Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

A diktátor fogalma a /megvalósíthatatlan és soha nem volt/ DEMOKRÁCIÁHOZ kötődik, ellentétben a ZSARNOKSÁGGAL, amely a monarchiához. Most a legismertebb diktátorok közül fogom leírni néhányuk életének UTOLSÓ szakaszát, különös tekintettel halálukra és haláluk utáni megítélésükre, az ókortól a legújabb korig.
 
Periklészről azt tanítják az iskolai tankönyvek, hogy az athéni demokrácia úttörője volt. Az athéni demokrácia Thuküdidész szerint "névleg ugyan demokrácia volt, gyakorlatilag azonban a legelső ember uralma", melyet Periklész úgy irányított, hogy "nem szólalt fel minden ügyben. Hagyta, hogy a kevésbé fontos ügyeket barátai, szónokai intézzék." Periklész két támasza A NÉP KÜLÖNBÖZŐ ELŐNYÖKKEL MEGNYERT RÉTEGEI és a CSALÁDI ELIT voltak /minden hasonlóság a mai -például magyar- politikai élettel kizárólag a véletlen műve lehet/. Periklészt élete végén a nem kis részben neki köszönhető, Spártával vívott, keserves és végül elvesztett peloponnészoszi háború és járványok gyötörte város éléről elmozdították. Később visszahívták ugyan, de Kr.e. 429-ben tífuszban meghalt.
 
Gaius Julius Caesart, Róma örökös diktátorát Kr. e. 44. március idusán a Theatrum Pompeium előtt érte huszonhárom tőrdöfés szenátusi összeesküvők kezétől. Egykori triumvirtársa, az általa legyőzött Pompeius szobra lábánál lehelte ki lelkét.
 
Oliver Cromwell, Anglia Lord Protectora, az Angol Köztársaság létrehozója ugyan természetes halállal távozott ez árnyékvilágból 1658. szeptember 3-án, de két évvel később tetemét kiásták, lefejezték és a koponyát közszemlére tették. Egy szélvihar lesodorta a póznáról, és nyoma veszett. Mint királygyilkos és népírtó maradt fenn az emberiség emlékezetében.
 
Bonaparte Napóleon, a Francia Köztársaság egykori császára 1815. október 15-én érkezett meg végleges száműzetése színhelyére, Szent Ilona szigetére. Fogvatartói és gyomorrákja még öt és fél évig, 1821. május 5-ig gyötörték, amíg lelkét és felismerhetetlenségig felpuffadt testét a halál végül megváltotta. Mellszobra a tizenkilencedik század POLGÁRI lakásainak elmaradhatatlan dísztárgya volt.
 
Kossuth Lajos, egy meghatározhatatlan államformájú, köztársasággal kacérkodó ország majdnem-diktátora 1849. augusztus 11-én lemondott, majd az általa háborúba taszított Magyarországot elhagyva elmenekült. 1879-ben, tehát TIZENKÉT évvel a kiegyezés után megfosztották állampolgárságától. Negyvennégy és fél év száműzetés után, 1894. március 20-án Torinóban csukta le örökre szemét.
 
Vlagyimir Iljics Uljanov-Lenin 1924. január 21-én halt meg. Utolsó éveiben elhatalmasodott rajta a szifilitikus idiotizmus. Három agyvérzés érte, állapotát csak súlyosbította az ellene állítólag a /félvak/ Fanny Kaplan által elkövetett merénylet. A harmadik agyvérzés után szinte teljesen elfelejtett beszélni. Néhány szót azért ki tudott mondani, utolsó szavai ezek voltak: "ó, az ördög...az ördög."
 
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili-Sztálinnal a hivatalos papírok szerint agyvérzés végzett 1953. március 5-én. Elterjedt -Berija dicsekvése után- az a verzió is, hogy megmérgezték. Akárhogy is, rosszulléte után tizenegy /!/ óráig hagyták szenvedni orvosi segítség nélkül. Az ágya mellett álló Berija, amikor úgy látszott, jobban van, térdre esett, és csókolgatni kezdte a kezét, amikor rosszabbul lett, s végül meghalt, felsóhajtott: "megdöglött végre a disznó".
 
1945. április 28-án, az akkor már csak a Salói Fasiszta Szociális Köztársaság német katonaköpenyben, német teherautón, német katonák közt menekülő Ducéjét, Benito Mussolinit az olasz partizánok elfogták. Egy Valerio fedőnevű százados szeretőjével, az önként mellette maradó Claretta Petaccival együtt lelőtte, holttestüket Milánó egyik terén lábuknál fogva felakasztva közszemlére tették.
 
Két nappal Mussolini halála után, 1945. április 30-án a berlini Führerbunkerben öngyilkos lett német barátja, Adolf Hitler is. Ő sem egyedül ment a halálba, hanem az utolsó órában feleségül vett szeretőjével, Eva Braunnal. Hitler méregkapszulára harapott és főbe lőtte magát, Eva Braun a méregnél maradt. Holttestüket a bunker udvarán benzinnel leöntötték és elégették. Hitler állítólagos állkapcsát és koponyatöredékét ma legnagyobb ellensége fővárosában, Moszkvában őrzik.
 
Rákosi-Rosenfeld Mátyást 1956. július 18-án első titkári tisztségéből leváltották, majd a Szovjetunióba távozott. Először Moszkvába, majd a Fekete-tenger melletti Krasznodarba, innét a kirgizisztáni Tokmakba telepítették, végül Gorkijban halt meg 1971. február 5-én. A kommunista pártból még 1962-ben kizárták. Urnáját hazahozták, a Farkasréti temetőben helyezték el. Miután ismeretlenek többször szarral kenték be, minden azonosításra alkalmas jelet eltávolítottak róla.
 
Kádár-Csermanek János 1989. július 6-án távozott az élők sorából, azon a napon, amikor legfőbb riválisa, az általa koncepciós eljárás után kivégeztetett Nagy Imre egykori miniszterelnök rehabilitációját a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették. A"rendszerváltás" megélésétől már megkímélte a sors. 2007. május 2-án sírját feltörték, csontjai egy részét a koponyájával elvitték. A nyomozást eredménytelenül lezárták, a csontoknak azóta nyoma veszett.
 
Ende gut, alles gut, minden jó, ha a vége jó, mondja a német és a magyar.
Jó volt?
 
2010.10.10.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1