Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Első osztálytól kötelező lesz az erkölcstan. Nyilván tankönyve is lesz onnantól, hogy a kispajtások megtanultak olvasni. Az is szinte biztos, hogy - ezeréves keresztény hagyományainknak megfelelően - bőségesen merít majd a Bibliából. Mindjárt az elején található Káin és Ábel megható története. A büszke pásztor, Káin apró botlásáról szól. Megbűnhődött érte: szegénynek menekülnie kellett. Az Édentől, ahol most mi lakunk, keletre telepedett le, még számos utódot nemzett, és késő öreg korában, az élettel megelégedve adta vissza lelkét Teremtőjének.

 

 

Noénak, a bárkaépítőnek is volt egy kis hibája: szerette a bort. Nem, gyerekek, nem mondjuk, hogy alkoholista volt, olyanok csak a hanyatló Nyugaton élnek. Gyakran a sárga földig leitta magát. Egy szép napon szokásához híven a sátrában fetrengett anyaszült meztelenül, amikor középső fia, Kám, a kánaániták ősatyja belépett, és „meglátta meztelenségét”. Hogy pontosan mit is ért ez alatt a Biblia, ne részletezzük, gyerekek. Mindenesetre nem lehetett valami szép dolog, ha Noé olyan haragra lobbant utána, hogy elátkozta Kámot. Kám sem bölcs nem volt, sem hallgatni nem tudott ugyanis: elmondta a dolgot bátyjának és öccsének, minden sémiták atyjának, Szemnek, és Jáfetnek, akik betakarták apjukat, majd a legelső adandó alkalommal kipakoltak neki.

 

De más borkedvelőkről is ír a Biblia kedves anekdotákat. Itt van például Lót, Ábrahám unokaöccse. Lót Szodomában lakott, melyet vétkei miatt az Úr elpusztításra ítélt. Hogy mi is volt pontosan ez a vétek, bármely lexikonban megtaláljátok „szodómia” címszó alatt. Nos, Ábrahám, már csak a rokoni kapcsolatok miatt is, alkudozni kezdett az Úrral, hogy hány igaz embernek kellene Szodomában lakni ahhoz, hogy az Úr megkímélje a várost. Végül tízben maradtak. Miután a helyzet tisztázására küldött két angyal is épphogy megmenekült – Lót jóvoltából – a megbecstelenítéstől, Szodoma elpusztult. Lót elmenekült. Magával vitte egész családját, két lányát és feleségét, de felesége, az Úr határozott tiltása ellenére hátranézett az égő városra, és sóoszloppá változott. Lót lányaival, és az általa olyannyira kedvelt itallal nemsokára a hegyek között találta magát. Ameddig a szem ellátott, hegyek és hegyek magasodtak, sehol egy férfi, kivéve Lótot. A két leányka hamar megérezte a biológiai szükség parancsoló szavát. A szükség nagy úr, és törvényt is bont: leitatták apjukat – akinek vélhetően nem volt sok kifogása ez ellen -, és gyermeket nemzettek vele. Két fiú született: Moáb, a moábiták ősatyja, és Ammon, az ammonitáké.

 

A kis Józsefet testvérkéi, akikből később Izrael törzseinek alapító atyái lettek, egy kútban helyezték el, hogy védjék a nagy forróságtól. Evégből le is vetkőztették. Később aztán, hogy ne kelljen az ő nehéz életüket élnie, eladták egy izmaelita karavánnak, amely Egyiptomba tartott. Ezt nevezzük, gyerekek, pozitív diszkriminációnak. Végül József be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: magas tisztségre emelkedett, és hálából, amit érte tettek, felemelte testvéreit is.

 

Mindjárt utána olvashatjátok Onán bácsi történetét. Onán bácsinak az lett volna a kötelessége, hogy elhalt bátyjának annak feleségével utódot és örököst támaszon. Onán bácsi azonban, tisztelve bátyja emlékét, enkezével megelőzte a kötelező aktust, és ezzel megőrizte a derék asszonyság becsületét is. Ezt a kellemes tevékenységet ti is sokat fogjátok gyakorolni későbbi életetekben. Az asszonyság persze nem nyugodott bele a dologba. Lefátyolozta magát, és kurva néniként kiült a jerikói útra, épp akkor, amikor saját apósa, Júda arra járt. Júda bácsi már legalább egy napja távol volt szeretett feleségeitől, nehéz volt nem engednie a csábításnak. Engedett is – bizonyára az Úr keze volt benne -, és a dolognak meg is lett az eredménye: Támár, az özvegy kilenc hónap múlva ikreknek adott életet.

 

Ráhel néni, Jákób bácsi felesége, mielőtt elindultak volna az atyai háztól, magához vette - az általatok már annyit hallott kifejezéssel megvédte – apja házi isteneit. Mikor Lábán, az atya, üldözésükre indult, és beérte őket, egyszerűen ráült az istenekre, mondván, hogy "asszonyi baja" van. Jákób, a férj, miután nem lettek meg az istenek, felháborodott, Lábán pedig kénytelen-kelletlen szövetséget kötött vele.

 

Saul bácsitól, Izrael első királyától is sokat tanulhattok. Egyszer az amálekiták ellen vezetett hadat. Győzött, de elkövette azt a hibát, hogy nem irtott ki minden teremtett lelket, aggoktól a nőkig és csecsemőkig: a királyt élve hagyta. Sámuel próféta ugyan később személyesen fejezte le, de ez már nem segített rajta: Isten Sámuelen keresztül megfosztotta trónjától.

 

Dávid bácsi, a második király története kész regény. Csinos fiúként hogyan került Saul udvarába, hogyan ápolt mély és bensőséges barátságot a király fiával, Absalonnal, hogyan fosztogatta saját népét, amikor menekülnie kellett Izrael hagyományos ellenségeihez, hogyan szerezte meg más embernek (akit később a halálba küldött) a feleségét, hogyan szegte meg a mózesi törvényeket nap mint nap. A legnagyobb királyként tartja számon a Szentírás, aki magának a Messiásnak az ősatyja.

 

Találtok a Bibliában az állatvédelemre is egy szép példát. Izrael egyik királyának, Achábnak a feleségét a király utóda, Jehu egyszerűen kidobatta az ablakon. Egy ideig otthagyta, hogy gondoskodjon szegény árva kóbor kutyákról. Később mégis el akarta temettetni, de már csak a koponyája, lábai és kezei voltak meg.

 

Nagyjából az ő idejükben élt egy nagy próféta Izraelben, a legnagyobb, lllés tanítványa, Elizeus. Épp Bétel városa felé tartott, amikor egy gyerekcsapat - hozzátok hasonló - csúfolni kezdte: "Jöjj fel, kopasz! Jöjj fel, kopasz!" Elizeus bácsi fohászkodni kezdett az Úrhoz, büntetné meg e kisdedeket. És kijött az erdőből két nősténymedve, és negyvenkettőt széttépett a fiúk közül. Hát így mondjatok rosszat a miniszterelnök bácsiról.

 

 

Még sok tanulságos történettel gazdagítja tudásotokat a Biblia. Egyetlen dolgot kell nagyon megjegyeznetek belőlük: NINCS BŰN.

Vagyis van, de hogy micsoda, az állandóan változik. Hoffmann Rózsi néni időben tolmácsolja majd nektek.

 

2012.09.01.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1