Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Az ember nem érti a hazugságot, amíg nem érti a mögötte rejlő motivációt."
(Robert Charles Wilson)

"Aki megfosztja az átlagembert élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle." (Henrik Ibsen)

"Sem hazugsággal, sem másféleképpen senkinek sem szabad ártani. Eddig, és csak eddig erkölcsi kérdés a hazugság. És már ez is emberi mértéket meghaladó." (Popper Péter)

"Akit szeretünk, annak sokkal többet hazudunk, mint annak, akit nem szeretünk. Mert akit nem szeretünk, annak miért is hazudnánk?!" (Darvasi László)

"A dolgok rendje, hogy az ember nemcsak hazudik, hanem azon felül be is kell bizonyítania, hogy igaza van." (Hamvas Béla)

"Barátom, az igazi igazság mindig valószerűtlen, tudja ön ezt? Hogy az igazságot valószerűvé tegyük, okvetlenül hazugságot kell belekeverni." (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij)

Krisztus után 79. június 23-án Imperator Caesar Vespasianus Augustus császár, született Titus Flavius Vespasianus, Spiro György Fogság-ában "a széles pofájú Titus", szabin parasztok leszármazottja, az ágyán feküdt. Sokan voltak körülötte: orvosok, szenátorok, rabszolgák. Majdnem betöltötte a hetvenedik életévét - matuzsálemi kor akkoriban - és haldoklott. "Állítsatok fel" - parancsolta. Megpróbálták, de nem sikerült. Túl nehéz volt és túl ernyedt, így visszafektették az ágyra. A császár lehunyta a szemét, majd még egyszer, utoljára, kinyitotta. "Mondjátok meg a rómaiaknak" - suttogta -, "hogy a császáruk állva halt meg." Így, ezzel a hazugsággal az ajkán hagyta el a világot és a Birodalmat ő, minden latrinák adóbeszedője. Amikor már érezte a véget közeledni, még mosolygott: „vae, puto deus fio”. "Jaj, azt hiszem, isten lesz belőlem." Hazugság ide, hazugság oda, az is lett, legalábbis a rómaiak számára. 

Hazugság az, ha valaki szavakkal, tettekkel vagy jelekkel nem azt kommunikálja, amit gondol. Másképpen, amit tudni vél. Tessék megjegyezni: amit tudni vél. Ha például valakit egy téves diagnózis alapján arról tájékoztatnak, hogy a rokona haldoklik, de azt mondja neki, hogy meg fog gyógyulni, hazudik, noha az igazat mondja. Az nem az ő igazsága, hanem egy pontos diagnosztáé és a természeté. 
A hazugság és a valótlanság nem szinonimák, noha akként használják őket. A hazugság ezért nem az "igazság" (valóság) ellentéte. Az "igaz" ellentéte a "nem igaz". De a nem igaz nem azonos a hazuggal. A hazugság alapja a "hazug" tudatállapota, ellentéte a "nem hazugság". Ami viszont nem azonos az igazsággal. Tartalmilag lehet azonos, de nem arról szól. Mondjuk, hogy az egyik egy "belső", a másik egy "külső" megfeleltetés. Utóbbinak persze semmi értelme, de miért ne mondjam, ha a kedves Olvasó így szokta meg. Ezt az írást most nem filozófiai kiselőadásnak szánom. 

Az igaz MONDÁS és a nem-igaz MONDÁS a vélt igazsághoz való viszony. Etikai kategória. Az igazság ontológiai (lételméleti) kategória. És csak nagyon áttételesen jogi, amennyiben feltételezzük, hogy a jog a társadalom Isten (természet) adta valóságát igyekszik leképezni. Jó, mondja a kedves Olvasó, nade. A hazugság tartalmilag valahol mégis ekvivalens a nem igazzal, amennyiben az, aki állítja, annak tudja. És így is van. Megint az a fránya kiindulás. A hazugság csak akkor lehet igaz, ha kívülről nézzük. Aki valamit nem-igaznak tud, az számára nem igaz, tehát nem igaz. Ha valamiről semmiféle ismerettel nem rendelkezik, az számára nincs. Nem létezik: tehát nincs. Minden más megközelítés értelmetlen és érvénytelen. Már az ókorban is tudták ezt: ezen alapult "az emlékezet elátkozása", azaz a damnatio memoriae, amikor az erre (haláluk után) ítélteknek minden nyomát igyekeztek kitörölni. Minden olyan, ahogy gondolunk rá. Számunkra, persze, de ezt felesleges hozzátenni. Pontosítani azért lehet: ahogy az adott pillanatban gondolunk rá. Utólag visszanézve teljességgel értelmetlenek az olyan és hasonló kijelentések, mint az "akkor úgy éreztem, de most már tudom". Ha akkor úgy éreztem, akkor számomra az volt a valóság, vagyis az volt a valóság. 

Én nem szeretem az erkölcsi megközelítést. Nem hát, mosolyog az avatott Olvasó, ha szeretném, és visszagondolnék saját életemre, elég nagy bajban lennék. Dehát nem csak én nem szeretem. Egyetlen nagy tanító sem szerette. Buddha sem szerette, Jézus sem szerette, és hol vagyok én tőlük? Még Pál apostol, kora egyik legokosabb embere sem szerette: "Mindent szabad nekem, de nem minden hasznos. Mindent szabad, csak ne váljak semminek a rabjává" - írja a korintusbelieknek címzett első levele hatodik fejezet tizenkettedik versében. Nem szeretek az ilyesmibe érzelmeket keverni, márpedig az erkölcsi megközelítés éppen azt teszi. Még ezzel se volna bajom, hiszen éppen az érzelmek az erkölcs legfőbb támaszai, csak ne azt értenénk érzelmek alatt, amit értünk. Ne cukorpempőt és ecetet. Ne hangulatingadozást. Ne Pavlov csengőjét. Az érzelmek ma sokkal inkább a pszichológia-pszichiátria terepe, mint a filozófiáé. Nem véletlenül írta Hamvas Béla, hogy a mai ember nem érzékeny, csak ideges. 
A hasznosság. Az már valami. Azzal még nekünk, mai embereknek, az "ember" korcsainak is lehet talán mit kezdenünk. A delphoi Apollón-templom feliratából a műveltebbek is csak erre szoktak emlékezni: gnóthi szeauton, ismerd meg önmagad (amely "önmagad" önmagaddal, mint autonnal, a magyarban nagyon nehezen kifejezhető "alany"-nyal azonos). Pedig volt ott több is, a Szókratész előtti etika teljes összefoglalása. "Te vagy a becsület istene: A PÉNZRE A MAGAD KÉPÉT VÉSED; ismerd meg magadat; SEMMIT SEM MÉRTÉKEN TÚL (gondoljon a kedves Olvasó megint az idézett Pál apostolra); A FOGADALOM ÁTOK." Diogenész, a szinopei cinikus filozófus fiatal korában még örült is neki: pénzhamisító lévén, szóról szóra megvalósította az isteni tanácsot, gondolta. Később aztán másként vélekedett ő is. Amikor valaki felemlegette a múltját, így riposztozott: "Nos, volt idő, mikor olyan voltam, mint te most vagy; de amilyen én most vagyok, olyan te sohase leszel." Egy másiknak meg ezt mondta: "Azelőtt ágyba is pisiltem. Most meg már nem."

A pénzre a magad képét vésed. Minden kiejtett szavunkkal, minden mozdulatunkkal, gesztusunkkal, cselekedetünkkel veszünk valamit. Nemrég mondtam valakinek - és elég sokszor mondtam -, hogy egy emberi kapcsolat nem piactér. Igazam is volt, meg nem is. Szándék szerint nem szabad, hogy piactér legyen, azaz ne azért adjunk, hogy kapjunk érte. Semmikor, soha. Még a munkában vagy az üzleti életben sem. Az ember nem pénzért dolgozik, mondogattam régen, csak pénzt kap érte (már, ha kap). Ismertem igazi üzletembert: neki az az élete volt. A profit annyit jelentett számára, mint szenvedélyes kártyajátékosnak a nyereség. Nem azért dolgozott. Számára a profit visszajelzés volt, nem több. 
Másrészt viszont mégis piactér. Mindig fizetünk, ha akarjuk, ha nem, és mindig kapunk is érte valamit. Van egy vicc. Bemegy az ember a kocsmába, és sört rendel. - Alkoholmentes jó lesz? - kérdi a kocsmáros. - Játékpénzt elfogad? - kérdez vissza a vendég. 
A hazug ember hamis pénzzel fizet. És hamis pénzért hamis valóság jár. 
Ez a dolog lényege. Nincs semmi erkölcs, semmi érzelgés, kizárólag hasznosság. A Patyomkin-falu senkinek nem hasznos. Patyomkin herceg-miniszternek magának is erősen megfontolandó kockázatot jelentett volna, ha a történet úgy igaz, ahogy ellenségei elterjesztették. Szerencséjére nem volt az. II. Katalin cárnő igen nagylelkű tudott lenni, ha akart (az összes megunt szeretője gazdag emberként szabadult meg alattvalói kötelességétől), mint született Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst porosz származású is volt, de mégiscsak minden oroszok Mátuskája. Az orosz uralkodók pedig soha nem voltak szívbajosak, ha megharagították őket. 
A hamis valóság legjobb esetben is megfontolandó kockázatot jelent. Hamis boldogságot, hogy kiegészítsük a mottóbeli Ibsen-idézetet. Minden piacok elengedhetetlen tartozéka a mérleg. A mérleg pedig mindig egyensúlyban van. Egyik serpenyőjében a hazug (a társadalom-másik ember által nem elfogadott) módon kapott "árú", a másikban a kockázat. Egy kokain- vagy olajbáró hihetetlen gazdagsága mellett a hihetetlen kockázat. A szabadságé, az életé. Minél nagyobb a bevétel, annál nagyobb a számla is, csak még nem hajtották be. 

Túl szép, hogy igaz legyen. Dosztojevszkij nagyjából ezt mondta. Ha viszont belekeveredik a hazugság, és kiderül, az igazság is hazugsággá válik. Hiába igazság: az igazság mindig személyes, ahogy fentebb vázoltuk. Egyetlen kis legyecske a kenetkészítő egész csésze olaját tönkreteszi, írja a Prédikátor. 
És a "kegyes hazugság"? Az is hazugság. Nincs kibúvó, polgártársak. Ha halálos betegnek mondjuk, az utolsó lehetőségétől fosztjuk meg, hogy számot vessen önmagával. Az Isten (a természet) senkit nem hatalmazott fel, hogy más helyett döntsön. Ezt úgy rendezte, hogy nem tudunk más bőrébe bújni. Az, amit nevelésnek hívunk, nem jog, csak ideiglenesen átruházott kötelesség. Nem is lehet tökéletesen kivitelezni, legfeljebb szerencsésen. "Megcsaltam, miután ő is megcsalt. De neki jobban fájt" - elég sokszor hallani ehhez hasonló orbitális baromságokat. Ilyesmiről akkor lehetne csak meggyőződni, ha pontosan egyformák volnánk. De, és ezt a kedves Olvasónak aligha kell magyaráznom, mert már ismeri: két, pontosan egyforma dolog UGYANAZ a dolog. 
"Még kicsi, ráér megtudni az igazságot rólunk vagy magáról" - szülőktől lehet ezt hallani, ha valami nem stimmel a családban. Nem az apa és/vagy anya a biológiai apa és/vagy anya, félrelépés gyümölcse, vagy örökbe fogadták, valakinek "sötét" folt van a múltjában, és a többi. Nem ér rá, sajnos. Egy családban minden titok (kvázi hazugság) csak árthat, mondta nemrég egy pszichológus barátom. Ez a Hellinger-féle családállítás lényege is. Ideig-óráig meg lehet úszni, de később biztosan visszaüt. Visszamenőleg is visszaüt. Nincsenek érdemek. Egy (ténylegesen) áldozatos szülői pályafutás egyetlen szempillantás alatt átértékelődhet és lenullázódhat. Minden "jótett" mellett ott volt a "rossz tett", a hazugság. Nem az igazság pillanatában kell keresni az igazságtalanságot. Az egész életben. Mindenben, ami előtte volt. 

És akkor ott van még a belső vívódás. Az igazi harc. A nagy szent háború, önmagunkkal. Ez természetesen csak arra vonatkozik, aki hazudik, nem arra, akinek hazudnak. A feloldhatatlan ellentmondás. Hazugságban élő ember ritkán a nyugalom szobra. Nem lehet felülírni. Sem vallással, sem más érdekére való hivatkozással (ehhez másnak kellene lenni, lásd előzőek), sem célszerűséggel. A tudatalattinak nem lehet hazudni. Minden megmarad. "Ha elmondom az igazat, sokkal rosszabb helyzetbe kerülök." Nem. Nem kerül senki rosszabb helyzetbe. Hiába hazudik. Önmagát nem tudja senki becsapni, bár kísérletet lehet rá tenni. Rosszabb helyzetben VAN. Oda kerül, ahol van. "Addig-addig mondogatja magában, míg ő is elhiszi." Nem hiszi el. El AKARJA hinni, úgy viselkedik, de nem hiszi. Ha mégis, azt már egy elmegyógyintézetben lakójaként fogja tenni, mint többszörös személyiség. 
Egyedül a hasznosság, semmi más. Senkinek nem érdeke, hogy ott legyen, ahol nincs. 

Egész életemet végighazudtam. És még most is sokszor gyáva vagyok, pedig nem kellene annak lennem. Sok mindenben nem vagyok gyáva, de sok mindenben még az vagyok. Pedig nem célszerű. Egyszer teljesen el fogom ereszteni a kapaszkodót, ami nem is kapaszkodó.

Látja, kedves Olvasó, már ettől is könnyebb, hogy ezt így leírtam. 

2014. 09. 16.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1