Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Tizenkét nappal harmincharmadik születésnapom után, 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter kijelentette, hogy 1956 forradalma nem ellenforradalom, hanem jogos népfelkelés volt. Pozsgay ugyanolyan a magyar politikában, mint a közel-keletiben a drúzok. Ha egy konfliktusban a drúzok valaki mellé állnak, akkor jó eséllyel megjósolható, hogy az a valaki győzni fog. Nem miattuk, hanem azért, mert ők a Közel-Kelet barométerei. Ha pedig a drúzok a Közel-Kelet barométerei, Pozsgay Magyarországé. Kár, hogy már megöregedett. Illetve nem is az a kár, az természetes, inkább az, hogy most nem hallunk tőle olyasmit, hogy mondjuk "a mai rezsimmel szembeni minden elégedetlenség tökéletesen érthető". Ha Pozsgay átpártolna valamelyik ellenzéki erőhöz, az már kereshetné az embereket a kormányzati pozíciókra. De most persze nem róla lesz szó, ez csak a bevezetés volt.

Hányan lehettek 1956. október 23. tüntetői? Kezdetben pár ezren. Kora délutánra ez a szám elérte az ötvenezret, este a Kossuth téren már kétszázezren voltak. Ennyien férnek a Kossuth-térre, akármit is mond erről a CÖF. A Hősök terére is ennyien férnek. Ennyi ember előtt mondott beszédet Orbán Viktor 1989. június 16-án. Ez volt az a létszám, ami elegendőnek bizonyult egy forradalomhoz és ötvennégy évvel később egy fülkeforradalomhoz. Ne nevessünk, ez utóbbi ugyan nem volt véres, mint 1956, de jóval veszedelmesebb. Abból a tizenkét napból még bármi lehetett volna. EBBŐL már nem lehet bármi. "Túl sok az idő, / megtörtént velünk, / hát kellett ez nekünk, / hát kellett ez nekünk?" - énekelte Menyhárt Jenő, mit tesz Isten, ezt is éppen harminchárom éve.
A francia forradalom a Bastille ostromával kezdődött. 1789. július 14. reggelén körülbelül ezer (!!) ember gyűlt össze az erőd előtt, a benne tárolt puskaport és fegyvereket követelve. Délutánra negyven-ötvenezren lehettek, annyian, mint a magyar tüntetők 1956. október 23. hasonló napszakában. És ez a létszám elegendőnek bizonyult a történelem egyik legbestiálisabb, és addig legvéresebb zendülésének a kirobbantásához. De nem csak ahhoz: A FRANCIA NÉP FELKELT, mondják róla nagy egyetértésben mindmáig.
Budapest népessége 1956-ban 1,9 millió fő volt, 1989-ben 2,1 millió (ma ez a szám nagyjából 1,7 millió). Párizs össznépessége a 18-19. század fordulóján 547 800 fő volt. Mindhárom esetben a lakosság durván EGYTIZEDE vonult ki az utcára. Az egytizede. De még annyian sem kellenek.

1917. november 7-én (az orosz naptár szerint október 25-én), este 21 órakor Szentpéterváron az Auróra cirkáló vaktölténnyel leadott egy ágyúlövést a város felé. Ez volt a jel: elkezdődött a Téli Palota "ostroma". A főszereplő pár ezer vörösgárdista és matróz, kontra néhány száz kadét és egy női zászlóalj (az úgynevezett "halálzászlóalj", vagy Bocskarjova-osztag) volt, mely utóbbi az ostrom kezdetekor egy mellékajtón át távozott. Az "ostromban" hat, egész Petrográdban hatvanegy ember esett el. De volt egy kis gubanc. A gárdisták és matrózok ugyanis felfedezték a pincében a cár legnagyobb borkészletét, több tízezer palackot. Nem telt bele sok idő, és az "ostromlók" mocsár részegen fetrengtek a földön. Lenin valahogy megtudta, és megbízható őrséget állított a palota elé. Az őrség lefoglalta a bort, s ezután...árulni kezdte. Végül úgy lettek úrrá a helyzeten, hogy újabb (még józan) emberekkel a megmaradt palackok tartalmát a csatornába öntették. Ez volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, annyi évünk annyi megható ünnepségének tárgya. Közönséges bolsevik puccs volt, bólogat az Olvasó, ami majdnem megbukott a cár borain. DE VOLT MÉG EGY PUCCS. A Téli Palota ostroma önmagában még semmit nem jelentett, csak egy átmeneti anarchia kezdetét. Valódi bolsevik hatalom úgy lett belőle, hogy 1918. január 18-ra bolsevik, eszer, mensevik, kadet és egyéb pártok részvételével összehívták az Alkotmányozó Gyűlést. Ezen a bolsevikok aránya huszonöt (!!) százalék volt. (Csakúgy, mint a kezdetekben, a "bolsevik" név születésekor, amikor az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusán Lenin KISEBBSÉGBEN LEVŐ hívei az EGYIK vitapontban többséget szereztek, Lenin pedig ezt kihasználva rögtön el is nevezte magukat "többségi"-nek. Történt pedig mindez 1903. július 30-án, egy brüsszeli pajtában, néhány tucat forradalmár részvételével.) Lenin azt javasolta, hogy a Gyűlés szentesítse a bolsevik hatalmat. Amikor a képviselők erre nem voltak hajlandók, a vörösgárdisták és matrózok egyszerűen szétkergették őket. Ez volt a tényleges puccs. "A rablánc a lábon nehéz volt, / de széttörte büszkén a nép", énekelték ezután majdnem háromnegyed évszázadig a szovjet pionírok lelkesen, teli torokból.

Nép nincs, csak az elvont fejekben. Különböző emberek vannak, különböző vérmérséklettel. Szangvinikus, melankolikus, kolerikus, flegmatikus. Már Hippokratész és Galénosz is foglalkozott a kérdéssel, Ernst Kretschmer pedig még a testalkattal is párosította (alkati tipológia). És e különböző típusú, különböző embereknek csak tört része vonul az utcára. Elsősorban azok, akik eleve olyan alkatúak, és/vagy úgy jön nekik össze. De... ŐKET LEHET LÁTNI ÉS HALLANI. A többiek pedig... a többiek pedig MINTHA NEM IS LENNÉNEK. Ők kinéznek az ablakon, és látnak sok embert. A kisebbséget. Mindazonáltal e kisebbség, ott és akkor többségnek TŰNIK. A valódi többséget azért nem látják, mert hozzájuk hasonlóan csak az ablakon néz ki. Ami innentől következik, azt a pszichológia TÉVKÉPZETNEK nevezi. A tévképzet az ember tudatába tartósan beépülő hibás elképzelés. Elejt egy tárgyat, és az egyenesen lefelé esik. Ebből pedig azt a következtetést vonja le, hogy ha egy repülőgépről ejt le valamit, az is egyenesen lefelé fog esni. Jelen esetben lát egy felhevült tömeget az utcán. Mást nem lát. És arra a következtetésre jut, hogy az emberek MIND ott vannak. Talán csak ő maradt le valamiről. Nem látja viszont a hatalom képviselőit. Később már láthatja, de a tömeg volt az első. Imprintig. Ez vésődik be először. A többi védekezésként rögzül benne. Az ablakon kitekintő polgárban működésbe lép a hordaösztön, és az erősebbhez való csatlakozás ösztöne. Önvédelem. Jelen pillanatban mindkettő a látott tömeghez kapcsolódik. Ha nem látta volna, ugyanúgy élt volna tovább, mint annak előtte. De látta. Innentől türelemjáték kezdődik, a hatalom - ha még létezik - és a tüntetők között, amelyeknek csak EGY RÉSZE valódi tüntető. A többi már a csatlakozó. Aki magától két szalmaszálat nem tenne keresztbe. Amelyik tovább győzi idegekkel, az lesz a győztes. Nem kell messzire menni szemléltetésért. 1956-57 erre is példa, arra is.
És az erőszak? Az erőszak önmagában semmi. Nem csak a magyar ÁVH próbálkozott meg vele, hanem a cári Ohranától a Savak-ig, Reza Pahlavi iráni sah titkosrendőrségéig, a Stasi-tól a Securitate-ig mindenki. Minden sakkjátékos tudja, hogy az erő pozíció nélkül nem sokat ér. Mi a pozíció? Az a helyzet, amiben az erőt hatásosan alkalmazni lehet. Fizikai helyzet és pszichikai helyzet. És akkor mi történt 1956. november 4. után? A hangadók egy része elesett, más része disszidált, harmadik részét kivégezték illetve börtönbe zárták. Aki még maradt belőlük, és valamiképpen megúszta mindezeket, az viszont azt látta, hogy... Európa csendes, újra csendes. Annak a fordítottját, mint amit a passzív polgár október 23-án. És úgy érezte, hogy egy óriás tartja vasmarkában: a Szovjetunió. Az óriás ezt ki is használta: Magyarország megszállásához és a forradalom leveréséhez kevesebb katonát és technikát vonultatott fel, mint tizenkét évvel azelőtt a nyolcvanezres védőseregű Budapest ostromához. Ezek után Kádárnak semmi mást nem kellett tenni, mint a saját erő LÁTSZATÁT produkálni. Minél kevesebb szovjet katonát az utcákon, ellenben minél több rendőrt, munkásőrt, minél nagyobb tömegrendezvényeket. Az emberek megoszlása nem változott, de most ÚGY TŰNT, hogy mégis. És ez éppen elég volt. Erre épít az összes Békemenet. Erre épít a "kétharmad", a "nemzeti konzultáció", az egész kormánypárti propaganda.

Népfelkelés NINCS, kedves polgártársak. Fülkeforradalom sincs, kétharmad sincs. Ha tizenketten lennénk, mint az apostolok voltak, akkor még lehetne, de minél többen vagyunk, annál kevésbé lehet. Báránykák vannak, és néhány vezérürü. Ürü, a szó szoros értelmében: nem szaporodik, csak sokakat magával ránt. És minél többeket ránt magával, annál többek csatlakoznak még hozzájuk. Óriási nyáj lett ebből, sóhajt a józan Olvasó.

De ez csak a látszat, mint tudjuk azt. Ahogy jött, úgy mehet. Meg lehet fordítani, csak a megfelelő pozíció kell hozzá.

2015. 08. 14.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1