/A kasztok folytatása/
Ernesto Rafael Guevara de la Serna fél évvel Trockij száműzetése után látta meg a napvilágot Argentinában, abban az 1928-as évben, amikor a Szovjetunióban kidolgozták az első ötéves tervet, és későbbi példaképe, Joszif Viszarionovics Sztálin, a Gazda hatalmát már senki nem kérdőjelezte meg. A "Che", "Hé" név később ragadt rá saját szavajárása után. /Sztálinnak is volt egy forradalmártársa, aki így nyerte el nevét: "Kamó" Petroszjan, akivel 1907-ben kifosztották a tifliszi főpostát. Pártmegbízatás volt, csak rosszul sült el: az elvitt bankjegyek frissen kerültek ki a nyomdából, és ugyanabból a sorozatból valók lévén, könnyen érvényteleníteni lehetett őket. Kamó -magyarul "Kinek?", helyesen "kamu"-nak ejtendő, Sztálin, akkor még Koba, aki maga is erős grúz akcentussal beszélt, tréfálkozott sokat a rossz kiejtésen, hogy "ej, te kamó, te kamó"- elvtársat aztán nem sokkal a bolsevik hatalomátvétel után elütötte egy autó./ Che Guevara elvégezte az orvosi egyetemet, de szakmájában nem sokat dolgozott: egy keveset egy mexikóvárosi kórházban, majd /eleinte/ a Fidel Castro szervezte Batista-ellenes felkelés orvosaként. A forradalom győzelme után orvosból börtönparancsnok, majd gyilkos lett: a La Cabana erőd számos foglyának vére tapad kezéhez. Pár hónap múlva a Nemzeti Földreform Intézet elnökeként a kubai mezőgazdaságot, később a Kubai Nemzeti Bank elnökeként a Kubai Nemzeti Bankot, még később, 1961-ben, mint ipari miniszter a kubai ipart tette tönkre. Sztálin halála után hét évvel, amikor már javában folyt a Szovjetunióban a Hruscsov-féle desztalinizáció, létrehozta Guanahacabibesben az első kubai kényszermunkatábort, ahová először a régi rendszer szakembereit küldték. 1965-ben lemondott kubai állampolgárságáról, és Afrikába utazott, hogy ott robbantson ki forradalmat. De Afrikához sem értett: végül Kongóból kellett kimenekíteni. Az utolsó állomás Bolívia volt, ahol a lakosságnak úgy hiányzott, mint púp a hátára. Castro és a szovjet tömb magára hagyták, a helybéliek nem támogatták. Több hónapnyi keserves harc után fogságba esett, és La Higuera falu iskolájában 1967. október 9-én agyonlőtték.
A tizenkilencedik század vége előtt kicsivel kevesebb, mint három hónappal, Bajorország fővárosában megszületett Joseph Gebhard Himmler professzor második fia, aki a keresztségben a Heinrich Luitpold nevet kapta. Amikor nagyobb lett, szülei egyházi iskolába íratták be: "a legjámborabb bárányka, akit életemben láttam", nyilatkozta róla az iskola igazgatója. Heinrichet gyenge fizikuma ellenére, apja közbenjárására tizennyolc évesen felvették a 11. bajor gyalogezredbe tisztjelöltnek, de a frontra már nem került ki: véget ért az első világháború. Következő évben beiratkozott a Müncheni Műszaki Főiskola agrár szakára, amit 1922-re el is végzett. Himmler mindig jó tanuló volt, általános iskolás korától: ha nem is osztályelső, de a második helyet szilárdan tartotta. Gazdaságvezető akart lenni -a baromfitenyésztés különösen érdekelte-, de e helyett egy műtrágyagyárban ajánlottak neki munkát, amit el is fogadott. 1923-ban kilépett a gyárból. Augusztusban felvették Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártjába, a 42 404-es tagkönyv büszke tulajdonosaként.
Heinrich Himmlert, mint leírtuk, testi adottságai nem tették alkalmassá a katonaságra. Már kisgyermekként problémái voltak a tornaóran, élete egyetlen aratásán, amin részt vett, egy hónapnyi munka után összeesett, és kórházba kellett szállítani. Rosszul látott, későbbi alárendeltjei tanár uras külseje miatt titokban mindig lenézték. Németországban a férfieszmény a porosz katonatiszt, a spártai egyszerűségű, minden gyengeségtől mentes harcos volt. Himmler igen távol esett ettől az eszménytől, de ezt nem vette tudomásul: a mezőgazdász és a nemlétező miles Henricus, Heinrich vitéz közötti küzdelem az utóbbi javára dőlt el. Öt hónappal azelőtt, hogy Himmler belépett az NSDAP-be, Adolf Hitler, aki az SA parancsnokában, Ernst Röhmben már akkor sem bízott meg teljesen, Stabwache néven létrehozott egy piciny csoportot, a vezérkar, elsősorban saját maga testőrségét.
A testőrség tagjai a barna egyenruhás SA-tagokkal szemben fekete egyenruhát hordtak, a halálig tartó hűséget szimbolizáló halálfejjel. Pár hét után a csoportot átkeresztelték Stosstrupp Adolf Hitler-ré, és az egyenruhán kívül revolverrel és gumibottal szerelték fel. Az 1923. novemberi nemzetiszocialista puccskisérlet után mind az NSDAP-t, mind a Stosstrupp-ot betiltották, Hitler börtönbe került. Az SA tilalma azonban nem országos volt, csak Dél-Németországra terjedt ki. Röhm, akit a tárgyalás után szabadlábra helyeztek, kihasználta a helyzetet: mire Hitler elhagyta Landsberget, a harmincezresre duzzadt létszámú SA már jóformán a párttól függetlenül működött. Ennek ellensúlyozására hívták életre 1925-ben a Stabwache és Stosstrupp utódját Schutzstaffeln, Védőcsapatok, rövidítve SS néven. Első vezetője a Stosstrupp Adolf Hitler betiltás előtti vezetője, bizonyos Joseph Berchtold volt, 1927 tavaszától pedig a teljesen jelentéktelen Erhard Heiden. 1929. januárjában Heident az a férfi váltotta a Reichsführer SS, az SS Birodalmi Vezére posztján, aki a müncheni puccs alatt már ott állt Hitler oldalán a barikád mögött, zászlóval a kezében, és aki addigra végleg hátat fordított minden civil foglalkozásnak: Heinrich Himmler. A többi már történelem. Mint az SS korlátlan hatalmú ura, aki egyedül Hitlernek tartozott felelősséggel, állatok helyett embereket szelektált, csirkék helyett németeket tenyésztett, gazdaság helyett a német hadsereget messze felülmúló veszteséggel harcoló párthadsereget vezetett egészen a dicstelen végig. A treuer Heini /az SS jelmondatáról - becsületem a hűség/, a hűséges Heini, Hitlernek tett fogadalmát megszegve az utolsó napokban még el akart szökni a felelősség elől, de elfogták, felismerték, és Lüneburgban, nem messze attól a helytől, ahol a Dönitz vezette német kormány letette a fegyvert Montgomery tábornok előtt, 1945. május 24-én méregkapszulával öngyilkos lett. Még nem töltötte be a negyvenötödik évét.
A tévedés 2.
Bonaparte Napóleon Grande Armée-ja, az akkori világ legnagyobb és legerősebb szárazföldi hadereje 1812. június 24-én, átlépve a Nyeman folyót, megtámadta Oroszországot, hogy nem egészen fél év múlva, kilencvenöt /!/ százalékos veszteséget szenvedve meneküljön vissza. Két nap híján 129 év múlva egy másik, szintén legyőzhetetlennek hitt hadsereg indított támadást ez ellen az ország ellen, amit akkor Szovjetuniónak hívtak: a német Wehrmacht. A bolsevizmus elleni keresztes hadjáratnak meghirdetett támadás tervét Fall Barbarossának, Barbarossa-tervnek nevezték el. Ez ókori római szemmel körülbelül olyan volt, mintha mondjuk Jeruzsálem ostromát augusztus másodika körül akarták volna megindítani, az egész vállalkozást pedig Lucius Aemilius Paulusról, vagy Gaius Terentius Varroról, a Hannibáltól Kr. e. 216-ban ezen a napon elszenvedett, katasztrofális cannaei vereség római hadvezéreiről kívánták volna elnevezni. Római hadvezér az előzmények ismeretében vagy bele sem fogott volna a hadjáratba, de ha mégis belefogott volna, sokkal korábban vagy sokkal később teszi, és a vállalkozásnak AZT a nevet egészen biztosan nem adja. I. /Barbarossa/ Frigyes, a Rőtszakállú német-római császár volt. Majdnem végigélte a tizenkettedik századot, élete a császárság megerősítése érdekében a pápasággal folytatott szüntelen küzdelemben telt el. A sors fintora következtében mégis az egyház szolgálatában halt meg: az általa meghirdetett harmadik keresztes hadjárat során Jeruzsálembe tartva, hatvannyolc évesen a kilikiai Szelef folyóba fulladt. Halála után a birodalom, melynek összetartására a trón elfoglalásától törekedett, kisebb-nagyobb államok laza hálózatává lett. Talán az egész történelem másként alakul, ha Napóleon, aki zseniális katona volt, nem koronáztatja magát császárrá, és Barbarossa Frigyes, aki kiváló császár volt, nem áll élete végén katonának.
Kóka János már huszonkét évesen az Elender internet-szolgáltató korlátolt felelősségű társaság projektmenedzsere, majd kereskedelmi igazgatója lett. Közben elvégezte az orvosi /!/ egyetemet, de orvosként soha nem dolgozott: először -annak részvénytársasággá alakulása után- az Elender vezérigazgatója, majd egy másik informatikai vállalat elnöke, később ismét az Elender /egyik leányvállalatának/ vezérigazgatója volt. 2000-ben ő kapta az "Év informatikai menedzsere" díjat. 2004-ben tisztségeitől megvált. Gyurcsány Ferenc gazdasági és közlekedési miniszternek, két év múlva, második kormányában gazdasági miniszternek nevezte ki. Miniszteri tevékenységének eredményei ismeretesek /a jobbító szándék, ha lehet ilyenről beszélni, EMBERILEG felmenthet ugyan egy vezetőt, de VEZETŐKÉNT nem/. 2006-ban belépett az SZDSZ-be, egy év múlva elnökké választották. Újabb egy év múlva kiderült, hogy a választást csalással nyerte meg, a rendkívüli tisztújításon alulmaradt. A 2010-es országgyűlési képviselőválasztáson, ahol pártja semmiféle értékelhető eredményt felmutatni nem tudva kiesett a parlamentből, nem indult, párttagságát ezek után nem újította meg. Politikai pályafutását Magyarország egyik legelutasítottabb közszereplőjeként fejezte be.
Vannak születésüktől rossz- és vannak jókedvű emberek, sőt állatok is. A nemrég elhunyt műfordító-író, Bartos Tibor mondta egyszer, hogy volt egy macskája, amelyik minden reggel fütyülve ébredt: az ALAPHANGULATON a történések nem változtatnak. Ugyanígy nem változtatnak a történések az ember életfeladatán, vagyis azon, amit így mondanak: "erre született". Hogy ki mire született, korántsincs mindig párhuzamban azzal sem, ami az illetőnek MEGTETSZIK, vagy amit A FEJÉBE VESZ. Azt a döntést, amikor az ember mást határoz el csinálni, mint amire való, TÉVEDÉSNEK hívják. Anélkül, hogy belemennénk a Scaligero-féle "gondolkodó gondolkodás" és az intuíció, mint lefokozott, de bizonyos értelemben a hétköznapi racionalitásnál mégis magasabbrendű gondolkodás kérdésébe, most azt állítjuk, a "merre induljak el?" vagy "merre folytassam?" kérdések megválaszolása akkor történik helyesen, ha a megérzés nem kerül ellentétbe a gondolkodással. Az angyal mindenkinek a vállára ráül, idézi egy református lelkésznő Hamvas Bélát, mindössze annyi a feladat, hogy nem szabad elhessegetni.
Magyarország jelenlegi állam- és kormányfője vállán már rég nem ül angyal. "Ha majd Isten előtt állok, mondta rabbi Zuszja," - idéztem a Ceterum censeo 4-ben egy hászid történetet - "nem arról kell majd számot adnom, hogy miért nem voltam Mózes, hanem, hogy miért nem voltam Zuszja." Az egykori olimpikon államfő, aki biztosan jó sportdiplomata lenne ma is, és az egykori jogász kormányfő, aki elsőrangú pártpolitikus, jó ügyvéd, jó szóvivő vagy tanácsadó lehetne, bajban lesz ennek a kérdésnek a megválaszolásánál.
2010.08.9-10.