Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Azoknak az embereknek, akik most hatalmon vannak, már régen megérett a hazaárulás. Most az emberiesség elleni bűntetten dolgoznak. És az előzőeknek? Van különbség? Van. Az előzőek nem áldoztak fel MINDENKIT saját magukért. Szimpla hiénák voltak, akik elsősorban egymással marakodtak. Beérték azzal, amit zsebre tehettek - az se volt kevés, sőt -, de alapvetően semmi mást nem akartak, mint hogy ne zavarják őket ebben a tevékenységükben. Minden rossz ennek a következménye volt. Nem tudatos következménye, egyszerűen következménye. A mostaniak MINDENT akarnak. És MINDIG. Örökké. Evégből saját magukon kívül szemrebbenés nélkül feláldoznak bármit és bárkit.

Ami a népüket illeti: Ló Ammi, mondaná Hóseás próféta, a legelső az úgynevezett "kis" próféták közül. Nem népem. Nekem nem ez a népem. A népemnek mondott konglomerátumnak nem ez a része. Ennyit sikerült elérni nálam is. Nincs semmiféle türelem. És nem lesz, hogy megint Hóseást idézzem, irgalom sem. Ló Rukhána. Nincs irgalom.
Állatok, ostobák, pszichopaták és kollaboránsok. Alapvetően ez a négy. Az állatokat tegnap láttuk, a focimeccs környékén, a belvárosban és egy Porschéban a sztrádán. Utóbbi akár szimbólum is lehetne. Szlovák rendszám, magyar bűnöző. De van egy félig török ismerősöm, egy lány. Ekrem Kemál György nagyon lebutított változata. Ő is szimbólum lehetne. Van egy másik ismerősöm, egy zsidóvá lett goj, akinek nem sikerült Angliában letelepednie. Szintén kolléga.
Most akkor idézek egy, a korai Hitlerről szóló filmből. "Láttam az utcán egy kaftános zsidót" - mondja Hitler egyik első nyilvános beszédében. "Feltettem magamnak a kérdést: Így néz ki egy zsidó? De rögtön utána feltettem azt a kérdést is: Így néz ki egy német?" Hát akkor, testvéreim, akik láttátok a randalírozókat, látjátok-olvassátok az uszítókat: Így néz ki egy náci? Igen, így. ÉS ÍGY NÉZ KI EGY MAGYAR???

Erdő Péter. Így néz ki egy kollaboráló bíboros? Így. ÉS ÍGY NÉZ KI EGY KERESZTÉNY?
Ez az egy nyilatkozat többet ártott a katolikus egyháznak, mint tízmillió ateista együttvéve. Ez az egyház már nem a végét járja. Ez az egyház a KDNP nagybani megfelelője. EZ AZ EGYHÁZ MÁR NINCS. És ezen Ferenc pápa sem tud változtatni. Magasról leszarják. Nem az ateisták, hanem az övéi. Előbbiek között - arányítva - állítom, hogy sokkal több híve van, mint a saját egyházában. És a magyarok?
Jó úton vannak, hogy ők se legyenek.

2015. 09. 05.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1