Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Hatalmat csak annak szabad adni, akinek az TEHER, mondták a régi kínaiak. Hét éve próbálok időről időre valamiféle párbeszédet folytatni, pártállástól függetlenül. Nem működik. Akkor miért? Ugyanazért, amiért akkor is elmegyek egy megbeszélt találkozóra, ha biztos vagyok benne, hogy a partner nem jön el. Ez a része egy magammal, és nem kettőnkkel kapcsolatos dolog. Az alamizsna dettó. Nem válogatok koldus és koldus között, és nem érdekel, mit csinál vele azután.

De miért nem működik? Azért, mert azok az emberek, akik a jelenlegi HMP-n kívüli pártokat vezetik, hatalmi aspiránsok. Mindegy, mivel indokolják. Az is mindegy, elhiszik-e ezt. Még a Kétfarkú Kutyát is el fogja kapni a gépszíj, ha már el nem kapta. Eddig szolid üzleti vállalkozás volt, sok humorral. Most már politikai vállalkozás lett. Kovács Gergővel két éve háromszor beszéltem meg találkozót, hasztalan, és egy levelet írtam neki, szintén hasztalan. Maradt néma facebookos ismerős.
Tétényi Éva dettó, Sándor Mária dettó, a szocialisták dettó, liberálisok dettó. A Fidesz is dettó, kivéve egy-két hozzájuk kötött (de egyre inkább) kritikust. A mezsgyén tolongó, időstrukturáló, kóbor emberek pártjairól nem beszélek.

A mai pártvezetők a pártjukat nem pártként, hanem bandériumként kezelik, a tagságot nem önálló véleménnyel bíró, szabad emberekként, hanem kliensekként. Tessék megnézni, mi lett Vágó Istvánból. Az ambíciózusabb pártcsillagok pedig vezetők akarnak lenni. A többi csak ürügy, ha beismerik, ha nem.

Ezért nem lehet csatlakozni. Ezért nem lehet egyezkedni. Nem a liberté-égalité-fraternité hármasságról szól, hanem rögtön a császárságról, de Napóleon nélkül. A puszta császárságról.

Napóleonban se volt alázat. De ő legalább tehetséges katona volt. Ezekben sincs alázat, de tehetség sincs. Csak ambíciók. Ezért volt telitalálat Göncz Árpád. A vak tyúk huszonhat évben egyszer talált szemet. Őt még az is zavarta, ha öltönyt kellett felvennie.

A HMP (Hikszosz) egy olyan szervezet, amely csak hatalomra akar segíteni. Valakit, akinek ezért KÖNYÖRÖGNI KELL. Aki már bizonyított. Aki egészen biztosan itt él közöttünk, csak rejtőzik. Fel kell kutatni. Ha Sámuelnek sikerült az ókori Izraelben, kétszer is, nekünk is sikerülhet. Rajtunk kívül senki nem akarja megtalálni. Azért kell erősnek lennünk, hogy segítsük. Nem hozzánk kell tartoznia, hanem az országhoz.

Ha fanyalognak, kérem, tartsák meg maguknak, bár nem tilthatom meg.

2016. 08. 02.

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1