Jákob létrája, ami ma többnyire NEM Jákob létrája. És aki rátette a lábát, általában nem Jákob. A Leiter Jakab sokkal közelebb áll hozzá. Van, akit a csúcsra visz (ami ezúttal korántsem azonos a mennyekkel), és van, aki visszazuhan a földre, de ő ezt akár pokolnak is érezheti. Hogy is írta Styron a Házam lángra gyullad előszavában? Pontosabban nem is ő írta, hanem a londoni Szent Pál székesegyház egykori esperese. "Mely kínzatás nem nászi ágy, mely féregnek rágása nem csiklándó öröm." Negyven éve olvastam, nincs meg, ha nem pontos, bocsánatot kérek. De talán pontos. Van rá esély.
A politika - a mai politika sem - nem több, mint egy létra. Modern időkben baráti társaságból indul, kocsmaasztaltól, rendelőintézetek várószobájából, munkahelyi büfékből, családi körből. Folytatódik különböző lakásokban, kölcsönkapott vagy pár órára kibérelt termekben, később hivatalos irodákban, székházakban, párnázott ajtók mögött. Az első fok az ÉRZELEM. Középen kezdődik az ELKÉPZELÉS, a végén az ÉRDEK. Ahogy halad a törekvő felfelé, kezd vegyülni az érzelmeibe ideológia. Amikor az ideológia már teljesen rátelepedett az érzelmekre, megjelenik a pragmatizmus Anonymus-csuhájában az érdek. A végére már csak ez marad. A hivatásos testvérré lett egykori laikus testvér úgy veszítette el addigra az érzelmeit és az eszméit, hogy azt hiszi, megtartotta őket. "Emlékezem a futásra, noha még nem futottam, emlékezem a cirógatásra, noha még nem cirógattak, emlékezem az étel ízére, noha még nem forgattam a számban, emlékezem a halálra, noha még meg sem születtem" - mondja a Defensor.
A létra tetején nem szabadság vár. Éppen az ellenkezője vár: kényszerű döntések sorozata. A csúcs ugyanis nem FENT van, hanem BENT. A csúcs kizárólag jelképesen csúcs, mint egy hatalmi piramis csúcsa. A valóság nem piramis, hanem egy irdatlan nagy gömb. A létra ennek a belsejébe vezet, egészen a centrumig. Oda, ahonnét nincs szabadulása annak, aki ragaszkodik a hatalomhoz. Minden, az összes ember, intézmény, testület, a megszámlálhatatlan maghéj mind ott feszül körülötte, egyetlen szabad vagy őszinte mozdulatot sem engedélyezve neki. A gömb centruma nem a függetlenséget, hanem az abszolút függőséget jelenti. A teljes önfeladást. A létra itt véget ér. Innét már csak kétfelé lehet jutni: vissza a perifériára, vagy a halálba.
Egyikben sincs semmi rossz, ha a csúcsig jutott nem ragaszkodik a hatalomhoz. Ha a létrát önmegvalósítási útnak fogja föl, ahol az út vége a személyiség feloldódása. Ahol már csak a pontszerű, nem személyes "én" - sőt, "ÉN" - marad. Ahol a személyiség és a világ centruma EGYBEESIK. És ahol már - ezért a pontszerűség, mint hasonlat - az egykori törekvő semmiféle kényszernek nincs többé alávetve. Csak az egyik nézetben halt meg, vagy veszítette el a hatalmát. A másik, örökkévalóság felőli nézetben csak mint személyiség halt meg vagy bukott, de mint "ÉN" időtlen változatlanságban ottmaradt. Így, Karácsony táján elég, ha a kedves Olvasó egy bizonyos Jehosua ben Joszefre (mások szerint Mariamra), József (Mária) fia Jehosuára, rövidítve Jesuára, görögösen Iészuszra, magyarul Jézusra gondol. Akinek a nevéhez keresztre feszítése óta a Krisztust is hozzákapcsolják, amely megfelel a héber Masiahnak, görögösen Messiásnak, görögre lefordítva Krisztosznak, ami magyarul Felkentet jelent. "Vagyok, aki vagyok", mondta már az Ószövetségben. "Vagyok, aki VAN", lehet fordítani másképp.
A baj akkor következik be, ha a törekvő abban a tévképzetben törekszik, hogy a létra teteje maga a személyes hatalom és kötetlenség. Ekkor válik Leiter Jakabbá. Leiter Viktorrá. Leiter Ferencet azért nem írok, mert ő megrekedt valahol középen. Még valószínűleg nem vesztette el sem az érzelmeit, sem az eszméit. Leiter Gáborról pedig könnyen el tudom képzelni, hogy eleve a felső harmadról kezdett.
Leiter Jakab számára akkor is csak periféria létezik, ha formálisan a centrumba kerül. Semmi földöntúli. Maga a FÖLD. A valóságos Gyehenna, amelyet görögül így, arámul Gé-Hinnonnak, héberül Hinnon-völgynek neveztek, illetve neveznek, Jeremiás próféta pedig az Öldöklés Völgyének. Ott volt a Tófet, a Tűznek Helye is, az a hely, ahol a gyermekeket megégették Molochnak, a Tűzistennek, akit az asszírok Nergal, a pokol isteneként imádtak.
A Hely, Amire Köpnek.
2012. 12. 11.