Nem mondom el az életrajzát. Nézzék meg a filmsorozatot, vagy inkább olvassanak utána komolyabb könyvekben. 1541, Buda megszállása és a hódoltság hivatalos kezdete előtt négyszer vezetett hadat Magyarországra, akkor viszont nem harcolni jött elsősorban, hanem a Szapolyai (I.) János király halálával kialakult viszonyokat tisztázni. A harcot nem úszta meg, mert Buda alatt összefutott a várra pályázó báró Wilhelm von Roggendorf császári hadvezérrel, akinek a seregét szétverte, a cseles megszállást azutánra kellett halasztania. Négy újabb hadjárat következett, hol a szultánnal, hol nélküle, mígnem 1566. szeptember hatodikán Szigetvár alatt öregségben és betegségben kilehelte lelkét. Az ostrom javában tartott, és a nagyvezír, Szokollu Mohamed nem kockáztathatta a haderő demoralizálódását: felöltöztette a holttestet és kiültette a szultáni sátor elé. Két nap múlva, szeptember nyolcadikán egy döntő rohammal a törökök bevették a várat. Ugyan nem a kirohanásban halálát lelő Zrínyi Miklós gróf ölte meg, ahogy dédunokája 1647-48 telén a hó diktálta hadakozási kényszerszünet szülte unalmában - a Szigeti veszedelem-ben - leírta, de azért egy ideig még nem szellőztették a halálát. Még utódja, II. Szelim szultán is csak szeptember 22-én tudta meg, Nándorfehérvárott, azaz a mai Belgrádban.
Szulejmán Magyarországot elsősorban nem kívánatos zsákmánynak, hanem az Aranyalma (a bécsi Stephansdom tornyán levő gömb után Bécset nevezték így el a törökök) megszerzésére irányuló felvonulási területnek tekintette. Szórakoztatásul idemásolom egy (saját) írás (Az aranyalma - hmp-hikszosz.hu) részletét: "Amikor Nagy Szulejmán után új szultánt koronáztak, a szultán az Isztambulon kívül eső koronázási helyről elsőként a janicsárok isztambuli laktanyája elé lovagolt vissza. A laktanya előtt a hatvanegyes íjászszázad parancsnoka egy sörbettel teli kupát nyújtott át neki. A szultán kiitta a sörbetet, majd az üres kupát arannyal megtöltve ezekkel a szavakkal adta vissza: 'Kizil Elmada görüsürüz!", azaz "Találkozunk az Aranyalmánál!' Az aranyalma története Bécs 1529-es ostromáig nyúlik vissza. Az ostrom elhúzódott, Szulejmán pedig tudta, hogy ha nem akarja elveszíteni egész seregét a rövidesen megérkező télben, vissza kell vonulnia. Rámutatott a Stephansdom déli, legmagasabb tornyára, és ezt mondta: 'Most le kell mondanunk Bécs bevételéről, de tudom, egy napon sikerülni fog. Addig is azt akarom, ez a torony az én jelemet viselje!' Cserét ajánlott a császárnak. Nem löveti szét a Simmeringen álló ágyúival a tornyot, ha cserébe felrakják a tetejére azt az aranygömböt, amit küld. A császár elfogadta a cserét, felrakatta a gömböt, amit később sem szedtek le, csak (Ferdinánd, a császár testvére parancsára) egy keresztet tűztek a tetejére. Ettől kezdve a Kizil Elma, aranyalma az oszmán szóhasználatban is a Bécs által jelképezett, legyőzendő császári hatalmat jelképezte."
Felvonulási és hadtápterületnek tekintették három évszázaddal korábban a mongolok, négy évszázaddal később a szovjetek is. Csodaszarvas ide, csodaszarvas oda, nem mindenkinek csorog a nyála a Kárpát-medencéért.
A törökök pusztítása egy mindmáig érvényes hadászati alapelvből következett. Jiktilár-jaktilár, felégetni és elpusztítani. Így jártak el például a modern, humánus és liberális amerikaiak is Vietnamban (az ő változatukban kutasd-és-pusztítsd volt). Nem Szulejmán gonosz találmánya, és nem ő az egyedüli, aki alkalmazta. De mindegy is.
Szulejmánnak nem azért állítottak és akarnak állítani Magyarországon emlékművet, amit Magyarországon művelt. Azért akarnak emlékművet állítani neki, mert itt halt meg. A budai Várban is van emlékműve az utolsó budai pasának, a 70 éves korában, karddal a kezében 1686. szeptember 2-án (négy nap híján napra pontosan Szulejmán halála után 120 évvel) elesett Abdurrahman Abdi Arnautnak. Elég nagyképű felirattal - "hős ellenfél volt" -, nem csak azért, mert a várat Lotaringiai Károly herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vette be némi magyar segédlettel, hanem azért is, mert Magyarország akkor a törökök SZÖVETSÉGESE volt, de ez most mellékes.
Más ok nincs, de más okra nincs is szükség az emlékműhöz. Hogy mennyiben vagyunk a törökök rokonai (valamennyire azok vagyunk), mi történt a hódoltság alatt (jó is történt, rossz is történt), jobb lett-e utána (erről Buda korabeli lakói és a nem katolikus népesség en bloc elég érdekes véleményt formálnának), vagy rosszabb, szintén mellékes. Az is mellékes, hogy az Oszmán Birodalom minőségileg-szellemileg felülmúlta-e az 1526-os Magyar Királyságot (nagyságrendekkel felülmúlta), avagy nem. Hogy hány olyan csodálatos katonatestvériség (egyben dervisrend) létezett a történelem folyamán, mint a janicsárság. Mindezek mellékesek. Még az is mellékes, hogy Szulejmán uralkodó volt és nem egyszerű katona. Itt esett el, ha képletesen is.
Gondoljanak úgy az emlékművére, mint egy katonasírra, amelyből annyi van szerte a világon, a rudkinói (Voronyezs megye, Oroszország) magyar katonai temetőtől az amerikai-brit bombázók temetőjéig Solymáron. Mindjárt könnyebb lesz elfogadni.
2016. 06. 02.