Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Nem tudom, nem tudom. Mit tudok én?
Még azt sem tudom, micsoda az Én.
Testi való, vagy lelki jellegű?
Vagy két pont, amitől lesz az u-ból ü?
E nemtudás jó.
Ez ád erőt, hogy gyilkos akarat
vegyen erőt a terméketlen ész
szánalmas kibúvóin, csenevész
ellenérvein, melyek „ésszerű kétely”
gyanánt belopakodnak, mint a métely.
Mélybe süllyedjetek, gondolatok.
Most, hogy így a vége felé vagyok,
nem igazságot, ölni akarok." (Petri György: Hamlet monológja)

Szavait sertéssültjéhez intézte, amelybe rögtön jóízűen bele is harapott. Azért nem rakom idézőjelbe, mert nem vagyok száz százalékig biztos, hogy szóról szóra így van leírva Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón című regényében, csak kilencvennyolc százalékig. Aztán itt van még az unalomig ismert Diogenész anekdota. A filozófus valamelyik sétáján felfigyelt valakire, aki egy padon üldögélt, és mintha magában beszélt volna. "Hat te mit csinálsz itt?" - szólította meg. "Önmagammal társalgok" - felelte az ember. "Jól van, barátom, csak vigyázz, kérlek, és légy nagyon résen" - mondta Diogenész -, "mert rossz emberrel társalogsz."

Nem saccolok. Nem saccolom meg, hogy az emberek hány százaléka éli le az életét egyetlen monológban. Örülnék, ha ez a szám kisebb volna kilencvenkilencnél. A következő viccet - különböző variációkban - rengetegen ismerik. Az úgynevezett önismereti viccek kategóriájába tartozik. A nyuszika el akarja kérni a róka létráját. Negyedúton megtorpan:
-Áhh... Úgysem adja oda a létrát!
Megy tovább, de félúton ismét megáll:
- Áhh... Nem fogja odaadni.
Háromnegyed úton ugyanez a jelenet játszódik le. Végül csak odaér a róka ajtaja elé. Mikor a róka kinyitja, meg se várja, mit mond, csak dühösen odaveti:
-Tudod mit, róka? Baszd meg a létrádat!
Öt évvel ezelőtt eljött hozzánk látogatóba egy politológus professzorasszony, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Anélkül, hogy kinyitottam volna a számat, elmondta, hogy mit gondolok, mit szeretnék csinálni, és azt hogyan kellene. Megkérdeztem tőle, honnét tudja? Ezt így csinálják, válaszolta. A politikusok így beszélnek és cselekszenek. Ha én politikus szeretnék lenni, akkor nekem is így kell. Isten ments, válaszoltam. Isten ments, hogy ezekre bármiben is hasonlítani akarjak. Ő, tettem hozzá, az elmúlt másfél órában saját magával beszélgetett. Nem szorít nekünk, mondta búcsúzóul. Nagyon veszélyes kísérlet az, amibe fogtunk.

Bő fél éve elkezdtem beszélgetni egy lánnyal. Akkor jött haza külföldről, és társaságot keresett. Jöjjön el hozzánk egy szerdán, javasoltam. Nem csak politikáról van szó, néha arról a legkevésbé. Eljött, és itt ragadt, egészen mostanig. Tegnap kijelentkezett az ismerőseim közül, minden különösebb ok nélkül. Rendben van, írtam neki, csak szeretném megérteni. "Hasonlóan zöng, amit mondotok", írta, "mint amit Orbán mond, logikai ellentmondásra épül mindenütt. És itt elér arra a pontra, amit nem bírok elviselni: csavartok egyet rajta, hogy mivel nem lehet a demokráciát tökéletesen megteremteni, ezért ne is az legyen a célunk, hanem a vezérelvű rendszer. Legutolsó alkalommal felmerült bennem, XY-t azért zavarja-e leginkább, amit Orbánék csinálnak, mert nem ő az, aki hozzáfér ezekhez a mérhetetlen pénzekhez. Ti azért utáljátok Orbánt, mert nem nektek sikerül ennyire meggazdagodni, nem pedig amiért olyasmiket csinál, amiket. Ezért mivel látjátok, hogy pillanatnyilag van kereslete a politikai piacon a vezérelvű rendszernek, hát azt áruljátok." Egyetlen szót el nem olvasott tőlem, pedig tudta, hol keresse, egyetlen szót meg nem értett abból, amiről beszélgettünk. Így folytatta: "Az egyszemélyes vezetés népbutítást feltételez. Parancsszerű utasításokat akkor fognak folyamatosan követni alul is, ha olyan rendelkezéseket hozol, mint Orbán. Leépíted a felsőoktatást és az emberek szervilis lelkületére hatsz. Ez méltóságot sért és feltételezi az alárendeltségi viszonyokat, belemászik az egyén autonómiájába. Lelki jobbágyokat akartok látni - ez az egész szöges ellentétben áll mindazzal, amit politikán kívül is gondolok az életről. Jól döntöttem, hogy már nem vagyunk ismerősök." Nem azért idéztem, hogy kivesézzem és cáfoljam. Az összes pénzemet felajánlom annak, aki bármikor olvasott tőlem akár hasonlót, mint a felsőoktatás leépítése, lelki jobbágyrendszer megteremtése, népbutítás, parancsszerű utasítások adása, az Orbán-rendszer duplikálása, vagy a meggazdagodás vágya. Nem az Orbánéhoz hasonló vágya, egyáltalán: a vágya. Ez lett az ő fejében azokból a morzsákból, amiket itt felcsípett. Abból, hogy a felelős posztokra felelős embereket kell állítani, és nem pártkatonákat vagy klienseket, hogy az állam felülről csak személyesen, személyi felelősségvállalással, vertikális kollektivizmussal (tanácsadókkal és alárendelt vezetőkkel KÖZÖSEN) irányítható megfelelően, alkotmányosan, ellensúlyozottan, háromszoros (személyes, testületi és népi) kontrollal, felülről elsősorban koordinálva, alulról viszont valóságos, szintén pártfüggetlen (a pártsemleges jobb szó), minél kisebb autonómiákra építve. Abból, hogy azoknak a kifejezéseknek, melyekkel a fejünket tömik, nincs semmi értelme. Rizsa. Nem valóság.

Nem azért írtam ezt le, mert valamiben is bánt, hanem, mert jelenség. Az emberek nagy többsége önmagának teszi fel a kérdést, ő is válaszol rá, majd e szerint mond ítéletet... nem arról, akiről kellene, SAJÁT MAGÁRÓL, hanem a másik emberről. Nem akar gondolkodni. Nem akarja meg se érteni. Meghall egy kifejezést, ami az ő szótárában ezt és ezt jelenti, és nemhogy annak a kifejezésnek a valódi tartalmára nem kíváncsi, de még arra sem, amit a másik embernek jelent. Még csak arra sem tesz kísérletet, hogy "tévelyegjünk együtt". Baszd meg a létrádat. Majd csodálkozik, amikor orosz partnere pofonvágja, miután baráti vodkázás mellett megismertette azzal az echte magyar biztatással, hogy "huj, huj, hajrá!" (A "huj" oroszul "fasz"-t jelent.) Vagy megbotránkozik, mikor egy olasz hölgy így nyújt neki kezet: "Pina". (A Giuseppina becézése.)
Nem kapacitálom Önöket. Maradjanak csak saját tévképzeteiknél. Azért tévképzet, mert tapasztalt sémát akarnak nem tapasztalt sémákra ráhúzni. Látták, hogy egy nehéz, leejtett tárgy függőlegesen zuhan, és arra következtetnek, hogy ugyanezt teszi egy repülőgépből kidobott bomba is. Megszoktak valamit, és azt hiszik, hogy amit nem szoktak meg, mert nem ismerik, az is úgy működik. Megszoktak szavakat, megszokták a hozzájuk kapcsolt tartalmakat. Önök még tovább is módosítottak rajtuk, átkódolva saját nyelvezetükre, és ha meghallják ugyanazt a szót más kontextusban, nem veszik tudomásul, hogy az nem feltétlenül az Önök értelmezése. Nem is akarják tudomásul venni. A világ összes illuzionistája erre épít. Felháborodnak, ha valaki megpróbál elfogulatlan lenni. Ha megpróbálja tisztázni, miről is beszélünk. Ha a tartalmat nézi, nem a csomagolást. Voltam már fasiszta, mert Hitlertől idéztem, voltam kommunista, mert Lenintől és Sztálintól, voltam liberális, mert megkérdeztem egy "konzervatívtól", hogy mit szeretne konzerválni és meddig, voltam konzervatív, mert nem vagyok materialista (ez is egy jellegzetes összekapcsolás: a konzervativizmust a vallásossággal, a liberalizmust-kommunizmust a materializmussal-ateizmussal), és így tovább. Nem is kell, hogy legyen kapcsolat az egymás mellé rendelt fogalmak között. Elég, ha úgy szokták meg. A hetvenes-nyolcvanas években a rendszerkritikus értelmiség imádta Ady Endrét, József Attilát, Csáth Gézát, Ezra Poundot, James Joyce-t, Jack Kerouacot, Allen Ginsberget, Thomas Mannt, a jazzt, a jazz-rockot, Carl Orffot, Marc Chagallt, Hieronymus Boscht, Csontváry Kosztka Tivadart, Salvador Dalit, Jean-Luc Godard-t, Ingmar Bergmant, Federico Fellinit, Luis Bunuelt, a szürrealistákat, posztmodernistákat. Jó kis eklektika, nemde? Még Mao vörös könyvecskéje is kedves ajándék volt, már, ha valakit kiengedtek Párizsba. És szó sem volt róla, hogy maoista lett volna az illető, ahogy arról sem volt szó, hogy ha valaki rendszerellenes volt, akkor egyben vallásos is lett volna.

Tudják, én kifejezetten élveztem az egészet. Ennek ellenére. Bicikliztem hajnalban a Hűvösvölgyben, loptam kakaót és kiflit a közértek elől, Brezsnyev-kötetet az őszi BNV-ről (egyedül azt nem őrizték), lementem traktorstoppal a Maros torkolatához, ahol hetvennégyben (!) megfürödtem meztelenül fényes nappal két lány és a barátom társaságában, jártam táncházba, Interbrassra a Marczibányi térre (Másik János, Dés László, Berki Tamás, stb.), filmklubokba, még a Zeneakadémiára is, például Krzysztof Penderecki darabokra. Ha eddig nem hallottak tőle semmit, próbálják ki. Embernyi embert próbáló feladat lesz. Még a Cirkuszhercegnőt is megnéztük, és nem mondom azt, hogy az operett szar. Legfeljebb, hogy én nem szeretem, de a maga műfajában ebben is van jó és rossz.

Csak ennyit kellene megtanulni. De úgy tűnik, nagyon nehezen leküzdhető gátakba ütközik. Eredetileg "leküzdhetetlen"-t írtam, de várjuk az új évet optimistán. Tudják: a pesszimistának mindig igaza van, de miben van az öröme?

2015. 12. 27.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1