(The Shrouded Stranger)
Csontjaimon csupasz hús
Ha tüzes Apolló sarkantyúz
Ha Fagyjankó kirúg rám
Zsákvászon a lábkapcám
Hamu hús és hó pofa
Sínek közt lötyögök ide-oda
Hulla a város az út kopár
Alszom a töltés oldalán
Levesem bádog csajkában
Cukrom a mások markában
Közel a sithez a Tigris-sor
Jól élek a szemetes kannákból
Korom az éj és vakul a szem
A gyár belében odalenn
Mezítláb rovom a puszta követ
Gyere és hallgasd nyög az öreg
Futok és félek pucér srác
Szívem hidege híd alatt ráz
Visítok rakpart parazsadon
Testem egy gáztartálynak adom
Lángol a hajam álmomban
Tüzel a karom és karmom van
Vas-királyné a törzsem
Szárnyam lecsüng törötten
Kurválkodók az éjben
Vak úton csontos holdfényben
Szüzek szajhák férfiak
Vétkezhettek leplem alatt
Ki tapad rám, ha nő a sötét
Hashoz a has és térdhez a térd
Ki tekint csuklyás szemembe
Ki tapad zúzos ölemre?
Ezt a verset hatvan éve írta Allen Ginsberg.
A szinkronicitás játékából Orbán….Ottó fordította.
„Boross Péter volt miniszterelnök szerint az új alkotmányban kellene rögzíteni, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az ombudsmanokat és a legfőbb ügyészt is a kormányfő jelölné, illetve nevezné ki, és a kinevezési jogosítványnak „bizonyos szintig” a katonai vezetőket is érintenie kellene.”
Boross Péter kijelentéseit kétféleképp is lehet értelmezni: mint vak úton csontos holdfényben elmondottakat, és mint valaminek az előkészítését. Abban a rendszerben, ami körülöttünk formálódik, spontán kormánypárti kijelentések nem léteznek. Nem léteznek spontán egyéni képviselői beadványok, nincs spontán mosoly, nincs spontán arculcsapás. A cukorra várakozók sorával szemben egy másik, végtelenbe vesző sor áll, összezárt marokkal, és mindig kiderül, hogy a cukrot, ami ezekben a markokban lapul, mindegyikük a mögötte állótól kapta. Ez az összezárt markok rendszere.
Boross Péter éppúgy, mint a választások első fordulója után megjelent Magyar Demokrata vezércikkében Bencsik András, egy hatalomkoncentrációt készít elő, egyetlen ember számára. E hatalomkoncentrációval már önmagában is két baj van: az ellensúly hiánya és az ember véges teljesítőképessége. Utóbbi kis magyarázatra szorul: abban a szerkezetben, amely a kormánypárt szerkezete is, a vezér kénytelen minden fontosnak ítélt döntést magának vindikálni, a legapróbb végrehajtóig, a legutolsó szintig. Ez körülbelül olyan, mintha egy tengerentúli repülőjárat kapitánya azt mondaná, ő nem bízik a robotpilótában, és ezentúl minden kis széllökést, minden irányváltoztatást sajátkezűleg fog korrigálni: a hibák elkövetésének lehetősége meghatványozódik. Az ellensúly hiányával együtt ez hatalmi szóval kierőszakolt hibák sorozatához vezet. Van azonban más baj is, mégpedig az a félmegoldás, amit Boross Péter szájába adtak. A jelenlegi miniszterelnök gondolkodásából ugyanis nem egy erős kormányfői, hanem egy erős államfői pozíció következne, amelyet természetesen ő töltene be. Ez –ha kimondjuk, ha nem- azt a prezidentális vagy félprezidentális államszerkezetet jelentené, amely „a Népszabadság forrásai szerint már nincs a Fidesz napirendjén”. Ebben az esetben Schmitt Pál lenne a „néger”, aki elvégzi a piszkos munkát, majd élete végéig tartó államfői fizetéssel és egy százmillión felüli értékű lakással távozik, további felelős munkakörbe, például abba a három és fél milliós apanázzsal járóba, amit e tisztségért elhagyott. A másik alternatíva, amely ugyan előbbieket nem veti el, de csak távolabbi célként tartja meg, az óvatosság alternatívája. Itt nem az elnökön, hanem a párton van a hangsúly, a közvetlen cél pedig az összes hatalmi pozíció párttagokkal és csatlósokkal való betöltése, párhuzamosan a jogrendszer olyan átalakításával, hogy az az uralkodó párt versenyelőnyét a lehető legnehezebben leküzdhetővé tegye. Ha a döntéshozó úgy véli, az első változat túlságosan nagy ellenállásba ütközne, a második pedig túl szerény, a kettő közötti kompromisszumra fog törekedni, a –saját szempontjából- lehető legnagyobb hibát elkövetve. E hiba lenne a jelenlegi államszerkezet megtartása, ugyanakkor a miniszterelnök felruházása államfőnek kijáró hatalmi jogkörökkel, vagyis nagyjából az, amit Boross Péter a bevezető idézetben elmondott.1938-ban Adolf Hitler azzal, hogy Werner von Blomberg eltávolítása után maga vette át a Wehrmacht főparancsnokságát, egyben minden katonai kudarcért is felelősséget vállalt. Minden felelősség felvállalása mellett a magyar miniszterelnök azonban formailag továbbra is másodhegedűs marad a köztársasági elnök mögött, és létrejön egy –a jelenlegi kormány „a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon” típusú többi döntéséhez hasonló- abszurd és zavaros állapot, amikor az első tiszt parancsol a fedélzeten, ugyanakkor sem azt nem kérdezi meg senki, hogy miért nem ő a kapitány, sem azt, hogy a kapitányra ebben a helyzetben mi szükség van? Ha az előzőekben vázolthoz hasonló szerkezetet alkotmányban rögzítenek, és tovább nem módosítják, akkor –ha a többpártrendszer hivatalosan fennmarad- a Fidesz –és elnöke- számára minden menekülés útvonal lezárul: az összes további választást meg kell nyerniük, különben az egész szisztéma visszaüt rájuk. Ha ezt az alkotmányt is csak ideiglenesnek szánják –prezidenciális vagy félprezidenciális rendszerre való áttéréskor az alapoktól át kellene dolgozni megint-, felmerül a kérdés, hogy mi értelme van arra a kis időre a régihez hozzányúlni?
Hacsak nem ismét a kirakat, az Isten nevét tartalmazó preambulum miatt. Az ember –és a jogalkotó- feledékeny: „Ló tisszá et-sém-Adonáj Elo’ hechá lassáv, kí ló janaqqe Adonáj ét aser-jisszá et-samó lassáv”, azaz „Ne vedd az Örökévalónak, a te Istenednek Nevét álságra, mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki álságra veszi az ő Nevét”, írja Mózes második könyve 20:7-ben, jelesül a harmadik /katolikus és evangélikus katekizmusban második/ parancsolatban a Biblia.
2010. augusztus 31.