez már a Kánaán. Unió, mint Németország. Vagy mint Anglia. Jöttek hajók gyomrában, kamionok rakterében fuldokolva, miután odaadták összes vagyonukat a csempésznek. Megúszták a lebukást, megúszták a lágert, meg se haltak az úton, és most itt vannak. Megélnek maradékon, mert az a kevés, ami a napi robot után az övék lehet, kell az alkoholra. Mindegy, milyen alkoholra, csak alkohol legyen. A négerek hamar berúgnak. Valamiért nem bírják. Néha eltűnődött, figyelve őket, hogy miért nem. Talán az őserdőben kevés a rothadó gyümölcs. Mi generációk ezrein vedeltük végig magunkat, ők most kezdik. Történelmi léptékben, tette hozzá gondolatban, mintha saját egykori tanára lett volna.
Ismerte ezt az érzést. Fiatalabb korában segédmunkás is volt. Jó, csak másfél évig. A munkásosztály négere. Hány embert látott feljönni vidékről, nagy reményekkel. Munkásszállón laktak, Munkás cigarettát szívtak, mezítlábast, a Symphonia már luxusnak számított. Amit csak tudnak, hazaküldenek, mondogatták. Kibekkelik valahogy párizsin és zsömlén. Aztán felépítik ott, az üveghegyen túl a házukat. Gazdálkodni fognak, és élnek, mint Marci Hevesen. Nem volt itt senkijük, csak az ivócimborák. Mert inni, azt kellett. Ha valaki ki akarta bírni, akkor kellett. Hó végén már csak Diána sósborszeszt, féldecis üvegecskékből, de az is szesz. Az íze senkit nem érdekelt. De az alkohollal elment a pénz is. Amit haza kellett volna adni. Amiből a csodapalota lett volna. Majd a következő hónapban, fogadkoztak. Majd a következőben. Egyre ritkábban jártak haza - a vonatjegy is pénzbe kerül -, és miután egy szép napon megkapták azt a levelet, amire titkon régóta számítottak, ha nem is vallották be senkinek, a válóperről, már sosem. Oda a fül, oda a becsület: ó, te kedves Ágoston, minden odavan. Jöhet a kés, a börtön, az utca, majd megint a börtön. A következő otthon. Ahol a foglár, aki a keresztnevén szólítja, már szinte családtagnak számít. Ahol mindig arról álmodozik, milyen lesz, ha egyszer kikerül, de amikor tényleg kikerül, mindig elkövet valamit, és megkönnyebbülten száll be a meseautóba. Neki szerencséje volt. Akkor, tette hozzá némi fanyar éllel.
A következő placcot a szírek és törökök uralták. Ott már megjelentek az asztalok és némi rendezettség is. Széles folyosó a járókelőknek, baloldalt - aki szembejön, annak jobboldalt - az étterem. Falafel, dürüm, döner, kebab, gyros. Hogy a kebab miért gyros, amit miért kell angolul írni, amikor görög szó, tehát lehetne nyugodtan girosznak is, sose tudta. Talán a görögök bosszúja Missolonghi miatt. És egy kis elégtétel Lord Byronnak.
Itt is elkezdődött, persze sajátos magyar módra. Ha kisebb is, ha savanyúbb is, de a miénk. Harminc szék Harlem, harminc asztal Kis-Ázsia. Mellette négy asztal Chinatown. Mert az is volt itt. A négy asztalnál soha nem ült senki, mindaddig, ameddig el nem foglalták a törökök és a szírek. Bent sem, kivéve a tulajdonost. Csíkszemű - így nevezte magában a kínaiakat - ide be nem tette a lábát. Hogy a büfé - már ezek is kezdik, emlékezett, hogy meglepődött, amikor gyerekkora falusi kocsmáján, ahol ugyanazok a svájcisapkás parasztok ittak, mint régen, ugyanazt, először látta meg a feliratot: Mini Drink - mitől nem zárt még be, rejtély volt számára. A tulajdonos, egy kövér asszonyság, amikor épp nem aludt a pult mögött, kijött az utcára levegőzni. Men in Black, gondolta mindig, amikor meglátta. Abban szerepelt egy kínai szakács, szakasztott így nézett ki, noha férfi volt. Aztán, amikor szétnyitotta a köpenyét, kiderült róla, hogy rovar. A pondróim életére esküszöm, könyörgött Will Smithnek és Tommy Lee Jonesnak. Lehet, hogy érdemes volna a magyar miniszterelnök és barátai öltönye alá is benézni. Mini Univerzum, fojtott el magában egy röhögést. A végén kiderül, hogy nem is ők jöttek ide, hanem mi mentünk oda. Magyar Buddha? Miért lennénk ennyire kisstílűek? Magyar Galaxis, legalább. George Lucas meg elmehet a picsába.
Az utca két oldala. Vagyis a körúté. A dzsumbuj és a polgári világ két határa. Ha át tudsz menekülni ODA, akkor már biztonságban vagy. Vagy unalomban. Az érdekes dolgok itt történnek. Középen meg a négyeshatos. Ő egyszer találkozott a kolduló tangóharmonikás kisfiúval. Nem kért soha semmit, csak végigharmonikázta a szerelvényt. Aztán ezen a tavaszon rosszul lépett és a villamos alá került. A Combino nem viccel. Kérlelhetetlenül elindul a szabad jelzésénél - volt, hogy ő is alig bírt elugrani -, ha van előtte valaki, ha nincs. A harmonika azonban épségben maradt. Rémlett neki, hogy még valami újságba is bekerült. Vagy valamelyik internetes hírportálra. Robert Capa biztos jobban megcsinálta volna, gondolta.
Folytatjuk.
2014. 09. 02.