"Ló és kocsi szétválnak, véres könnyek hullanak." (Ji King)
"Épeszű embereknek nem tetszik a kerítés", "Orbán az elmúlt hetekben kiemelkedett a magyar politikai realitásból, és elsőként a rendszerváltás utáni politikusok közül, világpolitikailag is értelmezhető szereplővé vált." Török Gábor. A két nyilatkozat között körülbelül két hónap a különbség.
Mindkettő úgy hangzik, mint Török saját véleménye. Mintha egy-egy elemzés eredménye volna. Utóbbi nyilatkozatát azzal zárta, hogy "a kormányváltó pálya egyre inkább a Jobbik irányába tolódik."
Ki gondolta volna. Ez egyre jobban hasonlít a spanyolviaszhoz. Nem hinném, hogy csak én írogatom ezt... mióta? HATODIK ÉVE. Mindössze. Ha hihetünk a portál számlálójának, akkor olyan százezer körüli olvasottsággal. Vagy sokkal többel. Úgy három éve néztem meg, akkor annyi volt. Legutoljára - akkor még nem olvastam ezt a nyilatkozatot - két bejegyzéssel lejjebb írtam erről, mint az önmagamhoz elsőként hozzászóló.
Hát valami ilyesmiért nem bírtam végigolvasni az Államigazgatásin a politológia tankönyvet. Már az elején elakadtam. Mondatok voltak benne egymás után, jó sok - vastag könyv volt -, de az egész összességében számomra értelmezhetetlen volt. Egészen egyszerűen nem volt lényege. Nem voltak lényegei. Olyan volt, mint a FIDESZ-MPSZ Alapszabálya mindaddig, ameddig nem mondtam azt, hogy francba az egésszel, nem fogok én strukturalista elemzésbe fogni, sem semmilyenbe, egyszerűen megkeresem azt a szót, hogy "dönt", a többit meg hagyom a fenébe. Kínlódtam előtte vele három napot, így viszont tíz percen belül megtaláltam, segédeszköz nélkül. De ez egy másik történet, egyébként már leírtam.
Orbánból a BALOLDAL (maradjunk most a megszokott terminológiánál) csinált kvázi egyeduralkodót. Nem a jobboldal, hanem a baloldal. Jó, ha ezt észben tartjuk. Ami természetesen nem baloldal, de ennek az írásnak messze nem ez a témája, hajnali majd' négykor. Szerintem körülbelül akkorra fejezem be. Azzal, hogy képtelen volt egy tisztességes alkotmányt csinálni a sztálini ihletésű régi alkotmány elmaszatolásán kívül (amit egyébként ideiglenesnek is hívtak), azzal, hogy magával volt elfoglalva, ki-ki a saját bizniszével, azzal, hogy már ab ovo egy életképtelen szisztémából indult ki, amit "demokráciának" nevezett el, miközben jól tudta, hogy az nem demokrácia, csak politikai pártok jelmezébe és mögé bújt üzletemberek látszatlegalizációs komédiája. Még nagyon szépen is fogalmaztam az "üzletemberekkel". Ezen a szisztémán természetesen sokat csiszolgattak az elmúlt századok, de nem lett életképesebb, csak megszokottabb. Amikor pedig az életképtelensége megmutatkozik, például Hitler kezdeti győzelmeiben, a bűnözésben, az elvesztett háborúkban (lásd Vietnam), a gazdasági válságokban, kipattanó "buborékokban", akkor azt mondták, hogy ja kérem, ez a demokrácia velejárója. Nem tudunk jobbat, hogy mindjárt Churchillt idézzem. Dehogynem tudunk, csak nem akarunk. Vagyis nem akarnak. De végül Hitlert is legyőzték! Le bizony, EGY MÁSIK DIKTÁTOR jóvoltából. És háborúban az amerikai elnökök vagy az angol miniszterelnökök sem úgy viselkednek, mint békeidőben. Nem is ezt várják el tőlük. Háborúban vezérre van szükség. És békében? Azonban messze nem mindegy, milyen az a vezér, milyen jogosítványai vannak, ellenőrizheti-e valaki, ki és hogyan.
Orbánnak a baloldal készítette elő a menetelését. Nem azt akarta, persze, hanem azt, hogy saját magának tartson fent egy olyan versenypályát, ahol ha valaki nyer is, a többi vigasztalódhasson azzal, hogy legközelebb talán ő fog nyerni. Azt hitte, ez közös érdek (amúgy az is volna). Azt hitte, hogy mindenki így gondolkodik, és esze ágába se jut kisajátítani a hatalmat, átírni ennek szellemében az Alkotmányt, mert akkor saját maga alatt vágja a fát. Ha veszít, akkor a saját jövőbeni dolgát nehezíti meg. Eszébe sem jutott, hogy létezhet olyan ember vagy csoport, aki "örökké"-ben gondolkodik. Vagy mondjuk ezer évben. Mint -
De a baloldal nem tanul semmiből. Nem tanul és nem felejt. Pedig ezt nem is róla mondták. Pedig tanulhatott volna. Készíthetett volna a kétharmad birtokában egy olyan alaptörvényt, amely a mostani szituációt kizárja. De, mint mondtam, magával volt elfoglalva.
Menjenek el egy önkormányzati ülésre. Vagy inkább ne menjenek el. Nem is eresztenék be Önöket. Ha valahogy mégis bejutnának, azt tapasztalnák, amit Bartos Tibor barátom mondott: hogy egyáltalán nincs olyan nagy harag, mint azt a médiából táplálkozó ember gondolná. Hogy risztelés van. A döntések alapja a "ma nekem, holnap neked". Hogy az "ellenzék" távolról sem viselkedik mindig ellenzék módjára. Mintha nem is akarná megnyerni a következő választásokat. Kapaszkodjon meg, kedves Olvasó: szerintem nem is akarja. Tisztelet a kivételnek, amit egyesült erővel túlharsognak. A magyar kormány ellenzéke ma valóban a Jobbik. Dehogy ellenzéke: váltópártja. Ameddig a szalon nem engedi, árnyéka. A rossz bácsi, szemben a jó bácsikkal. És persze ott ül Schiffer, akár Lékai bíboros és Salgó főrabbi a kádárista parlamentben, igaz, előbbi nem mint képviselő, hanem mint a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített zászlórendjének büszke tulajdonosa.
Orbán Viktornak nem lesz igaza. Ha azt fogják róla mondani, akkor sem lesz igaza. A szavak és a valóság szét fognak válni. Mint a ló és kocsi. Már régen szétváltak, csak nem mindig érzékelhető. Néha viszont, amikor összeérnek, igen. Ezeken a pontokon mondják azt, hogy krízis, katasztrófa, krach, összeomlás, megingás. Mint amikor valaki éli a túlhajszolt, élveteg, csak anyagiakban gondolkodó életét, miközben fogalma sincs, mi játszódik le lelke földi lenyomatában, a testében. Aztán megtudja, de sok öröme nincs benne. Pedig lehetne, csak oda kellene figyelni.
Amit Török Gábor kiemelkedésnek nevez, annyi lesz (lehet), hogy Európa többi része is ugyanazt az esztelen elzárkózást próbálja majd meg, amit e pillanatban mi. Nem azért, mert ez értelmes, hanem azért, mert a hatalmon levő politikusok különben úgy éreznék, hogy megbuknak. Nem a menekültek miatt, hanem saját tehetetlenkedésük miatt. Saját tehetetlenkedésük áldozatai miatt. És amikor már tényleg bezárkózott egész Európa, beköszönt(het) Orbán Viktor pünkösdi királysága. Ha mást nem is, de értékelni fogják. Néhol ünnepelni. Semmi ok nem volna rá, sőt, ellenkezőleg.
Amit e pillanatban csinálunk, és talán utánunk csinálnak nemsokára, az annyi, mint amikor valaki találkozik egy méhrajjal, és elkezd csapkodni maga körül. Vagy annyi, mint amikor az autóvezető jeges lejtőn ösztönösen rálép a fékre. Esetleg a kuplungra is, vagy mindkettőre egyszerre. Kapálózni kezd az örvényben, ahelyett, hogy hagyná magát az aljáig lesodorni, és kiúszna oldalt.
Az összes honvédő polgártárs ezt csinálja e pillanatban. Élükön a Vezérrel, teszi hozzá az Olvasó, de nem. A Vezér tudja, mit csinál, és az az ő szempontjából nem is értelmetlen. Az ország szempontjából viszont az, sőt, de PÁRTÁLLAMBAN SOHA NEM AZ ORSZÁG SZEMPONTJAI DÖNTENEK. Soha. De ha az ország veszélybe kerül! Akkor is első a párt, pontosabban azok az emberek, akik a párt haszonélvezői. Akikből az a bizonyos legkisebb nyerő koalíció áll. A döntéshozók. A párt ŐK, távolról sem a teljes tagsága. Minden más csak utánuk jön. A tagság ugyanúgy a színdarab része csak, mint a "választók" a "választásokon". Színpadi kelléke, a kedélyek megnyugtatására. Ez egy ilyen játék.
Nem bírtam végigolvasni a politológia tankönyvet. Vizsgázni viszont elmentem, és a kihúzott tételre azt mondtam el, amit gondoltam. Mint most.
A professzor elmosolyodott, majd megkérdezte, olvastam-e a tankönyvet? Nem, válaszoltam, amit mindketten tudtunk. Nem akarok írni egy másikat? - érdeklődött ezután. Nagyon egyedi volt a fejtegetésem, tette hozzá. Nem, válaszoltam. Én megpróbálnék rendszerezni. Semmi sikerem nem volna. Még csak a kötelező oldalszám se jönne ki.
Akkor hát, mondta professzor, összegezzünk. Amit elmondtam, ötös. A tananyag ismerete egyes. Egyezzünk ki a hármasban.
Kiegyeztünk. És eszem ágában sincs politológiakönyvet írni. Fárasztó lenne kéthavonként újraírni.
Nem veszem el Török Gábor kenyerét. Bár nem hiszem, hogy aggódna. Azt se tudja, ki vagyok.
Addig jó nekem.
2015. 09. 16.