Költözés utolsó fázisai. Bizonyos okokból még egy kicsit a régi lakásomban kellett maradnom. Mármost rólam tudnivaló, hogy - finoman szólva - nem vagyok tyúkokkal fekvő. Ehhez képest (mi van ma? kedd?) tegnap, azaz hétfőn REGGEL FÉL NYOLCKOR megjelent az új tulajdonos egy csapat munkással, hogy most aztán kezdik a fúrás-faragást. A Mester nem vár. És el is kezdték, azon nyomban. Ott álltam kábán és bután, miközben boszorkányos gyorsasággal szedték fel alattam a parkettát. Végül már csak az ágyam maradt, és benne egy éjszakám, azaz ma reggel hatig négy egész órám. Akkor fogtam magam, és kimentem a hajnali hegyre két órát. De ez már az újkor, ami mától kezdődik talán. Talán lesz egy még újabb kor is, ki tudja.
Szóval a Mester, miközben munkásai sürögtek-forogtak, konzultált a megbízóval. Hova tegyenek energiatakarékos izzókat? A vécébe? Hát oda mindenképpen kell, vélekedett a Mester. Hiszen az ember otthoni idejének tetemes részét ott tölti. De MINDENHOVA mégsem szükségesek. Kurva drága az ilyen izzó, oda, ahová ritkán térünk be, teljesen felesleges. Végül, számtalan szempont figyelembevételével sikerült azonosítani a felesleges helyiséget.
A fürdőszoba volt az.
Nade csoda, gyerekek. Csoda. Megint, hét év óta először Dublinerst hallgatok egy valódi HI-fi toronyból. Húsz évvel ezelőtti szupertechnika, de most, a puszta falak, dohos padló és idegtépő várakozás, hogy mikor szólal meg az a rohadt vekker, szóval mindezek után maga a csoda.
Még a nyolcadik kerületi cigányok - Guy Ritchie interpretálásában cigók - ordítozásán is sokat tompít.
Újabb megerősítést kapott a felismerés, hogy a boldogság elérésének a legmegbízhatóbb módja, ha az ember egy nagy követ tesz a cipőjébe.
Baromi boldog lesz, amikor leveszi.
2013. 07. 03.