Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

A hetvenes években bölcsészkarra járó ismerőseimet igazoltatták. - Hol tanulnak? - kérdezte a rendőr. - ELTE BTK - felelték. - Bocsánat - mondta a rendőr, és tisztelettel visszaadta az igazolványokat.
A bűn fogalmát a büntető törvénykönyv, vagyis a BTK ekképp határozza meg: bűn az, amire a törvény büntetés kiszabását rendeli. Pál apostol sem fogalmaz másként: "a bűn ismerete a törvény általvagyon". Ugyanaz a Pál apostol mondta azt is, hogy "mindent szabad nékem, de nem minden használ". Még e kettő konklúzióját is levonta, az elsőnek idézett megállapítás előtt: "azt tartjuk tehát, hogy a törvény cselekedeteitől egy test sem igazul meg ő előtte". Az ember HIT által igazul meg, fűzi hozzá, a törvény cselekedetei NÉLKÜL. Szó szerint idéztem, fejből, hogy melyik fordításból, azt ne kérje számon rajtam a kedves Olvasó. Valószínűleg Károli. Messze az a legszebb.

A tarzuszi (tarszoszi) Pál eredetileg farizeus volt, annak a zsidó irányzatnak a híve, amelyből a mai rabbinikus felfogás kinőtt. Hja, a Templom már a múlté, és hogy mi van a helyén, arra hithű ortodoxnak még gondolni is borzalom. Kellett a Prófétának épp innét a mennyekbe emelkedni szárnyas lova, Burak hátán. De Mohamed pragmatikus ember volt: nagyon jól tudta, mit miért csinál és híresztel. Akárcsak Pál, született Saul. A pogányok apostola, aki szigorúan (és nem szigorúan) véve nem is volt apostol, tekintve, hogy soha nem találkozott (az ember) Krisztussal, tanítványságról már nem is beszélve. Küzdött is érte eleget.
Mi is történt, kedves felebarátaim? Adva van egy egykori sátorkészítő, aki abban a szerencsében részesül, hogy kora leghíresebb rabbijánál, Gamaliélnél tanulhat.
Rábbán Gamaliél ha-Záken Hillél rabbi unokája, a Szanhedrin, Főtanács elnöke volt, a Szóbeli Tan egyik nagy farizeusi iskolája, a Bét - szó szerint: ház - Hillél képviselője. (A másik iskola a Bét Sammáj volt.) Tudni kell a kedves Olvasónak, hogy zsidó teológia nem létezik. Az a kereszténység privilégiuma. Vagy ha létezik, ennyiben foglalható össze: Ő VAN. A zsidó vallás a Tóra köré összpontosul. A "tóra" szó jelentése: "tanítás", "intés", "eligazítás", "papi döntvény", "szabály", "TÖRVÉNY". A zsidó vallás arról szól, hogyan kell a törvényt megtartani. Minden egyéb spekuláció (persze a spekulánsok nem így hívják, de attól még az).
Nos, adva volt egy farizeus, aki mindenkit szívből utált, aki mást gondolt, mint a farizeusok. Mindenkit szívből utált, AKI NEM TARTOTTA MINDENEK FELETTINEK A FARIZEUSOK ÁLTAL HIRDETETT ÉS ÉRTELMEZETT TÖRVÉNYT. Alacsony (Pál: "kicsi") volt, kopasz és púpos. Majdnem schopenhaueri érzésekkel viseltetett a szebbik nem iránt. Egy volt a sok farizeus között. Ő, aki kora egyik legragyogóbb elméjének bizonyult, de ehhez előbb... Pállá kellett változnia. Hogy pedig Pállá változzon, a Törvényt másodlagosnak kellett tekintenie. Felülírhatónak. Szükséges rossznak, de semmiképpen nem belépőnek az üdvösségbe. - Hogy hova? - ráncolja most össze homlokát a judaizmusban kicsit járatos Olvasó. Hát igen, üdvösségre is szükség volt, meg sok másra. Többek között Messiásra, aki eljött, de mert a Messiás (Felkent) lényege a jövőben rejlik, MÉG EGYSZER EL FOG JÖNNI, és az lesz a végleges. A MÁR ELJÖTT Messiás... aki láthatólag SEMMIN NEM VÁLTOZTAT, tehát nem lehet Messiás... akire ráadásul azt mondják, hogy Isten... Hogy a kornál maradjunk, ez egy akkori, törvénytisztelő zsidó szemében nem sokban különbözött Caligula szobrának (tervbe vett, de végre nem hajtott) elhelyezéséig a jeruzsálemi Szentélyben. Vagy a Törvény, vagy Krisztus. És Saul ott, a damaszkuszi úton választott. Valószínűleg már előbb érett benne a gondolat, de ott hajtotta végre. Ott lett Pál apostol, katolikus elnevezéssel Szent Pál.

De, mosolyog a bibliaismerő Olvasó, már Krisztus (Krisztosz a Messiah-Messiás görög fordítása) is ugyanezt választotta. Vagy ha nem Krisztus, az evangélisták, akik róla írtak. Teljesen mindegy. A történeti Krisztus legfeljebb érdekesség. Krisztus a tapasztalt Krisztus. "Bloß Gott ist nicht Gott... Der Gott, der sich offenbart, ist Gott." "Pusztán az 'Isten', nem Isten... Az Isten a KINYILATKOZTATOTT Isten." Karl Barth, a modern krisztocentrikus ("solus Christus", "egyedül Krisztus") protestáns teológia prominense írta ezeket.
Krisztus egész életével felülírta a Törvényt. A törvény ÉRTELMÉRE koncentrált, nem a mindenek felettiségére. Az értelem, mint oly sokszor megállapítottuk, CÉLIRÁNYOSSÁG. Az (emberi) törvény célja az (emberi) társadalom fenntartása. Ha a természet Isten rendelése, akkor az ember, mint társas lény is Isten rendelése. Akkor a törvény célja semmi egyéb nem lehet, mint az egyén és a mindenkori társadalom szinkronba hozása. Miért "mindenkori"? - Változik a társadalom? - teheti fel a kérdést az Olvasó. Van Istenen kívül, ami nem változik? Ha pedig nincs, akkor a társadalom miért lenne kivétel? Van örök emberi törvény? Hogy lehetne? És akkor az isteni (természeti) törvény? Ha Isten örök, az csak örök?

Igen, az örök. Az arról szól, hogy ez és ez így és így működik. Kijelentés, nem feltételes kijelentés. Másképp nem tud működni. De Isten (a természet) csak a keretet adta meg. A szerkezetet. A struktúrát. Minden egyebet nekünk kell kibogarászni. Ahogy a történelem nem ismétli önmagát, úgy a törvény sem lehet állandó. Hogy jobban értse az Olvasó: a törvény a TÖRVÉNY értelmezése. Lefordítása és aktualizálása. Attól a perctől, hogy megmerevedik, és állandónak tekintjük, vége. Értelmét veszti, mert egy RÉGEBBI célt követ.
Ezért írták a Talmudot. Elég sokáig írták, aztán abbahagyták. Mára már hagyomány. Nem vezet sehova, hacsak a felesleges elégedettség pillanatnyi állapotához nem, már amennyiben véletlenül sikerül mind a hatszáz-valahány szabályt betartani. De általában nem sikerül.

Folytatjuk.

2014. 07. 02.
 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1