(a szavak)
"Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ." (József Attila)
"...míg te a szavaktól s az általuk képviselt fogalmaktól szenvedsz, én élek, s ettől." (H. M.)
Míg te Álomországban jársz, addig én... addig én... édes Istenem, de hiszen még egy dallamot sem tudok eldúdolni szavak nélkül! Szó-e a dó, re, mi, fa, szó, la, ti? Szó-e a hm, dú, di, tu, tá, ti, rá? Szó az a betűhalmaz, ami jelent valamit. Az efféléknek nincs értelmes jelentésük. De JELENTÉSÜK van. Akár a csatt-nak, csett-nek, zutty-nak, loccs-nak, puff-nak. Hangutánzó szavak. Hangutánzó hangok szülői. Elénekelve...nem AZ a patak csobog, nem AZ a vonat kattog a síneken, hanem az... ÉN patakom. Az ÉN vonatom. Az én álmom. Az én mesém.
Amit, ha meghallgatsz, a te meséddé válik. A te álmoddá. Én csak melletted ülök, de te fogod megálmodni. Én vagyok a varázslóinas, de te vagy a Varázsló. Mindent te fogsz megálmodni. Lehetnék vonat, lehetnék patak, de... nem én vagyok a vonat. A patak sem vagyok. Szó vagyok neked. Szó magam is. Szavak továbbadója. Szavak költője. A szavak inasa. De milyen szavaké!
AZ a vonat, a TE vonatod, bárhová vihet. Oda, ahová akarod. Ha nem akarsz akarni, akkor oda is, ahová nem akarod. De úgy is a te vonatod marad. Elvihet a hegyekbe, elvihet a tengerhez. Elvihet az erdőbe, és elvihet a sivatagba. Elvihet a törpékhez, és elvihet az óriásokhoz. Elvihet az Élet Tavához, és elvihet a Halál Árnya Kapuihoz is.
Itt ez a végtelen nagyvilág. Itt, bennem. Belém került, szavak által. Érzések által, mondod. De gyönyörű! - KIÁLTASZ fel mégis, ha gyönyörűt látsz. Ha gyönyörűt HALLASZ. Ha gyönyörűt OLVASOL. Vagyis...igen. Ha gyönyörűt ÉRZEL.
Beleharapok a világba, és elolvad a számban. Beleharapok abba az álomba, amit nagyvilágnak NEVEZTEM el, ízlelgetem, és egy másik álommá olvad a számban. Belém harapsz, és a te szádban egy harmadikká olvadok.
"Miközben itt ülök, és írok..." - olvasom a leveled. És egyszerre ketten leszünk. Te bennem, a világ benned. Ülünk egy oroszlánfejes trónuson, óriási, diófa íróasztalunknál, ahol már a nagyapánk is dolgozott, és aranyhegyű tollal szántjuk a papírt. Ugyan, rázod a fejed nevetve, amikor találkozunk, ez csak egy ócska műanyag asztal volt az éjszakai műszak szünetében, tele morzsával és párizsihéjjal, meg egy támla nélküli, billegő műanyag szék. "Odabaszom a füzeted a fejedhez" - ordította a művezető -, "ha még egyszer lekésed a gépindulást."
"Én a támla nélküli széktől szenvedek", mondod, "a műanyag asztaltól és a művezetőtől, aki beleveri az orrom. Nem is írtam róluk egyetlen szót sem. Ez az élet."
Így aztán nem tudtam a TE álmodat álmodni. Pedig talán megenyhült volna a művezető. Kis gödröcskék jelentek volna meg a bajsza két oldalán, nevetőráncok a szeme sarkában, és azt mondta volna: "Mintha magamat látnám, amikor megismertem a feleségemet...na söprés befelé, mert ha a nagyfőnök észrevesz..."
De nem szenvedtem. Nem. Az oroszlánfejes trónusokat nem szenvedőknek találták ki.
2015. 05. 21.