Miért utálnak emberek más embereket, különösen ismeretlenül? - kérdezte valaki tőlem tegnap. A korrekt válasz az volna, hogy "csak", de ennek ellenére megpróbálom tisztességesen megválaszolni. Először is: a mai ember korántsem nagyon agresszív. Annyira, mint elődei voltak, vagy annyira, mint főemlős-társai, biztosan nem. Kedves pártalapító társam-barátom szokta idézni Csányi Vilmost. Ha egy hetes buszt nem emberekkel, hanem csimpánzokkal töltenénk meg, írja Csányi, egy sem jutna élve a végállomásra. Miért nyújtunk kezet? Hogy megmutassuk, NINCS BENNE FEGYVER, folytatja a barátom. Két neandervölgyi ősember aligha parolázott volna. Még az se nagyon régi, hogy egyáltalán hátat merünk egymásnak fordítani. (A bizalmat és önfelajánlást fejezi ki egy máig élő katonai szokás is. A lovagi küzdelmek végén, a király előtt a győztes jobbkezével felcsapta a sisakrostélyát: ebből a mozdulatból lett a tisztelgés.)
Az idegenség azonban - ha legyűri, ha nem - mindig mindenkiben ellenérzéseket/félelmet kelt és keltett. Mindegy, hogy miért idegen, csak idegen. A zsidó, cigány, homoszexuális, román, orosz - kifejezetten olyan jellemzőket írtam le, amelyekről nem tehetnek a velük megtiszteltek - minősítés négy szóval így foglalható össze: nem olyan, mint mi. Nevetséges dolgok is épp elegendőek ehhez, például az eltérő kedvenc futballcsapat, vagy Szathmári Sándor Kazohiniájában a négyzet és kör egy-egy rúdon. Ezek ürügyek. Nem mások: ürügyek. A megszálló hadseregek katonái nem csak azért erőszakolják meg a nőket, mert olyanuk van, vagy mert az ellenséget meg akarják alázni. Ősi ösztöntől vezérelve: ha már nem tudják elrabolni és magukkal vinni őket, mint a rómaiak a szabin nőket, akkor legalább a magvukat széthintsék a legyőzöttek között. Magukévá tegyék őket, de erről később.
Az idegenek utálata az állatvilágban attól is független, hogy az állat magányos vagy társas életet él-e. Két jegesmedve találkozásából, még ha eltérő neműek is, párzási időn kívül semmi jó nem származik. Ha ráadásul az egyik bocs, a másik felnőtt hím, akkor utóbbi általában zsákmánynak tekinti az előbbit, és ha tudja, elejti. Ha a veresegyházi - emberhez szokott - farkasfalkákból mondjuk sérülései kezelése végett kiemelnek egy állatot, soha többé nem lehet visszarakni a többiek közé (ezért aztán a legvégső esetben élnek csak vele).
Mit mond a tradíció? Kezdjük az Újszövetséggel. "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat" - kevesen vannak, akik ezt nem ismerik. De az Újszövetség csak idézi Mózes harmadik könyvét (19:18). Létezik egy másik változata is: "ami néked nem tetszik, azt ne tedd másnak". Így állt a Didache című őskeresztény térítőkátéban. Ezt az írást a korai keresztények átvették és átformálták. Eredetileg mint ZSIDÓ térítőkáté lett ismertté (a judaizmus a kereszténység megerősödéséig térítővallás volt). A mondat pedig Hillél rabbitól származik, és a Talmudban volt először leírva. Nade miért? - kérdezi most a kedves Olvasó. Miért kell szeretnem a felebarátomat? Erre is a talmudisták adják meg a választ: MERT TE VAGY A FELEBARÁTOD. A hinduista-buddhista gyökerű hagyomány, összhangban a szolipszizmussal (solus ipse, egyedül önmagam: az ALANY egyetlenségét tanító filozófiai irányzat) azt mondja, hogy a heteron (a "más") az ÁT NEM ÉLT AUTON (át nem élt önmagam). Mi volt a delphoi jósdára felírva? Gnóthi szeauton. ISMERD MEG ÖNMAGAD. A világ, saját sorsunk kulcsa önmagunkban van. Természetesen nem perszonális (személyes) önmagunkban, hanem ALANYI önmagunkban.
Hogyan lehet a heteront autonként felismerni (nem autonná tenni, mert voltaképpen mindig is auton)? Úgy, ahogy az előbb leírtam: MEGISMERÉSSEL. Az ismeret - bizonyos aspektusból - PUSZTÍTÓ aktus. Valójában nem pusztító, de ameddig a "más"-t "más"-nak tekintjük, addig bizony pusztító. Még a nyelv is ezt fejezi ki. "Falja a könyveket." "Habzsolja a betűket." "Minden tudást elnyel." Sőt: "megismeré Ádám az ő feleségét, ez szült, és nevezte Káinnak." Más szóval: MAGÁÉVÁ TETTE. Nem csak a Biblia hívja megismerésnek a nemi aktust, de a régi magyar nyelv is: "nem ismert még férfit." Hát hogyne ismert volna, a faluvégen lakó Jancsi bácsitól a juhászbojtárig, csak ÚGY nem ismert. És mi történik ha az ember felfal, felhabzsol, elnyel valamit? Az övé lesz. Sőt Ő MAGA LESZ, és az a valami már nem lesz, mert ettől kezdve az is ő. Tehát mire van szükségünk, drága felebarátaim, ha el akarjuk kerülni az ösztönös ellenérzéseket? Ismeretekre. Annak az embernek/állatnak/dolognak a megismerésére, ami ellen hadakozunk. És mi az első lépés? A SZERETET. Nem az a szirupos ragacs, amivé ez a szó közönségesen devalválódott, hanem a régi görög értelme, az agapé. Az ANNAK ELLENÉRE VALÓ SZERETET.
2013. 02. 24.