"Az a világ baja, hogy mindenki jót akar, de másképpen." Feleki László. Egyike a bölcsnek hangzó szóhalmazoknak. Előszöris nem mindenki akar jót. Mindenki másképp akarja (már megmondta az LGT is, sőt csinálja, de ez már a következő bekezdés), amit akar, de az nem mindig jó. A világ - szorosabban a Föld - meg tesz az egészre magasból. Olyanok vagyunk neki, mint púp a hátán, mondhatnám, ha ma is valami egészen nagy ostobaságot akarnék mondani, de épp ezért nem mondom. A világnak nincs a világon semmi baja semmivel. Nem érez ugyanis, és ha érezne, akkor is azt mondaná, hogy kurva sok ideje van még. Pár százezer év, és az emlékünk se igen marad belőlünk. Nem "maradna", kedves embertársak, hanem "marad". Fog maradni, hogy dentalista szakkifejezéssel éljek. Ha így folytatjuk, teszem hozzá az optimisták kedvéért.
De térjünk vissza a jóakarathoz. Avagy jó szándékhoz. Amivel a pokolba vezető út van kikövezve, ugye. És ami persze ugyanúgy nem igaz, mint Feleki László bölcsessége. A jó CSELEKEDETEK. A jónak gondolt cselekedetek. Azok már közelebb visznek a pokolhoz, de csak akkor, ha azt gondoljuk, hogy ami számunkra jó, az MINDENKINEK jó. Talán ezért mondja a szúfi (perzsa szóval dervis), hogy a jámborak jó cselekedetei Isten kegyeltjeinek a ROSSZ cselekedetei.
Békesség a földön a jóakaratú embereknek. Ez meg Lukács evangelista. Nem tudtam volna kihagyni a Bibliát, háborog most az ateista Olvasó. Ki tudtam volna, de olyan jó mondat. És szintén nem igaz. Ezen a földön annak van békessége, aki kussban marad, egészen addig, ameddig valaki észre nem veszi, kussolós mivoltában. Hogy boldogan élj, élj rejtőzködve, mondta Epikurosz. De a békesség SZÁNDÉKA, tromfol le a bibliaforgató. Akkor meg egy egyenlethez jutunk. Szándék itt és szándék ott: nyugodtan ki lehet húzni. Egyszerűsítünk, a matematika nyelvén. Marad az, hogy a békesség jó. Jó hát, csak nehéz megszerezni, s még nehezebb megtartani.
Summa summárum: a "világnak" nincs baja. Nem is lehet neki. A világ az világ, és kész. Bajunk NEKÜNK lehet, éspedig definitíve az, amit bajként értékelünk. Csak az. Nincs objektív "baj". Másképpen nincs objektív "rossz". Attól a pillanattól, hogy eltérünk az e bekezdés harmadik mondatában leírtaktól, kezünkbe vesszük az első követ a pokolba vezető úthoz. Még nem tesszük le, de már ott van a kezünkben. Szintúgy nincs objektív "jó" sem. Mivel a "jó" és a "rossz" UGYANANNAK a két fele (csak együtt értelmesek), a kezünkben levő kő a "jó"-t is jelenti. Hogy csavarjak egyet a dolgon, a "rossz" lehet "jó" is és fordítva. Gondoljon csak a kedves Olvasó a mazochistákra és a szadistákra.
Nem JÓT akar mindenki, szeretett embertársaim. NYUGALMAT akar. Akkor is nyugalmat akar, ha nyugtalanságon keresztül akarja. "Hajtja a vére." De hova hajtja? Valamiféle küzdelembe, amiben...LEVEZETHETI AZ ENERGIÁIT. Így is mondják. És ebből következik, hogy most sem fogalmaztam pontosan. Nem nyugalmat AKAR, hanem nyugalomra TÖREKSZIK. Ha akarja, ha nem. Bele van kódolva. Hány tucatszor leírtam már, hogy a világot nem az egyik (fizikai) vagy a másik (fizikán túli) felére kell redukálni, hanem, ha jutni is szeretnénk valahova, a kettőt EGYÜTT célszerű szemlélni. Igen, az analogikus gondolkodás, szemben a deduktív-racionális gondolkodással. Egy kis fizika és egy csipet lélek. Minden mozog. Mire is törekszik minden mozgásban levő test? Ugyanarra, mint a "mozgásban" levő lélek.
Ha pedig mindez igaz, akkor egyet kívánhatunk valósan: békét MAGUNKNAK. Jóakarattal, szívből, igazán. Elég az, polgártársak. És akkor csoda történik. Már otthon, a szűkebb mikrokörnyezetben. A revírben, hogy vadász-szakkifejezéssel éljek. És ha ott, akkor a makrokörnyezetben is esélyesebb. A négyszögletű kerek erdőben, ugyebár.
Hogy Lázár Ervin milyen zseniális tudott lenni.
2015. 03. 07.